Uj Szó, 1949. június (2. évfolyam, 44-68.szám)

1949-06-04 / 47. szám, szombat

1Ö49 június 4 n bolíviai kormány véres gaztette: • Lemészároltak 150 sztrájkoló énbányászt rA bolíviai hírhedt Patino társaság ónbányáiban, Catavi városkában a hadsereg megtámadta a sztrájkoló bányászokat. A táma1 dásnak 150 halottja és körülbelül ngyanennyi sebesült áldozata van — jelenti a Reuter-iroda. A bányászok és a társaság között hetek óta folytak a tárgyalások a bérek emelése ügyében. Ezek azonban a társaság ellenállásán és hajthatalanságán meghiúsultak. A munkások elégedetlenségét fokozta az a tény, hogy aa utóbbi napokban 65 baloldali politikai és szakszervezeti vezetőt letartóztatott a bolíviai kormány, közöt tűk Lechint, az ónbányászok szak szervezetének elnökét. A bányászok erre a hírre abbahagyták a munkát. A kormány erre katonaságot és hadirepülőgépeket küldött a bányászok ellen. A bányászok keményen ellenálltak és en nek eredménye volt a véres roham. Tüntetés Tokióban a munkásellenes törvénytervezetek ellen Egyre erősödik a Japán Kommunista Párt Nyugat-Japánban a helyi választások eredményeképpen a januári általános választások óta lényegesen megerősödött a Kommunista Párt befolyása. A Japán Kommunista Párt az egyetlen az országban, amely terveket dolgozott ki a válságtól fenyegetett ipar talpraállítására. A Párt Központi Bizottságánek terve hangsúlyozza: a válság föoka, hogy a mostani japán kormány az egész ipart a monopolistáknak akarja kiszolgáltatni. A japán munkásszervezetek jobbés balszárnya összefogott az ellen a javaslat ellen, amely „a közbóke megóvása" címén a munkásság fokozottabb elnyomását készíti elő. Hétfőn a munkások sok egyetemi diákkal együtt tüntetést rendeztek Tokióban a nemzetgyűlés épülete előtt. A gumibotos rendörök a legdurvább erőszakkal oszlatták szét a tüntetőket, egy embert megöltek, többet megsebesítetlek és nagyszámú erőszakos letartóztatást hajtottak végre Rohamos gyorsasággal roppan össze a délkínai Iíuomintang-front Honan tartomány északnyugati részében kemény harcok folynak a tartomány fővárosának, Csangsának birtokáért. A várost már három oldalról körülzárta a Néphadsereg. Kantonban, az ideiglenes Kuomintang fővárosában egyre nagyobb a fejvesztettség. A Yuan nem fogadta el Li-Csung-Yen elnök és a Kuomintang politikai bizottsága határo•atát, amelyben Csucsenget jelölték íniszterelnöknek. \ svájci „Die Tat" szerint a ki"ront összeomlása roppant gyorgal történik. Fokozatosan megszűnik a kilátás arra, hogy a Kuomintang-csapatok a tengerpart mentén ellenállási fészkeket szervezzenek. Amerika elveszti ázsiai „szárazföldi fegyverét" és egyidejűleg meghál az az elképzelés, hogy a népek szabadságharcát tartósan vissza lehet szorítani egy korrupt uralom támogatásával — teszi hozzá a svájci lap. A harmadik utaspártí „Combat" newyorki tudósítója szerint az ameriakiaknak Mao-Ce-Tungot győztesnek kell tekinteniök. — Igenis, megtette a kötelességét. Ne is várj tőlem egyebet. Azt gondolod, hogy az ilyenek napvilágot láthatnak: „Az emberek csoportja, szűk falak közt. Szégyenli még szeretni is"! Elhiszem bizony! Ügy szeretni, ahogy a te drágalatos hősöd: azt' már szégyenleném magam is. Utána szaladni egy cigánylánynak s aztán se papot, se oltárt nem látni, csak szeretgélni, meg medvét táncoltatni véle. Micsoda buzdítás volna ez a fiatalságnak, aki ezt olvasná? — De hisz ez nem az én véleményem, hanem abban van éppen kifejezve a regényhősnek az a botlása, ami a drámai kifejlődést okozza s amiért meg kell neki lakolni. A büntetés nyomban következik rá. A koponya nagyot bámult. A Republika megakasztá. — Hát ez a kalandornak a véleménye? No jó, hanem akkor asterikusba alá kell tenni, hogy ez nem szerzőnek a véleménye s hogy ezért alább meg fog az illető lakolni. De most hallgasd, ami nyomban utána jön. „Eladja (már t. i. a városi ember) a szabadságát galádul: Bálvány előtt fejét a porba hajtja. S koldul magának pénzt és láncokat! „Hát szabad ilyet papirosra leírni' Micsoda „szabadságát" adja el? Es kinek adja el? Itt nincs senkinek szabasága s következőleg senki sem adhatja el. Hisz ez felhívás a forradalomra! Hisz eí. kikiáltása a fejetlenségnek! Ez proclamatió! Tetézi a következő sor- „Bálvány előtt fejét a porba hajtja"! Kit értettél bálvány alatt? Vajjor a cárt-e, avagy a falra festett szent képeket? Hiszen te íkonomachiára akarod lázítani a nepet Ez több a blasphemiánál! Az ilyenert más idő' en kivágták az embernek a nyelvét Hát még tovább? „Koldul magának pénzt és láncokat"! „Meggyalázása az egész hivatalnok seregnek a Tsinn tizenhárom rangfokozatán keresztül' Láncokat az igazi jacobinus jelszó A láncok nem tetszenek nektek? Azok nélkül pedig nem volnátok emberek, hanem tarkasok. De nem szükséo- azokért koldulni: megkapjátok ingyen kegyelemből! Erre van ti rr- '»v szükségtek! Erre' Hiába versif ((tok ellene' Hiszen, ha én ilyen hánt sort kitöröletlen hagvnék a versedben, hát megérdemelném, hogy mint a pákosz lúdnak, az orromon keresztül szúrják ezt a veres plajbászt. S e kegyetlen sententia után, neki akasztotta Puskin költeményének a veszedelmes frtó eszközt, hogy végig szántson vele rajta. — De én pedig nem engedem azt a három sort kitöröltetni a költeményemből! — kiáltotta Puskin indulatosan, inkább visszaveszem az egészet. — De én nem adom! — szólt a koponya, rátéve baltenyerét a kéziratra. Ami előttem áll, az már ítélet alá van bocsátva, az már vissza nem vonható többé. Annak a maga megérdemlett castigatióját ki kell állani. — Én pedik protestálok minden betűnek a kitörlése ellen A mű az enyém. Az nekem olyan jogos tulajdonom, mint önnek a veres irónja. Elutasíthatja a munkámat, de be ne mocskolja a krétával! — Bemocskolni az én krétámmal! kiálta fe! elszörnyedve a koponya. E vakmerőségnek nincs superlativusa! — De Istenúgyse van! kiált fel Puskin. S bebizonyítá állítását azzal, hogy kikapta a cenzor kezéből a szentséges veres plajbászt s úgy vágta a földhöz, hogy a nagybecsű ereklye atómokra törve repült szét a padlón; mely gyilkosság után valószínűleg maga is megrettenve szörnyű tettétől, nyomban elfutott s ott hagyta a rettenetes embert. A koponyának csak leesett az álla rémületében és haragiában e zendülési merényletre. Az örökkévaló és mindenható vörös plajbászt összetörni! Ily eset nem fordult elő a civilizált Európában! Mi szent, mi sérthetetlen marad még ekkor a társadalomban? Ki érezheti magát biztosnak többé, ha még ezt a tárgyat is földhöz ütheti valaki? Szukujln úr nem kiáltott az Inasa után, hanem saját maga letérdelt a földre s saját markával söpörgette össze a másik markába a szétzúzott ereklyét s úgy sírt mellette, hogy az álla vacogott bele; „hűséges plajbászom ... dicsőségem .. egész életem fáradsága ... minden oda!..." Megpróbálta egyes nagyobb darabokat egymáshoz illeszteni, ha nem ragadnának-e mégegyszer össze? Mind hasztalan! Ez példás büntetést kfván! A vérig sértett férfiú beletakarta a corpus delictit egy ív papírba s azt hozzákötözve spárgával a Puskin költeményéhez, sietett rögtön saiát személyében az Arakcseieff palotába, útközben kifundálva a beszédet, mellyel patrónusának elő fogja adni a rettentő vakmerényletet. UJSZ0 VALAHOL EURÓPÁBAN FELNŐTTEK HARAGSZANAK 5. Tíz éve nem láttam magyar fűmet. Hosszú volt a böjt, de megérte: „Valahol Európában" a filmművészet egyik legnagyobb alkotása. Minden nagy film csalhatatlan fokmérője: kimeríthetetlensége, megúnhatatlansága. Egy látásra nem telsz be vele, újra és újra látni akarod. Kassán csak protekcióval tudtam jegyet kapni egy előadásra, többre nem tellett éa mégis voltak magyarok, akik eleve kijelentették: ilyen filmet, ilyen szégyent nem nézhetnek meg. Nyíltan a szemembe mondták: ez a film jóvátehetetlenül lejáratja a magyar művészet tekintélyét és Somlayt csak sajnálni lehet, hogy ilyen csavargók társaságába keveredett. Igazuk van: ez nem „magyar" film, nem rengő búzakalász és nem is aratóünnep, a grófkisaszszony is hiányzik, cigány mellett sem mulatnak. Nem magyar film, ennél több, sokkal több: európai, ahogy címe is mondja. Európai a javából, szégyene: Európa szégyene és az európai szégyen neve: Hitler! Egy film, mely Hitler ellen az európai lényeget játssza ki. Vezérmotívuma: a szabadság. Lényege, tárgya, pedagógiája: a szabadság. Zenéje a Marseillaise, a szabadság dala. Füttyel, harmonikával, zongorával, énekkel, fütykösökkel és kövekkel, védekezőn és támadón, kételkedőn és hívőn, előbb hamis hangon és macskajajjal, majd egyre értelmesebben, dallamosabban, játékkal és halállal, szorongatásban és szolidaritásban: — szabadság, az egyetlen, amiért élni érdemes! Szégyen? Az égből bombák hullnak, az utakat gépfegyvergolyók pontozzák, de lent a földön emberek vannak és házak, kecskék legelnek és gyerekek játszanak. Egy pillanat és sok ilyen egymásmellé Csúfolt pillanat és az emberek hullákká kormosod nak, a házak romokká szenesed nek: itt is, ott is gyerek marad, ház, otthon, apa, anya nélkül, játék és kenyér nélkül. És innen is, onnan is elindul egy gyerek. Van aki a börtönvagónból ugrik le, kis szemüveges zsidó a halálvonatból, melynek összeharácsolt kocsijain az európai nyelvek egyformán villantják elénk a kínt, a halált, mely majdan Auschwitzba torkol. Nem kimondott magyar kín, csupán egy közös európai sors pillanatfelvétele. A gyerekek, akik az országút porában összeverődnek: egy európai szerencsétlenség, egy merénylet, egy rablógyilkosság oldalra söpört morzsái. A hitleri háború vádló áldozatai ők: az európai szégyen megváltatlan kisdedei. Bandákba verődve veszélyeztetik az utakat, lopnak, rabolnak, gyilkolnak: éhesek, gyerekek, felnőttek kísérteties, ördögi figurákká színesedett áldozatai. A disznóólból ép most húzzák ki a kövér falatot, kést a torkába, de a hang felébreszti a gazdát, futnak a srácok, puska dörren. Két hulla fekszik a földön, az egyiket, a disznót farkánál fogva húzza haza a gazda, a másikat, a gyerekhullát társaik jobbra. Sötét a kép, egy villajiásra gödröt látni: sírt. Es akkor egy rekedt hang kérdi: „Tud itt valaki imádkozni"? És akkor előbb halkan és akadozva, majd egyre erősödőn és kórusban felnyög a Miatyánk. Szégyen? Kinek a szégyene? A gyerekbanda egy várromféléhez érkezik. A kikémlelésre küldött két srác teli spájzra bukkan és egy öreg különcre, aki az egyik betolakodót szekrénybe csukja, de a másik meglóg és a büntető expedíció csakhamar két vállra fekteti az öreget. Evésivás-orgia után a gyerekeknek kedvük szottyan egy kis akasztásdira. Csak úgy viccből. Nem nagy dolog: az előbb is, ahogy jöttek — rettenetea árnyjáték — egy fán négy akasztott embert lóbált a szél, furcsák voltak, mulatságosak. „Könyörgöm, akasszuk fel" A különc nem szól, nem védekezik, csak néz egyikről a másikra: gyerekekkel szemben nincs védekezés. De az akasztás elmarad: a hurok üresen imbolyog. A fán felnőttek gonoszságát himbálta a szél. Ártatlanok nem ölhetnek meg égy ártatlant. Ha megtennék: a film hitele, értelme megdőlne. A gonosz diadala — és ép gyerekkezektől — nem lehet teljes. Ezt a sátáni vigyort a képére kell fagyasztani! A nagy film mindig az igazság propagandája: moralitás, mely mankók, alátámasztás, külső segédvonalak nélkül önmagában és önmagából sugározza másító, javító erejét. Ez a film: ártatlanok egymásterősítő találkozása. Ami és aki itt találkozik, az a vakvágányra futott, szennybe, vérbe fulladt gyermeki ősjóság és édes testvére a magas hatványon: a művész, a szellemember tudatos erkölcsi muszájja, tanító, feltáró, változtató példája: E találkozásból csendül fel tisztán és maradéktalanul, vádlón és védekezően a szabadság örök dala: az igazság tudata. E találkozás, e lényeges európai összecsendülés emeli e filmet örök múlhatatlan magasságba. A hitlerizmus legvadabb éveiben, palackpostának szánva, írtam le ez üzenő mondatot: „Csak az igaz, amire a gyermeki ősártatlanság és a szellemi megismerés egyszerre bólinthatnak igent. Ez a humánum titka, neheze és veszélye. Az állathősigék barbarizmusa ezt nem bírja el" Mára kitűnt, hogy nemcsak a hatalmi embertelenség tagadja a gyerek által is dokumentálható igazságot, de a megmaradt felnőttek is, kik ime fanyalogva fordulnak egy filmtől, mely e gyermek-apokalepszis keretében vágja a szemükbe a bűntudatos megismerést: „Mi a felnőttek vagyunk a bűnösök!" A felnőttek, akik legyilkolták e csavargókká züllesztett gyerekek szüleit, a felnőttek, akik otthonokat romboltak, a felnőttek, kik gyereklányokból ringyómártírokat csináltak, a felnőttek, kik a háborút jelentik. A felelőtlen felnőttek, a lélekben és szellemben kisko'rú felnőttek. A gyerek vádol, az ártatlan, a szellem vádol, a megvesztegethetetlen és együttesen: a bűnös a háború. A háború: felnőtteknek ez a vétkes könnyelműsége, mely megállíthatatlanul és hetedíziglen szedi ártatlan áldozatait térben és időben. Ez a film tükröt tart elénk: a mult emlékét, a jövő rémképét. Nem csoda, ha a felnőttek felelősségét az elviselhetetlenségig élezi ki. Egy bolond zenész és csavargó züllött gyerekek előtt kapitulálni, meacu'pázni?! Kiskorú felnőttek képtelenek erre: duzzognak, haragszanak és szemet húnynak. A film könnyen pereg, mindenütt Európában gyorsan váltóznak a műsorok. Varietas delectat! A felnőttek nem szeretik a lidércnyomást. Ítélni akartak és ez a fránya zenész a torkukba fojtotta az ítéletet. A film tehát rossz: jóvátehetetlen magyar szégyen! „Valahol Európában": a filmművészet egyik legnagyobb alkotása. Írója, rendezője megérdemli a világhírt. De ki írta, ki rendezte? A film nem árulja el. Minden más vacak filmnél hosszú névsort kell végigszenvedned: a fő világosítótól a kosztűmtervezőig, az alkellékestől a maszkírozóig mindenkit ismersz. De a legnagyobb magyar film a szlovenszkói vásznon színlap nélkül pereg. A kassai néző így sose fogja megtudni, hogy feSzovjet gyárban nevelkedtem .. • Lidia Sztodanová, moszkvai cipőgyári munkásnő a > Párizsi kommün<-gyár alkalmazottja beszél. 15 évvel ezelőtt kerültem a gyárba. Az első sztálini ötéves terv utolsó évében, amikor mint 15 esztendős kisleány minden szaktudás nélkül öt másik barátnőmmel együtt beosztottak a bőrosztályozó műhelybe. Azonban hamar beosztottak egy másik csoportba, ahol a talpakat kellett felerősíteni. A munkát hamar elsajátítottam és annyit kerestem, mint a saomszéd gépnél álló öreg munkás. Az üzemi szervezet ülésein megtudtam, hogy ez ae októberi forradalom óta van igy, amelynek nagy eredménye az, hogy ugyanazért a teljesítményért ugyanannyi fizetést adnak a nőknek, mint a férfiaknak. Egy gyűlésen rábeszélt engem egy idősebb munkásnő, Anna Petrovna, aki már 1924 óta tagja volt a Pártnak, hogy járjak el a politikai önképzőkörbe, ahol sokat tanulhatok. Látogatni kezdtem ezt a kört és megtudtam ott, mi mindent jelentett a nagy Október a dolgozó ember számára. A régi alkalmazottak elmesélték, hogyan éltek a gyár régi tulajdonosának, Michajlov gyárosnak ideje alatt. Akkor a munkások egész éven át, szabadságidő nélkül 10—IS órát dolgoztak naponta. Nehezen tudtam ezt elképzelni. Amikor megkaptam fizetett szabadságomat és az utalványt is az üdülőhelyen való tartózkodásra, ahol kétszer teljesen ingyen nyaralhattam, máskor meg csak a költségek 30%-t fizettem, nagyon örültem és megtudtam, hogy a költségek S0%-át fizettem, nagyon vezetek térítették meg állami szociális biztosítás eszközeiből. Amikor 1938-ban megjelent Sztálin könyve: Az SzK(b)P rövid története az elsők közt voltam, aki az önképzőkörbe jelentkezett, ahol a könyvet megtárgyaltuk. Így azután az egyre növekvő pochanovista iskolát, hogy jobban behatolhattam abba amit nekünk a nagy október hozott. Amikor 1947-ben a híres Vaszilij Matrozov megindította a sztahanovista iskolát, hogy jobban tudjuk szabdalni a bőrt és egész brigádunk átmenetét a sztachanovi munkamódszerre javasolta, beléptem az iskolájába és a szabdalás művészetét gyakoroltam, úgy hogy fél esztendő multán magam tehettem javaslatot anyag megtakarításra. Így kapcsolódtam bele a gyár nagy sztachanov mozgalmába, amelyet a legjobb munkások kezdtek el, akik maguk elé tűzték a nagy célt: 176 ezer cipőt gyártani a megtakarított nyersanyagból. Mindannyian Ígéretet tettünk, hogy ezt a kötelezettséget teljesítjük. És így másfél esztendővel Matrozov elvtárs iskolájának elvégzése után magunk adhattunk javaslatokat, hogyan lehet legjobban anyagot megtakarítani, többet gyártani olcsóbban. Én is beadtam a magam javaslatát, hogyan kell kiszabni a drága kecskebört és emelni a termelést. Így azután az én munkahelyemen én is hozzájárultam az egész gyár céljainak eléréséhez és kötelezettségének teljesítéséhez. Hz ifjúsági üdülök megnyitása A napokban vonták fel ünnepélyes keretek között az összes ifjúsági nyaralóhelyeken az állami zászlókat. Ezzel a jelképes szertartással vette kezdetét a csehszlovák ifjúság nyári üdülése. Az első csoportban a legjobb élmunkások, újítók, ifjúsági vezetők és a szocializmus építői közül 2500-an nyaralnak a fürdőhelyeken. Az elmúlt évekkel szemben ma azok mennek üdülni, akik erre a legjobban rászolgáltak. A csehszlovák ifjúsági szövetség üdülőhelyei a pihenők részére sok szórakozást nyújtanak. A főtámúlt évekkel szemben ma azok menlyen 1200 ifjú vesz részt. A tanfolyamok vezetésére 170 ifjúsági vezető érkezett, akik az oktatás menetét irányítják. ledhetetlen élményét, e megrendítő tetemnézést városa szülöttjének köszöni. A kassai néző nevében köszöntöm Radványi Gézát, a Kossúth-díjas rendezőt! Fábry Zoltán,