Uj Szó, 1949. június (2. évfolyam, 44-68.szám)

1949-06-25 / 64. szám, szombat

UJSZ0 1949 június 25 ILLÉS BÉLA: AZ UJ MAGYARORSZÁG IRODALMA Illés Béla, a mai Magyarország szellemi életének egyik legkiválóbb képviselője, akinek müveit 30 idegen nyelvre fordították le, a napokban Bécsben járt, ahol előadásokat tartott és felfrissítette kapcsolatait a haladószellemü osztrák írókkal, hogy müveiket a vezetése alatt álló Athenaeum állami könyvkiadó vállalatban kiadhassa. Illés Béla bécsi tartózkodása alatt beszámolót írt az új magyar irodalomról, amely az „Oesterreichische Zeitung*'-ban jelent meg. A rendkívül tanulságos, minden pontjában eredeti és érdekes kis tanulmányt teljes egészében közöljük. A teljesség kedvéért hozzá kell füznünk, hogy a tanulmány szerzőjét soká üldözte a Horthy-rezsim fasizmusa és évekig élt a Szovjetúnióban. Illés, aki a Nagy Honvédelmi Háború tisztjeként végigküzdötte a háborút és Budapest felszabadítói élén tért vissza hazájába, önmagát nem említi cikkében a magyar széppróza élenjáró írói közt. A napokban jelent meg M. M. Devinsky kitűnő szlovák fordításában a Dukla-kiadásában a „Szkipetár" című regénye és most készül a „Kárpáti rapszódia" című nagy regényének, az új magyar széppróza e<?yík remekének kiadására a Tatran kiadó. Az űj Magyarország irodalma két ,forrásból merít. Az első: a XIX. század közepének és a XX. század elejének nagy forradalmi írói (Petőfi, Ady, József), a második: a hatalmas szovjet irodalom. Magyarország összes nagy írói politikai írók voltak és résztvettek a haza függetlenségéért és szabadságáért vívott harcban. Tőlük bátran tanulhat az űj Magyarország. És valóban Petőfi Sándor, a nagy magyar költő, a magyar népi demokráciának nagy előharcosa. A népi demokrácia valósította meg Petőfi programját. Ady Endre az 1918. év forradalmának költője. A harmadik nagy magyar költő, József Attila a magyar kommunista párt illegális munkájában vett részt. Legkiválóbb alkotásai a proletár harci énekek. Magyarország hivatalos irodalma, az akadémikusok és az úgynevezett publicisták és népszerű regényírók, az 1848-as forradalom letörése után más utat választott. Többé vagy kevésbé nyíltan megalkudtak a Habsburgok uralmával Magyarországon. A Habsburgok magyarországi uralmának hivatalosnak látszani akaró és hivatalos dicsőítésével szemben áll egy magyar ellenzéki irodalom. Petőfi hősi halálától Ady fellépéséig nem gyakorolt nagyobb hatást ez az Irodalom. A közvélemény radikálisabb nézetét nem a magyar írók első müvei alapján alakította ki, hanem a XIX. század nagy orosz íróinak alkotásaiból, Az 50-es évektől kezdve Puskin „Anyegin"-je magyar fordításbaji 16 új kiadásban jelenik meg. Az olvasók széles köre Ismerte Magyarországon Gogolyt és még szélesebb körök olvasták Turgenyevet. Maxim Gorkij Magyarországon a legolvasottabb írók közé tartozott. A valóságban a világirodalomnak egyetlen más írója nem gyakorolt olyan nagy hatást a modern magyar irodalomra, mint Maxim Gorkij. Ady 1918 előharcosa volt. Szembeszállt a Habsburg-uralommal, a magyar nagyföldbirtokosok és a nagybankok hatalmaskodásával. De nem volt világos programja, ami a szociális kérdések megoldását illeti. A Magyar Tanácsköztársaság költője K o m j á t Aladár volt, aki már az elsö világháború alatt nyíltan fellépett az imperialista háború ellen és a proletár irodalom, a szocializmus népszerűsítését segítette elő minden eszközzel. A Tanácsköztárság elnyomása után Komját Aladár emigrál, először Ausztriába, később Németországba és onnan Franciaországba. Ott is halt meg 1936-ban. Müvei csak a második világháború után kerülnek újra a magyar nyilvánosság elé. Az ellenforradalmárok győzelme után Magyarországon a soviniszta és reakciós irodalom a magyar nácizmus útegyengetőjévé vált. Magyarország forradalmár írói vagy külföldön élnek ebben az időben, vagy illegálisan Magyarországon^ Azok az írók, akik külföldön élnek, többet tudnak a világ folyásáról és állandóan tanulhatnak a nagy szovjet íróktól. Azok a forradalmár írók, akik hazájukban maradtak, a világ új vívmányaitól és a szovjet irodalomtól majdnem hermetikusan el voltak zárva, de ismerték a magyar valóságot a munkás és földműves rettenetes nyomorúságát, az „urak" határtalan gazemberségét, akik mindenáron igyekeztek megtartani a nép feletti uralmukat. A magyarországi illegális kommunista mozgalomban fejlődött a legnagyobb harcos költő, József Attila. Életében müvei nem voltak különösebben elterjedve. Sokkal nagyobb hatást gyakoroltak a két háború közötti időben a parasztírók, akik a földnélküli parasztság nyomoráról írtak. (Illés Gyula, Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József). Nekik sikertilt a földreform problémáját, a nagy földbirtokosok hatalmának felszámolását napirenden, állandóan felszínen tartani. Darvas József, a teoretikus és Erdei Ferenc, a parasztíró, a Hitler Németországával való szövetség és a háború ellen foglaltak állást. Magyarország, 400 éves Idegen uralom után, hála a Vörös Hadsereg győzelmének, ma független állam. A parasztság a földért folytatott 600 éves véres harc után végre földhöz jutott. Egy új Magyarország született meg és magától értetődik, hogy egy új magyar irodalom is. Az új Magyarország íróinak táborát az emigrációból hazatért írók (Gábor Andor, Balázs Béla, Gergely Sándor), az illegális mozgalom írói (Balázs Tibor, Zelk Zoltán), az antifasiszta polgárírók (Füst Milán, Heltai Jenő) és azok az írók alkotják, akik a felszabadulás után fogtak tollat (Benjámin, Kuczka, Kónya). Magától értetődik, hogy az Irodalmi életben tevékenyen vesznek eészt azok a parasztírők is, akik munkásságukkal a földreformot készítették elő. Ezek közül Szabó Pál regényt írt „Isten malmai" címen, melyben a falu életét rajzolja meg a Hitler-uralom alatt és a Vörös Hadsereg felszabadító győzelme után és a földreform keresztülvitelét. A regényíró fiatal Aczél Tamás müvében Budapest hasonló korszakait írja le: a város ostromát, felszabadítását és a főváros új, szabad életét. Zelk Zoltán ódákat Ir a Vörös Hadsereg felszabadító győzelméről. Barabás Tibor nagyobb elbeszélésben írja le egy bányász életét, kezdve az első forradalom és az ellenforradalom győzelmének idejétől Magyarország felszabadulásáig. A fiatal költök az újjáépítés hőstetteit, az új Magyarországon sarjadó új élet boldogságát éneklik meg. Meg kell itt jegyeznünk, hogy Magyarországnak nemcsak új írói, de új olvasóközönsége is van: a szabad munkások és szabad parasztok. Ez nagyon sokat jelent a magyar irodalom számára. Még tíz évvel ezelőtt a magyar regények átlag csak 1500—2000 példányban jelentek meg, ma sokszázezer példányban jelennek meg és a kiadást gyorsan szétszedik. A felszabadított magyar nép, akit évszázadokon át mesterségesen meghagytak a tudatlanságban, lázas buzgalommal és őszinte örömmel olvas. A kormány nagyon sokat tesz az új irodalomért és az új írókért. Anyagi támogatásban részesíti az írókat és a gyári és falusi könyvtárak ezreit állítja fel. Magyaroszágon 25 évig tilos volt a szovjet írók müveinek kiadása és olvasása. Az új Magyarországon a szovjet írók az olvasók legkedveltebbjei. A. Fagyejev „Fiatal gúrdá"ja Magyarországon egyike a legelterjedtebb könyveknek és Makarenko köuyve, „Az új ember kovácsa", nemcsak mint irodalmi, hanem mint politikai vívmány is ismeretes Magyarországon. Makarenkoről heteken át vitatkoztak a magyar írók, újságírók, pedagógusok, parasztok és földművesek százezrei. Puskin születésnapjának 150 éves évfordulója alkalmából Puskin csaknem összes művel megjelentek magyar fordításban és pedig a volt Magyarország számára hihetetlenül magas számú 40.000 példányban. A magyar írók felismerték, hogy hol mélyíthetik el tudásukat és a magyar dolgozók milliói tudják, kik a barátai. A magyar falvakban úgy mondják, hogy az oroszok háromszor jöttek Magyarországra. Először fegyverrel a kezükben, hogy felszabadítsanak. Másodszor gazdasági gépekkel és veteményekkel, hogy a vetésre lehetőséget nyújtsanak. Harmadszor könyveket hoztak, hogy életünket szebbé tegyék. SZTÁLIN A TUDOMANYROL 1938 május 17-én mondta Sztálin ezt a beszédet a főiskolák tudományos munkásainak fogadásán a Kremlben. Elvtársak! Engedjék meg, hogy poharamat a tudományra, a tudomány felvirágzására, a tudomány embereinek egészségére emeljem. A tudománynak, annak a tudománynak a felvirágzására, amely nem határolja el magát a néptől, nem tartja magát távol a néptől, hanem kész szolgálni a népet, kész a népnek a tudomány összes vívmányait átadni, amely a népet nem kényszerből, hanem önkéntesen, örömmel szolgálja. A tudománynak, annak a tudománynak a felvirágzására, amely régi és elismert vezetőinek nem engedi meg, hogy a tudomány papjainak, a tudomány monopolistáinak módjára begubózzanak, amely a tudomány öreg és fiatal munkásai közti szövetség értelmét, jelentőségét, mindenre kiható erejét felfogja, amely a tudomány összes kapuit önként és készséggel kitárja országunk fiatal tudományos erői előtt és lehetőséget ad nekik arra, hogy a tudomány legmagasabb csúcsait meghódítsák, amely elismeri, hogy a jövő a tudomány fiatalságáé. A tudománynak, annak a tudománynak a föl virágzására, amelynek művelői, noha a tudományokban kialakult hagyományok erejét és jelentőségét, átértik és a hagyományokat a tudomány érdekében is ki tudják használni, mégse akarnak a tradíciók rabjaivá válni, — annak a tudománynak a felvirágzására, amelynek megvan a bátorsága, elszántsága arra, hogy a régi hagyományokat, normákat, szabályokat összetörje, ha elavulnak, ha a haladás fékezőivé lesznek és új hagyományokat, új normákat, új szabályokat tud teremteni. A tudomány, fejlődése során nem kevés olyan embert ismer, akik semmilyen akadállyal nem törődve, mindennel dacolva, össze tudták törni a régit és tudtak újat teremtem. A tudomány olyan művelőit, mint amilyen Gallilei, Darwin és sok más volt, mindenki ismeri. A tudomány egy ilyen legkiválóbbjánál, aki egyben korunk legnagyobb embere, meg szeretnék állni. Leninre gondolok, tanítómesterünkre, nevelőnkre. Emlékezzenek az 1917-es évre. Lenin akkor Oroszország társadalmi fejlődésének tudományos elemzése alapján, a nemzetközi helyzet tudományos elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen kivezető út a helyzetből: a szocializmus győzelme Oroszországban. Ea a következtetés az akkori idők sok tudományos férfia számára több volt, mint váratlan. Plehánov, a tudomány egyik kiemelkedő alakja, akkoriban lenézően beszélt Leninről s azt erősítgette, hogy Lenin „félrebeszél" ... A tudománynak minden rendű és rángni embere Lenin ellen üvöltözött akkoriban, mint aki lerombolja a tudományt, Lenin azonban nem riadt vissza attól, hogy az ár ellen menjen, a megcsontosodás ellen. És Lenin győzött. Íme, itt áll önök előtt a tudomány emberének alakja, aki az elavulttá vált tudománnyal szemben bátran viszi a harcot és aki az új tudomány számára töri az utat. Az is előfordult, hogy a tudomány és technika új útját néha nem a tudomány terén közismert emberek egyengetik, hanem egyszerű emberek, akik a tudományos világban ismeretlenek, gyakorlati emberek, de a maguk munkaterületének újítói. Itt ülnek az asztalnál Sztahanov és Papanyin elvtársak. Ismeretlen emberek a tudományos világban, tudományos fokozattal rendelkeznek, munkaterületeik gyakorlati munkásai ők. De ki ne tudná, hogy Sztahanov és a sztahanovisták gyakorlati munkájuk során az ipar területén létező normákat, amelyeket a tudomány és a technika Ismert emberei állapítottak meg, mint elavultakat megdöntötték és hogy új normákat vezettek be, amelyek a valódi tudomány és technika követelményeinek megfelelnek. Ki ne tudná, hogy Papanyin és a papanyísták az úszó jégtáblán végzett gyakorlati munkájuk folyamán minden különösebb fáradság nélkül, csak úgy mellékesen, megdöntötték a régi elképzeléseket a Sarkvidékről, mint elavultakat döntötték meg és megteremtették azt az újat, ami a tényleges tudomány követelményeinek megfelel? Ki tagadhatja, hogy Sztachanov és Papanyin újítók a tudomány terén, hogy a mi haladó tudományunk emberei? Ilyen „csudák" esnek meg a tudományban. A tudományról beszéltem. Tudomány azonban többféle van. Azt a tudományt, amiről én beszéltem, haladó tudománynak nevezik. A mi haladó tudományunk felvirágzására! A haladó tudomány embereinek egészségére! Leninre és a leninizmusra! Sztahanovra és a sztahanovistákra! Papanyinra és a pápanyinisták egészségére!" Milyen hosszú még a nap délutánig — gondolta a Kálvin téren Viola. Remélem, meleg lesz Mártáéknál. De addig valamit kell csinálnom. A nyavalya üsse ki. Dühe most felhúzódott torkáig s megköhögtette. Végtelen gyűlölet fogta el s a körülötte siető, fázósan meggörnyedő emberekre nézett, Időtöltésből meg-megállt a kirakatok fával bedeszkázott ablakai előtt, amelyeken csak egyetlen aprócska üvegtábla nyílt, hogy az érdeklődő bekukkanthasson. De nem látta azt, ami ott bent van. El kell adni egy grammot — tűnődött csaknem hangosan —, lehetetlen ígv éhezni. De takarékoskodnia kellett. Az aranvlánc nem volt nagv és ha ez végetér... Dolgozni lehetetlen és undorító. Mindennap jobban átkozta magát, amiért Linzből hazajött. Ismerős alak suhant el mellette. Csak villanásnyi ideig láthatta, majd hirtelen felöltője mögé rántotta arcát. Nem tudta, ismeri-e az illetőt, de az óvatosság nem árt. Egy kirakat felé fordult és érdeklődve nézett valamilyen csipkekendőt. De az ismerős megállt. A kirakat apró üvegében látta, hogv visszafordul. Az istenit! A férfi egy lépéssel közelebbi ött. Nem futhat el, az gyanús lenne. Látszólag nvugodtan állt továbbra is. Felöltőjének gallérját állához szorította, mintha foga fájna. Az alak közelebbjött s a hátamögött megállt, Egv pillanatra felnézett s a tükröző üvegben felismerte volt osztálytársát. Hatalmas recsegés ölelte át; a lehelletétől párás üveg mögött mély szakadék ásított. A másik halkan megszólította: — Haltenberg — mondta tétován — nem te vagy az. Haltenberg? — Nem — akarta kiáltani — én nem vagyok Haltenberg, én Viola Pál vagyok, semmi közöm, semmiféle Haltenberget nem ismerek és mit molesztál az utcán — De hang nem jött ki a torkán Felismerték! Szíve majd kiugrott a helyéből Micsoda ostoba história! Pontosan erre kellett jönnie? Aikozott gazember! Miért nem ölték meg az ilyeneket akkor...? Az osztálytárs a hátamögött hangosan felnevetett. — No, mi az, Halaetnberg, hát nem ismersz meg? — Szervusz Krausz — mondta sáACZÉL TAMÁS: ©YI1KOSOK padtan és megfordult. — Hogy kerülsz te ide? Krausz kezetnyujtott. — Hát te is megvagy, Haltenberg, nagyon örülök Sokan elpusztultak közülünk, örülök, hogy te élsz, öreg fiú. Meghalt a Csimpi is, tudod, aki a gyakirodát tanította, meg az öreg buzeráns Hoffei is A Galántai Csicsát egy bomba ütötte agyon. Szegényt. Hát teveled mi történt, Haltenberg? Ez semmit sem tud — gondolta Viola-Haltenberg. — De azért nem kellemes ügy ez a nyavalya... Ha elkezdi terjeszteni, hogy velem találkozott, lebuktam. — Én megvagyok — Igyekezett könnyedén válaszolni — és te? — Nem jutott eszébe okosobb kérdés. Krausz hosszú elbeszélésbe fogott. Viola félfüllel hallgatta; azon tűnődött, hogyan szabadulhatna ettől a kellemetlen ismerőstől? —• Te, Haltenberg. te már akkor is nyilas voltál, a keriben — mondta hirtelen Krausz. — Remélem, észretértél. Vagy csináltál valami disznóságot? Viola mosolyt kényszerített az arcára. Krausz kissé hátralépett, vörös haja kihullt kalapja alól s valamilyen kétkedő, ingerült vonás telepedett a szájaszögletéie. — Megőrültél, öregem — mondta nagyon halkan — én sohasem voltam nyilas. — Dehogynem, Haltenberg, hát már nem emlékszel, mennyit vitatkoztunk? — Az iskolára való emlékezés kissé feloldotta gyanúját, könnyedebb lett. Mégsem hitte, hogy Haltenberg gyilkos lenne Ámbár ki tudja? — No, ne is tagadd. Hiszen ha nem csináltál semmit... — Üldöztek — mondta gyorsan szavaiba vágba Viola — öregen, engem is üldöztek, mint titeket... Mert a katonaságnál nem fogtam be a számat. Én pofáztam ám, mint a... — valami hasonlatot keresett, d" semmi sem jutott eszébe. — El is kaptak... — Voltál nyugaton? — kérdezte hirtelen Krausz. Ez detektív — villant át Violán. — Ha elárulom magam, végem. — Frászt — tette hozzá hangosan — itthon lógtam. A Kiskában folytatta, hogy hihetőbb legyen — hát te? — Én voltam Mauthausenben meg Wellsben, azaz Gunskirchenben — közölte Krausz. Szóval itthon bujkáltál? Viola lehunyta szemét s keze tapogatózva keresett valamit, amiben megfogózhatna. — En itthon voltam, öregem és mindenem elveszett. Látod, ez az egyetlen felöltőm, de télen ebbe megrohadok. Krausznak lassan eloszlott a gya nuja. Szegény ostoba Haltenberg. Látszik, nagyon rájár a rúd. — Merre mész? Nem dolgozol? — Dehogynem. Egy irodában. Egy irodában dolgozom de kijárok így, ügyeket intézni. — Nekem üzletem van — mondta Krausz mohón — illetve nem nekem, az apámnak. Ilyen textil dolgok, harisnyák, meg takarók, szóval minden. — Azzal lehet ma keresni — mondta Viola — biztosan szépen megy. — Eléggé — nevetett Krausz — de a hivatalban nem sokat kaphatsz. Viola sóhajtott é= elfintorította az orrát, amely oly hajlékony volt, hogy szinte tökéletesen követte gazdájának minden gondolatrezdülését. Ez a finom, remegő orr most elhajolt jobbfelé és Viola-Haltenberg érezte, hogy vékony izzadtságcseppek gyöngyöznek sima bőrén, felsőajka és orra között. Amikor elbúcsúztak, Viola hátán patakokban csjrgott az izzadság. Nem tudta, hányadán áll a dolog. Krausz egyik pillanatban gyanakodott, másikban olyan volt, mintha sejtelme sem lenne semmiről Ez a kettősség annyira megriasztotta, hogy az első elébekerülő aranybeváltónál alkudozás nélkül adott

v el egy gramm aranyat, még csak nem is tájékozódott az aznapi árfolyamról. Egy kávéházban megreggelizett Aztán újra cél nélkül ténfergett a városban, kora délutánig. Kabátja átnedvesedett a ködben s az elálló-rneginduló esőben Cipőjébe becsurgott a víz, harisnyája nyirkos lett és hideg. A Damjanich-utca felé vette útját. Hülyeség ez a bujkálás. Itt mindennap lebukhat az ember s akkor vége. Ha kiderül a Hunyadi, meg Kecskemét, akkor vége ... Megborzongott. Számbavette, ki az, aki vele tartana. Miért ilyen gyávák? Vissza kell szökni, az semmi. A határt a kutya sem őrzi, egyszeribe át lehet sétálni, mint az Andrássy-úton egyik oldalról a másikra. Ennyi az egész. És ott legalább nyugodtan lélekzem. Meg kell keresni Grant őrmestert. George John Grant műszaki őrmester (New York, Connecticut), civilben autóügynök, mint mentőangyal jelent meg Viola képzeletében. Remélem, még Linzben van a hetvenegyesekkel. A hetvenegyesek jelvénye — egy nagy arany bárd — most hirtelen megvillant a nedves aszfalton Egy jeep kanyarodott be a Király-utca felől s ViolaHaltenberg fürkészve nézte. Amerikai katonák ültek rajta, de George John Grant műszaki őrmester nem volt köztük Grant segíteni fog, talán ki is visz magával Amerikába. Fojtogató nyugtalansága később sem szűnt meg. A Lövölde-téren a mindjobban szakadó eső elől egy kapualjába menekült. Ide többen is beszorultak; Viola hártavonult, igyekezett elrejtőzni a kíváncsi tekintetek elől. Egy alacsony, lapátfogú ember hevesen magyarázott. — Mert kérem az tűrhetetlen, hogy itt még mindig a nyilasok garázdálkodjanak. Minden éjszaka megölnek valakit, meg kirabolnak. — Kbno — szó't közbe egy másik, aiacsonv férfi — kérem azt mondják, hogy az oroszok... — Hogy beszél kérem, hogy beszél maga az oroszokról. .? A másik alacsony gyorsan vsiszavonult. — Említettem kérem — nagyon kimérten beszélt, szinte tagolta a szavakat — hogy nekem is úgy mondták. Az alacsony, köpcös, lapátfogú idegeskedve mutogatott. — Mondták, mondták. Manapság mindent mondanak. Azért még nem kell azt készpénznek venni. És terjeszteni sem kell. — Hátrafordult, egyenesen Violához: — Igaz kérem? — Bocsánat — mondta gyorsan a fiatalember — elállt az eső, mennem kell. Sainos, nem érek rá vitatkozni. Fürgén kiosont a zuhogó esőbe. folytatjuk.;