Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-11 / 26. szám, szerda
UJSZ0 Látogatás a munkavédelmi hivatalban 1949 május 11 A szocialista államrendszer egyik legfőbb célja, hogy a lakosság minden tagja képességeinek megfelelő helyen dolgozzék. Ma már nem kétséges, hogy minden munkabíró talál foglalkozást, csupán az a probléma, hogy ezt a munkát hol lakóhelye közelében vagy távolabbi helyen végezheti-e. Mitdán egész Szlovenszí"ó területén 77 munkahivatal van, a kérdés célszerű megoldása nem ütközik nehézségekbe. Lapunk munkatársa látogatást tett a Stúr-utcal munkavédelmi hivatal vezetőjénél dr. Ladislav Tumannál, aki a következőket mondotta: Hozzánk futnak be az összes üzemekből az építőiparból, a mezőgazdaságból, hogy hol mennyi munkásra van szükség. Ezeket az adatokat feldolgozzuk és a kimutatások alapján a jelentkezőket tervszerűen elosztjuk. Senki sem foglalhatja el helyét a munkavédelmi hivatal előzetes engedélyezése nélkül és senki sem vehet fel alkalmazottat sern. Ha a munkaadó nem tartja be azokat az utasításokat, amelyek a munkapiacon érvényesek, ha nem jelenti be alkalmazottait a betegsegélyzőben, vagy valahol „feketén" dolgozik, az szintén pénzbírságra ítélhető. Az építőiparban kell a legtöbb munkaerő Hol kell a legtöbb munkás? Kérdezzük. — Természetesen az építőiparban. Az építőipari üzemektől naponta jön egy hivatalnok es jelenti, hogy aznapra mennyi munkásra van szűkség. Megállapíthatjuk, hogy az építőiparban jelenleg elégséges munkaerő áll rendelkezesünkre, annál nagyobb hiányok mutatkoznak a mezőgazdaságban, ahol több idénymunkásra van szükségünk. — És mivel magyarázható ez a hiány? — A mezőgazdasági munkálatokra vonatkozó fizetési hirdetmény csak most jelent meg. Eszerint jobb fizetést és természetbeni járandóságot kapnak a dolgozók, úgy hogy az itteni fizetések megegyeznek a csehországi bérekkel. Reméljük ezek után, hogy a mezőgazdasági munkásság nagyobb számban jelentkezik majd munkára. — Milyen a helyzet a női munkaerőknél? — A nők, amennyiben vidékről jönnek munkát kérni, tapasztalatom szerint csupán a textiljegyért és nem magáért a munka lehetőségért folyamodnak hozzánk. Jelenleg pl. 60 női munkaerőre van szükségünk háztartásokban, húszra textilgyárakban és tizenhárom gépírónöt keresünk. A lejobb kereseti lehetőség nyílik «z üzemi konyhákban, pl. a „Slovenská Cestán" lévő üzemi konyhákban hetenként 800—1200 Kcs-t is megkeresnek. Egyébként vendéglősök, kávéházak, menzák és kórházak részére közvetítünk női munkaerőket, különösen a küszöbön álló szezonban, amikor ezeknek az üzemeknek felvevőképessége 3000 személy. — Mi a különbség a mai és a február előtti viszonyok között? — kérdezzük a munkahivatal vezetőjét. — A változás különösen az építőiparban ismerhető fel jól. Mult év februárja előtt az építőiparban a munkásság ellátási viszonyaival nem törődtek, ma azonban étterem, konyha, orvosi rendelő, lakás és bizonyos természetbeni juttatások teszik könnyebbé a kőművesek helyzetét. 33%-os utazási kedvezményben részesülnek azok, akik messzebbről járnak be munkahelyükre. Az útiköltségeket egyébként a munkaadó köteles megfizetni. A kereset is jelentősen megjavult, mert ma mindenkit a teljesítménye szerint jutalmaznak, így akkordmunkával az ügyesebb és dolgosabb munkás többet kereshet. — Milyen a munkamorál? — Az építőiparban 70%-ban magyarok dolgoznak és mondhatom, hogy példásan teljesítik kötelességüket. Megértették, hogy mint az ország egyenrangú állampolgárai az ő érdekükben is áll, minél szebbé és nagyobbá tenni hazájukat. Beszélgetésünk befejeztével a munkahivatal vezetője körülvezet az épületen. Mindenütt tisztaságot, rendet és pontos munkát tapasztalunk. Kőrútunk során elérkezünk a tanoncok ügyeivel foglalkozó osztályára is. — Igen, a tanoncok helyzete is megváltozott február óta — mondja Tuman dr. Hetenként 100—225-öt helyezünk el a különböző szakmákban, az építőiparban még többet. Internátusok, otthonok állnak azok rendelkezésére, akik vidékiek és nem tudnak naponta vasúton bejárni. Kitűnő ebédet kapnak és bizonyos pénzbeli juttatásokat is. Tanoncok 14—18 éves korig, mindazok mehetnek, akik az ipari pályákra hajlamot éreznek magukban. Tanoncidejük alatt a munkahivatal napi 20— Kcs-t küld a vidéken élő hozzátartozóknak és ezt az összeget a munkaadó köteles fizetni. Tanoncokban nagy a hiány, de reméljük, hogy a falvakból nagyobb számú tanulót kaphatunk, ha kedvezőbb munkaviszonyokat teremtünk számukra. Kifelé menet megszólítják az egyik várakozót, táskáján ül és várja, hogy sorra kerüljön. Elmondja, hogy Csóka Zoltán a neve, Felsőpatakról való, most a villanytelepre megy dolgozni, ahol vashajlítással havonta 4000 Kcs-t is megkeres Ezzel a keresettel megvan elégedve, szívesen és kedvvel dolgozik. Azzal a megnyugtató tudattal távozunk, hogy népi demokráciánk szívén viseli a dolgozók sorsit és semmiféle jogtalanság vagy a mnnkáskizsákmányolás többé nem lehetséges. v. r. 11 nyu gatai hatalmak szerz ődé sszegése 600.000 elhurcolt személyt tartanak vissza jogellenesen A moszkvai rádió hírmagyarázója rámutat arra, hogy a Jaltai egyezmény megállapodásainak semmibevevésével a nyugati hatalmak még mindig 600.000 elhurcolt személyt tartanak vissza Olaszország, Nyugat-Németország és Ausztria úgynevezett „menekült táboraiban". Ezek az elhurcolt személyek testileg-lelkileg megtörve, a legnyomorúságosabb viszonyok között, teljes reménytelenségben tengetik életüket s ráadásul a nyugati nagyhatalmak mindent elkövetnek a köztük lévő szovjet állampolgárok megtévesztésére és visszatartására. Az imperialisták németországi és ausztriai főparancsnokai nem teljesítik a megegyezéseknek azt a kikötését sem, hogy a szovjet hazatelepítési bizottságok honfitársaik között ujságokatés könyveket terjeszszenek s helyesen tájékoztassák őket házijuk viszonyairól, amelyeket & nyugati megszálló hatóságok által odahelyezett fehérorosz banditiák & legaljasabb rágalmakkal mocskolnak be a szovjet állampolgárok előtt. A moszkvai rádió hírmagyarázója hangsúlyozza: A Jaltai egyezménynek a hazatelepítés tekintetében előírt kötelezettségeit egyedül a Szovjetúnió teljesítette. A szovjet csapatok által felszabadított szövetséges állampolgároknak és hadifoglyoknak a vöröskeresztes vonatoktól az utasszállító repülőgépig minden közlekedési eszközt rendelkezésükre bocsátottak, hogy minél előbb hazatérhessenek hazájukba. Ezzel szemben Németország angol övezetében már 1948 februárjában megtiltották a szovjet hazatelepítési bizottságoknak a koncentrációs táborokban sínylődő honfitársaikkal való érintkezést, az Egyesült Államok németországi övezetéből pedig ez év márciusában a hazatelepítő bizottságokat egyszerűen kiutasították. Ugyanezt tették a francia hatóságok is ausztriai övezetükben. Így ma is 400.000 a Szovjetúnió területéről elhurcolt polgári személy sínylődik vagy a koncentrációs táborokban vagy pedig rabszolgamunkán, messze gyarmati országokban. Szenes Erzsi: GYEREKEK FECSKETEMETÉS. A minap egy kis holt fecskét találtain az ablakpárkányon. Ragyogóan tűzött a nyári nap, szellő sem mozdult, a kis fecskén nyoma sem volt zúzódásnak, sérülésnek. El nem tudom képzelni, miért pusztult el, hogyan került az én emeleti ablakomba. A szeme még fénylett s csak , később tört meg. Sokáig tartottam meleg testecskéjét a kezemben, hátha magához tér, de az élet már elszállt belőle, s kis szárnyai nem rebbentek meg többé. Lacikával, aki az udvarban lakik, eltemettük a fecskét a kertben, átszóltunk a palánkon a szomszédba, Pipiért és Buksiért jönnének el ők is a facske temetésére, de egyikük se volt odahaza. Másnap elmeséltem nekik a fecske halálát és temetését. Apróra kikérdeztek, miért halt meg a kis fecske, eltört-é a szárnya, megütötte-e a fejét, vitt-e mírt valaki a mamájának arról, hogy mi történt vele? Feleltem, ahogy tudtam. Azután csönd állt be és mind a ketten mélyen elgondolkodtak. Előbb Pipi tért magához a merengésből (mert elmerengtek az én történetemen és egész biztosan élénkebben látták a fecskét, amelyről beszéltem, mint azt, amelyik elhúz a légben a fejük felett, a holt fecske mozgásba hozta a képzeletüket). Pipi barna szeme hirtelen megtelt fénnyel, egész közel húzódott hozzám, mintha titkot akarna közölni, nagy sietséggel beszélt, szinte lelkendezve: — Én, én meg megmentettem egy katicabogarat. — Vájjon hogyan Pipiké ? — Hát Julis a cselédlány csalánt aprított a malacoknak, ott ült a csalánon a kis katicabogár. Julis énekelt közben, s vágta a csalánt a szecskavágó késsel, ha észre nem veszem, a katicabogarat is összevágja. Meg fogtam a Julis kezét, a bogárka felszáillt. és hazament. — Haza?, — kérdeztem — hát azt honnan tudod? — Oh biztosan hazament. A jázminbokron ott üldögélt egy másik katicabogárka előbb hozzászaladt, valamit súgtak egymásnak aztán együtt repültek el. Biztosan csak hazamehettek. — Igazad lehet. Pipiké, minek is kóborolnának kint a világban, ahol minduntalan veszély fenyegeti őket, szépen hazamentek. Pipi örült a helyeslésnek, látszott rajta, hogy nyugalom szállja meg. Mintha egy nehéz kis tarsolyt cipelt yolna eddig, melyne mélyén valami kincset rejtegetett, a kincset szerette volna valakinek megmutatni, de eddig nem volt kinek. Ha én beszélhettem a fecskéről, beszélhetett ö a bogárkáról. Végre talált valakit, akinek felmutathatta a katicabogarat. Buksi ezalatt még mindig a fecskére gondolt, mikor megszólalt vonA mérnök egész lakótelepet megkerült, amíg rábukkant az asztalosüzemre. — A fenébe! — mordult fel s csepülte, szidta önmagát, mint a bokrot, szórakozottsága miatt. A szél kioldotta a nyaka köré csavart sárga, kékkockás sálat is, amely kabátja felhajtott gallérszárnyai fölött röpködött, mint rakoncátlan kis vitorla. Szinte fékezte a járásban, amint nagy lökésekkel lobogtatta hátamögött a szél. De szidta az üzemvezetőséget is, amiért kocsit sem küldtek érte. Mint egy trógernek: kurta telefon: „Halló, mérnök elvtárs, baleset likvidálva az ingafűrésznél. Rendkívüli találmány!" S szinte a cuppanás is kivehető volt a fülkagylóban: „Kolosszális". — Akár egy kikiáltó — zsémbelt magában a mérnök. „Majd megnézem, de most nincs id. . .. Hanyagul elharapta a másik két betűt. Lecsapta a kagylót. Aktatömegek tornyosultak az orra előtt, keresztül-kasul egymásra hányva. Az egyikből valami sárga papírlap csüngött ki. A sok csúsztatgatástól kirojtosodott a széle, mint egy nadrágkoptató. Egy percig tétován borongott, ráncos homlokkal a színes dossziék fölött — akár a felhőgyűrődések. Mutatóujja körmével — mint valami undok pihét — megpöccintette a torony tetején heverő aktát, — amitől az lezuhant. A különböző papírosok kipleccsentek a burokból, akár vízcseppek a pohárból. Szék zördült Titkárnője a földön kotorászott. — Hagyja! — S fölemelkedett, ajkát biggyesztve. Nyaka köré vette a sárga, kékkockás selyemsálat, belebújt a kabátba. A kalap széles karimája csálén konyult a fülére, — két órára visszajövök. Addig böngéssze ki ezeket Zöldre mázolt, alacsony deszkakerftés. Mögötte egymásba nyúló zöld hernyósor: a műhelyek. A melegedő napsugarak csillogtatták, mint a pázsitot. ILfCS IRRTA DÉKANY KALMAN — Egyed az ellenőrző hivatalból — motyogta s máris kirántotta kezét az üb. elnök kezéből. — En telefonáltam mérnök elvtárs. — Gondoltam. Mutassa azt, izé ... — mondta berzenkedő hangon, mint a pulyka, ha tollát tépdesik. Csak most vette észre: az üb. elnök lába fából van. Kitárult a műhely ajtaja, gépágyúk zümmögtek. Panaszosan sírtak a deszkák, amint beléjük harapott a pergő fűrészek foga. A faláb — mintha itt faragták volna azt is' — önkéntelenül megtorpant. A kellemes forgácsillatot hosszú másodpercekig teli tüdővel szívta magába a mérnök, akár a friss levegőt. Aztán gyorsan átlépett egy deszkarakáson. — Merre van ai a ... izé ... — Erre ... erre mérnök elvtárs. — Ládaszerű alkotmány dohogott előttük. Aprószemű, mici-sapkás arc úszott a mérnök felé, halványan, mintha fátyol mögött lebegne. — A mi újítónk, mérnök elvtárs, Baronkai. Egyed. Akár a pont, hanyagul odapöttyentve. Csönd. Boronkai előrebukó felsőtesttel álldogált tétován. Az üb. elnök torkát köszörülte. — Ez a módosítás ... kezdte az elnök. — Mutassa elvtárs. — A fűrészmótor finoman döngicsélni kezdett. — Eddig az ingafűrész ... — Tudom! — S az imént még akták közt fakult szembogarán csillogás ömlött el, mint a foncsor. Csakugyan elmés újítás. A darabolást eddig ingafűrésszel végezték A fűrészkorong ingási súyánál fogva szaladt az anyag testébe, mikor sebesen robogtatta a mótor. A darabolónak egyik kezével minduntalan fékeznie kellett az Inga szarát, nehogy a mellébe szaladjon a korong. Fél karja erejét erre pazarolta. Boronkai most alul rögzítette a korongot, egy ládaszerű burokba ágyazta és a sűrűn metszett élek keskeny nyí láson csusszantak ki egy csuklós kar billentésére. Valami rejtett rúgó biztosította az egyenletes, stabil forgást. — Százszázalékig likvidálva van ... — A mérnök közbevágott. — Látom. — Az üb. elnök nem hagyta magát: — A baleset, mérnök elvtárs. Teljes biztonságérzet. Már egymagában veve ez is fokozza a termelékenységet. Hát még a gyorsaság! Külön darabolási időt nem kell kalkulálni. Kéz alá dolgozik. A mérnök hümmögött valamit. Szeme villogó sugarai a fűrész fogaira fonódtak, ragyogó küllőként. A daraboló egyszerre egész nyaláb lécet rakott a rögzítő sínbe, aztán könnyedén meghúzta a fűrész emeltyűjét, mint egy hajtány karját. A nyíláson — akár a mérnök nyelve — kibuggyant a korong elé. Lágyan ráengedte a iéckötegre. Rövid hersegés — a fa darabokra nyisszent. Azián hátratólta a kart s a korong lesüllyedt. Az ujját is a nyílás fölé szoríthatta volna — sértetlen marad — pedig a korong száguldott azért. A daraboló csusszantott a léceken s megint belevájhatott a fűrész. Boronkai sűrfln lélegzett, amint ott szorongott i mérnök mellett. A sál meglefíent a forgáskeltette szellőben s szemére borult. De mire odanyúlt, már lehullt, mint a függöny... A mérnök homlokát a lüktető, csatázó elme lövészárkaiként ráncok emelték át. A vonalkák egyre mélyültek a sárgás bőr gyűrődései közt. Már a gépből sem látott egyebet, mint a fűrészkorong emeltyűiét s a munkás öklét, amely ráhurkolódik. Meg a szabályozó, csuklós mozgást, amely külön életet élt itt. Föl — éles hercegés; aztán vissza — tomjja, üresjáratú döngicselés. „Mi lenne, Hirtelen előrántja zsebóráját. A daraboló félreérti és leállítja a motort. , — Csinálja csak. — Furcsa, vájúdó remegés telíti meg hangját. A korong nyisszent — két másodperc. S míg újra nyisszent — hat másodperc sza fad el közben — kihasználatlanul. Mégegyszer ellenőrzi. Sőt: harmadszor is. Az eredmény ugyanaz. Már lobog a szeme, mint a láng a homlokán az árkok izzanak. Boronkai némán tűri e láthatalan szikrák eszeveveszett pattogását. Pedig tűként záporoznak idegeire. A mérnök rekedten kurjant: — Boronkai elvtárs. — Tessék már ... — Figyelje csak. Két másodpercig dolgozik, hatig a levegőben megy ... Na? Boronkai előbb értelmetlenül mereszti szemét. Hanem egyszerre ámultán rebeg: — A ... Automatikus kapcsolásra gondol, mérnök elvtárs? — Helyes! automatikus kapcsolás! Csupán a kart kell módosítani és kész — a másik újítás is. Mikor a daraboló elvtárs visszaereszti az emeltyűt, kikapcsolódik a mótor is. S mikor ráhúzza — bekapcsol. — De az indítási energia ... — Persze, nem tudunk teljes hat másodpercnyi üzemanyagot megtakarítani. — De ha csak kettőt sikerül is ... Az egy évben már ... Boronkai hangja sisteregve lövel kf — akár a fénylő rakéta íve: fényesre csiszolta az öröm, mely ragyogó csíkban ölelte körül a műhely zugait s rásugárzott a munkásokra. A fűrészporlepte arcok földerültek s ujjongó „hurrá" szaladt ki a torkokon — a két töprengő elvtárs felé, ak'k csak az imént ismerkedtek meg s a gép lelkén öszeforrtak, mintha a kettő egy ember lenne. tatottan beszélt, mint aki most ért végére egy hosszú gondolatsornak. — Mikor a fecskét eltemettétek, virágot is vittetek a sírjára? — Azt bizony elfelejtettük. Buksi rosszalólag nézett rám és azt monta: — Már pedig ha meghalt, virágot kellett volna vinni neki! A BOLOND PASZULY. — Láttad már a bolond paszulyt? — kérdezte. Pipiké. — Ugyan miért volna bolond ? —1 Mert úgy fut, hogy már egészen fenn van a háztetőn. (Az udvar végében egy nagy kőből épült magtár áll. A bab a szomszédos kertből fut fel a tetejéig.) — Még szép, hogy nem az égbe fut! — mondom én. — Hátha tehetné, biztosan az égig futna. Buksi csendesen figyel ezalatt és gondolkodik. Most ő is megszólal: — Ha az égig futna, ott szednék le róla a paszulyt. — Ki szedné le Buksi? — Hát a jó Istenke meg az angyalok! — Te Buksi csak nem esznek paszulyt az égben? Erre mindkét kislány hangosan kacag, azután Buksi elkomorodik, hozzám lép s titokzatosan SLzt mondja: — Én tudom mit esznek az égben és megmondom neked, Isten kenyérkét. (Isten kenyérkével most tele van a kert, és ha már igy hívják, miért ne lehetne az apró fehér kenyérke az égiek eledele?) — Csakhogy — mondja Pipi, — a Buksi mamája azt mondta, hogy az Isten kenyérkét nem szabad szájbavenni, mert mérges. — Oh az semmi — feleli gyorsan Buksi és az arca az izgalomtól szinte lángol: — Az angyaloknak és az Istenkének az nem árt. A KIS TÁRSSZERZŐ Valaki , elárulta Pipinek, hogy én könyvet írok. A könyv neki feltehetően a mesét. Jelenti. Más fogalma egyelőre nem lehet róla. Hozzám jön és azt kérdi:. — Elkészült már az a könyv? Meglep a kérdés, de tetetem, hogy természetesnek találom. — Még nem egészen. Miérd kérded, Pipiké? — Hát csak azért — feleli habozva — mert én még szeretnék elmondani valamit. — Ugyan mit szeretnél elmondani ? A kislány nagy zavarba jön, arcát elönti az égő pirosság, ötöl-hatol, már szeretne visszavonulni, ám a vágy, hogy elmondja azt ami foglalkoztatja, erösebb a szégyenkezésnél, s legyőzi a félelmet is, hogy esetleg kinevetik. Egy lépéssel közelebb jön, s az Izgalomtól és megindultságtól szinte remeg a hangja. (Az iró érzi ezt a megindultsággal elegy izgalmat az üres, fehér papír előtt.) .— Vixivel a kutyával egyszer sétálni mentünk, Vixi elkapott egy madarat. — Csak nem röptében? — De igen röptében, egészen kicsi barna madárka volt, a fogai között tartotta. Odaszaladtam, ki akartam szabadítani, de mire odaértem, a madárka már nem élt. Szegény kis madárka. Itt megakad és sehogysem jut tovább az elbeszélésben. Egy-két kínos perc telik el. Érzi, hogy hozzá kell fűznie még valamit a történethez, hogy valószínű legyen. — Éppen a vározháza előtt történt a tűzoltó kocsi is ott állt... Most aztán végkép belezavarodik, nem találja a szavakat és még pirosabb lesz az arca. Ijedten veszi észre, hogy az amit kiszínezett magában formásabb volt, kerekebb, több. Az amit elmondott, az elképzeléshez mérten, elmosódott, suta, fakó. S döbbenten áll előttem letörve, mint aki valami végzetes hibát követett el. Csak akkor élénkül fel, mikor megsimogatom a haját és azt mondom: — Jól van Pipiké. Vlxit és a madárkát is beleírom abba a könyvbe. Balázs Béla Prágában Balázs Béla, a világhírű magyar filmrendező és esztéta, a zenefőiskola meghívására Prágába érkezett, hogy mint ninden évben, úgy idén is a Kinematografiai fakultáson megtartsa előadásait. Kopecky Václav tájékoztatásugyi minisztei szerdán fogadja Balázs Belát. A magyar esztéta Varsón át Berlinből érkezett, ahol új filmek rendezésében vett részt.
