Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)

1949-05-08 / 24. szám, vasárnap

Ára 3 Kcs A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1949 május 8, vasárnap O II. évfolyam, 24. szám Szombaton reggel megkezdődtek a Kommunista Párt területi konferenciái Bratislava. — {1949. máj. 7.) Szombaton reggel 9 órakor megkezdődött a bratislavai terület konferenciája. A Redoute épülete kívül és belül is díszbe öltözött. Eltűntek a kopott és szennyes barokkdíszítések és helyet adtak a nemesen egyszerű fehér és piros síkoknak. Az egész épület díszítése Vychodil elvtársnak, a Nemzeti Színház szcenikai rendezőjének ter­vei alapján készült. A Redoute oromzata fehér és piros zászlócskák ezreiből álló eleven füg­göny, amelyen vérvörösen rajzolódik ki az életünket jelképező ötágú csillag. Egyetlen hatalmas díszlet az egész épület, mintha ezzel is bizonyítani akarná, hogy a háttérbe szorult falak öregek, de a szellem új és termékeny benne. A nagyterem két roppant arányú kép­sorozat. Az egyik oldal, Lőrincz Gyula festő­művész kiváló alkotása, a szocialista munka­versenben lelkesen dolgozó ipari munkásság csoportjait ábrázolja. Látjuk az erőt, a győzel­met aratott munkásosztály hatalmas, békés ter­mélőlendületét. A másik oldal Bednár művészi ecsetje nyomán kirajzolódó paraszti munka, ahol a mezőgazdasági termelés minden eggyes fázisa jut kifejezésre egészen a kész kenyérig, amelyet egy női alak készül átnyújtani. A szín­pad közepét betölti Kosztka szobrászművész alkotása, a munka apoteozisa, mely mögött a mindent átfogó ötéves terv jelképe fénylik. A jelszavak a párt irányvonalát hirdetik. Ebben a hatásosan feldíszített és ünnepi hangulatot árasztó környezetben indult meg a konferencia munkája. A delegátusok már a kora reggeli óráktól gyülekeztek az épület körül és az előcsarnokokban. Megtekintették a terület egy évi erőkifejtésének kiállítását. A kiállítási terem közepét haránt irányban impozáns vasúti töltés foglalja el. A töltést az országrész egyes munkahelyeinek kötelezettség vállalását ábrázoló táblái színesítik. Igazi csillék futnak a töltésen­A csilléket a brat :slavai terület térképe felől mintegy szimbólhimként a terület pártmunkája nyomja előre, a IX. kongresszus és azon ke­resztül az ötéves terv jelképe felé. Az előcsar­nokban és a Pravda kiadóvállalat sátrában igen nagy a forgalom. Könyvek, röpiratok, új­ságok, közöttük ott fekszik lapunk, az Uj Szó is. A termet színültig megtöltik a ki­küldöttek, az újságírók és a vendé­gek, közöttük a szlovák társadalmi, kulturális és művészeti élet kiváló­ságai. Az elnöki asztal mögöit helyet foglalnak V iktor elvtárs, a terü­leti szervezet elnöke és a párt Köz­ponti Bizottságának tagjai. Ott lát­juk Puli elvtársat, J. Bránikot, az új megbízottat, Benada elvtársat, Fris és Valachovué elvtársakat. Azonkí­vül az elnöki emelvényen helyet fog­lalnak még Martanovic, a területi bizottság elnöke és Salgovié őrnagy. A terem lázas feszültséggel várja Siroky elvtársnak, a párt szeretett vezetőjének megérkezését. Néhány perc meg. Villannak a magnézium­lámpák és tomboló éljenzés közepet­te érkezik meg Siroky elvtárs, hogy elfoglalja helyét az elnöki emelvé­nyen. A tömeg lelkesedése szűnni nem akar. Több, mint tíz percen át a kiáradó szeretet szavaival üdvöz­lik a belépő kormányelnökhelyettest. Végre elcsendesül a terem és a mun­ka dalának ünnepélyes ütemei mel­lett vigyázzba merednek Bratislava dolgozói. S megkezdődik az ülés. Viktory 'ívtár s mindenek előtt üd­vözli a párt vezetőjét, Siroky elvtár­sat és a Központi Bizottság jelenlévő tagjait. Lapzártakor a megnyitó ünnepség még tart. Részletes jelentést a terü­leti kongresszusok lefolyásáról ked­di számunkban közlünk. „A megegyezés a Szovjetúnió békepolitikájának nagy sikere" A berlini lapok első helyen, hosz­szú cikkekben méltatják a Wa­shingtonban létrejött négyhatalmi megegyezés jelentőségét. A „Neues Deutschland", a Szocialista Egy­eégpárt lapja, a többi között ezeket írja: „Maga az a tény, hogy a nagy­hatalmak hivatalos képviselői ösz­szeűltek és megegyeztek a továb­bi tárgyalások menetében, a bé­— írja a berlini sajtó ke erői világszerte megnyilvánuló megmozdulásának komoly sikerét jelenti, de különös sikert jelent a Szovjet­únió következetes békepolitikája számára. A német nép őszinte I megelégedéssel üdvözli ezt a meg­; egyezést, hiszen saját sorsáról van szó. I Az övezetek közötti forgalmi kor­, látozások felfüggesztése természe­II szovjet sajtó a népek békéjéért és biztonságáért harcol" A szovjet nép május 5-én ünnepelte a szovjet sajtó napját. — A szovjet sajtó fennállása első pillanatától kezdve becsületesen teljesítette hi­vatását — írja ünnepi vezércikkében a Pravda. — Ma a világ kommunista és haladó sajtójának élén áll. Gaz­dag tapasztalataiból a népi demokra­tikus államok gyorsan fejlődő sajtó­ja is merít. A szovjet sajtó a népek békéjéért és biztonságáért harcol, hasábjain a szovjet nép békés alko­tó munkáját, a szocializmus életere­jét hirdeti. A szovjet sajtó most a kommuniz­mus építésére mozgósítja a szov­jet milliók dolgozóit — fejezi be a Pravda. A bolsevik sajtó napján a szovjet sajtó munkásai; újságírók, irók, ki­adóhivatali dolgozók és nyomdászok hagyományos ünnepi nagygyűlést tartottak Moszkvában. A mezőgazdasági munkaerő hiányának megszüntetése A mezőgazdaság legfontosabb kér­dései közé tartozik a mezőgazdasági munkaerő hiányának megszüntetése, mellyel fokozott gonddal kell foglal­koznunk az ötéves terv sikeres vég­rehajtása érdekében. Főleg megfele­lő számú idény- és aratómunkás biz­tosításáról van szó. A mezőgazdasá­gi, erdészeti és kertészeti alkalma­zottak szövetsége a helyzet fontos­ságát és sürgősségét átlátva, május 8-ra területi konferenciákat hívott össze, amelyen résztvesznek a terü­leti és járási Nemzeti Bizottságok és a népjóléti megbízotti hivatal kikül­döttjei. Ezeken a konferenciákon megtárgyalják azokat a lehetősége­ket, amelyekkel leküzdhetik a me­zőgazdaságban mutatkozó munkaerő­hiányokat. A területi konferenciák határozata; irányadóul szolgálnak majd a járási konferenciáknak, ahol az elkészített tervezeteket a helyi szükségletek szerint fogják feldol­gozni. tesen csak az első lépés a német probléma megoldásához vezető úton. Rá kell mutatni arra is, hogy ma, négy évvel a háború befejezése után, még mindig nem jött létre a békeszerződés Németországgal. Németország jelenlegi rendkívüli helyzetének megszűntetéséről és a német nép bekapcsolásáról a nem­zetközi életbe csak akkor' lehet igazán szó, ha a békeszerződés végre elkészül, mégpedig olyan békeszerződés, amely magában foglalja a megszálló csa­patok visszavonását a legrövidebb időn belül. A német népnek ez a legfontosabb követelése. A „Berliner Zeitung" megállapítja, hogy a béke hívei világszerte meg­elégedéssel fogadták azt a hírt, hogy Washingtonban megtörtént az el­ső lépés a német kérdés megol­dása felé. A „Tribüné", a szakszervezetek lapja, hangoztatja, hogy az ameri­kaiak imperialista politikája zsák­utcába került és hogy az amerikai kormány éppen ezért volt kényte­len beleegyezni a berlini kérdésnek újbóli napirendre tűzésébe. Ezzel kapcsolatban örömmel kell fogadni azt a hírt is, hogy Clay tábornok, a németországi ameri­kai csapatok parancsnoka végre távozik Németországból. „Ez a tábornok — írja a lap — ténykedésének első napjától kezdve Németország kettészakításán dolgo­zott. Az amerikai kormány imperia­lista politikájának egyik legeiíogul­tabb exponense volt." A nyugatnémetországi német már­ka árfolyama keddtől csütörtökig a zürichi tőzsdén az eddigi 100 már­kánkint 66 svájci frankról 61 frank­ra morzsolódott le. A nyugatnémet­országi márka áresésének okát a nagyhatalmi tárgyalások új. ked­vező fordulatának tulajdonítják. A győzelem nagy napja 1945 május kilencedike min­denkor a haladás napjaként fog a történelem lapjain ragyogni. E nap örök időkre bíbor betűk­kel fogja hirdetni az orosz fegy­vereknek a reakció felett aratott nagyszerű győzelmét. E napon fullasztotta a szovjet katona a teljes megsemmisülés porába a hitleri „Übermensch" harcosainak, kegyetlen barbár ka­tonáinak végső agónikus ellen­állását. E napon hullott térdre a Harma­dik Birodalom eszménye, mely oly könnyen osztogatott vért, kínokat és bitót a haladó szellemű kultúra harcosainak. E napon hozta meg a Vörös Hadsereg, a szabad népek győze­delmes katonasága Európa láncra­vert népeinek a vér, a megalázta­tás, a bitó kínjai helyett a felsza­badulás legszebb és legtisztább gyémántját, a boldogság öröm­könnycsepjét. E napon harsantak meg a győ­zelmi kürtök, e napon szólaltak meg az ágyúk díszlövései, e napon csaptak égig az örömtüzek láng­jai, hogy a győztes szovjet hadse­reg minden ármányt lesújtó dia­dalát és a fasiszta-nácista eszmék végső pusztulását hirdessék. A német imperializmussal szem­beni nagy honvédelmi háborújá­ban a szovjet állam bebizonyította társadalmi berendezésének meg­ingathatatlanságát. Bebizonyította katonai felkészültségének hatal­mas erejét és minden akadályt el­söprő tehetségét. A dolgozók nvl­liói és millióinak családja, a szov­jet nép pedig bebizonyította, hogy az eszme és annak megszemélye­sítője mellett rendíthetelen és tántoríthatalao bizalommal, oda­adással és mindenkor kész áldo­zatvállalással áll. A győzelmes hadijelentések, hírek, táviratok, parancsadások, erőkifejtések zu­hatagából, az egész nép harci lángjának nagy erejéből Sztálin hatalmas és zsen'ális alakja emel­kedik ki. Sztálin géniusza mutatta a győzelemhez vezető utat. Sztálin akaratereje vitte népét tengernyi akadályokon át 194Í május kilen­cedikéhez, a győzelem napjához. S ma, hogy e történelmi nap emléke előtt tisztelgünk, bensősé­ges emlékezéseinket egy furcsa ünneprontó hang zavarja meg. Méregkeverők é s politikai ka­landorok új háborút szítanak. De az angol imperialisták tábora, a világuralmi babérokra vágyó tő­kések hiába hangoskodnak, hasz­talan szerkesztenek paktumokat, szerveznek nyugati, vagy egyéb uniókat, a békét kívánó és azt megvédeni kész népek táborával szemben tehetetlenek, mert, ahogy Sztálin generalisszimusz mondja: Az elmúlt háború borzalmai még az emberek élő emlékezeté­ben vannak. A béke közös erő­tényezői túl erősek ahhoz, hogy Churchill és tanítványai azokat megdönthessék, vagy akár új há­borúba taszíthassák. A vasút teljesítménye az ötéves tervben A vasúti közlekedés terén az öt­éves tervben az 1949. év első ne­gyedére előirányzott teljesítményi kvótát jóval túlhaladtuk. így a te­hertengelyforgalmat kilométerben kifejezve 198 százalékban túlhalad­tuk. A teherforgalomnak az elő­irányzott tervekből eltérő nagymé­retű növekedését a Szovjetúnió vasútaival való szorosabb viszo­nyunk eredményezte. Ami az or­szágúti gépi forgalmat illeti, az eredmények kielégítőek. Az ország­úti személyjármü forgalmunk 177 százalékos túlteljesítményt mutat ki és ugyanakkor a géphajtóüzem­anyag megtakarítása 11 százalékos javulást eredményezett. A gépjár­mű teherforgalomban csak 66 szá­zalékos teljesítményt értünk el.

Next

/
Thumbnails
Contents