Új Szó 1949. (Hetilap, 2. évfolyam 1-17. szám)

1949-01-29 / 5. szám

4. AD Y EN D£E, EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN 194?1 január 2§. Pldy Sndre Szobrot Dózsa Györgynek A harminc éve halott Ady, aki 1914/18 nagy magyar vétója volt, nem ismerhette hirre. tettre Hitlert, a fegyveristenség germán megtestesítőjét, de ismerte korát és embereit, „hadköteles évszázadunk" lelkét és mozgatóját: a háborút, amelyről tudva tudta, hogy 1914 csak az első állomást jelenti: „Jönnek mindenek, jönnek, jönnek, De a hiteim e'köszönnek". A „Hóhér-idök" prolpgját költő summázza, kinek többé őmcsenek illúziói: Fút zsivány-arcok ékesre derülnek, P iiedt szel'dek szökve menekülnek, Lámpás, szép fejek sután megszédülnek, Emberségesek igen megrémülnek. A háború a legnagyobb kerítő. 1919 januárjának másik nagy halottja, Karl L ebknecht nivelláló ál latisígában látja a háború kivédhetetlen öntörvényét: „Minden nép, melyet szervezett gyilkosságba hajszolnak, egyik percről a másikra barbár hordává válik". Adyt hidegle ősén rázza a borzalom, de agya kristálytisztán vált, ha messze és előre néz: Mint próbálják tne gint feledni Gondolat, Szépség csúnya vesztét, Hogy legyen megint mi elpusztuljon S a koldus hivést újra kezdjék. Ady nem tudhatott a fasizmusról, a második világ h á borít fokozott barbarizmusáról, a magyar Gömbösökről, Kémeri Nagyokról és Szálasiakról, pontosan, név és fogalom szerint nevezhette nevén a gyereket, de a szégyenpír jegye már ott ég az arcán: „Egész magyar és ember-voltom Lángja, égése lesz a szégyen". Es eltalálta: a Hitlerek győztek az emberiségen és a Szálasiak a magva-ságon. Van mit szégyelni! Ady hiába álit igazai élén, vádlón, memeijtósan a tegnapi halottak élén: ,-ölt testvérem bennem úgy él, mint a Gondolat igaza..." az új villámháború hurrái, tankjai, gázkamrái és fogdm^gjei hat éven át gátlás nélkül viharzanak át embert és magyart. És mégis ... És rtiégis ember maradtál az ..embertelenségben" és magyar az „tizött hagyarságban". Egyedül voltál, emlékszel? Egyedül, kísértések és hóhérok között, egyedül, kiszolgáltatva a rádió állathős igéinek, egyedül, a frontokon, emigrációban és börtönben. És négy fal között, kamrád őrző maeányában, bujkálások fészkében, cellák sötétjében és tehetetlen bizonytalanságban ki volt veled, ki állt mle

1 etted? A költő, Ady Endre, az „újból élő és makacs halott", ő lett a társad, vigasztalód, ösztökéled ö súgta, simogatta, melengette be^ hitét, lelkét, kincsét, tántoríthatatlansáeát: Mikor a világ megveszett S a minden jók dögbe hullnak. Tudom, hogy a legnemesebb: Szegény, hü hivalkodó ember-' A mikrofon állati torokhangjaival, radírozó parancsaival, hurráival szemben mi a szabad szót, az emberségben fogant gondolatot feszítettük. Az értelmi lelkiismeret magyar példá át: Adyt! Hitlert ellen magyar tétként a költőt játszottuk ki. Ahol fegyver beszél, a szó értelmét kell megkeresni, ahol tankokban gondolkoznak, az ember helyét kell kijelölni. Aki Adyval tartott, aki Adyhoz társult, azt baj nem érhette, az kiállott.a a próbát és gerincbe n^m-ropparása előre és visszamenőn igazolta Ady töretlen hatását: realitását, nélkü'özhetetlénségét „hadköteles évszázadunkban". A^y a bűntudatos magvarságban emberséggé tisztult jövőtudat: a magyarság próbája és exponense a humánumban! Ha itt törés mutatkozik, ha itt torzó születik, ma szegényebbek -"igyunk: bizonyság- és hivatkozásnélküliek. Ady próbája és igazolása a tizennégyes botlató volt: Nehét idők a jókat irtják Gyönge bajtársak. Iday sziveiből, De maradnak, akik Kibírják Az időket, igazságot vévén. M

; ~>aradt meg a magyar 14/18 bóľ. Egv '-öltő. egv név, egy könyv, egj cím Ady Endre mint tanulság, min m e? tanulandó, továbbadható, ismé telhető magatartás. A „Halottal mint „hadköteles évszáza Harminc éve, hogy ajka örökre elnémult, harminc éve, hogy a végzet kifacsarta kezéből a tollat. De lelke, hite, halhatatlan ... KIT ADY-VERS Intés az ő zökhöz őrzők, vigyázzatok a strázsán, Csillag-szórók az éjszakák, Szent-János-bogarak a kertben, Emlékek elmúlt nyarakon, Fórenc nyarán s összekeverten Búcsúztató őszi Lidónak Emlékei a hajnali Párás, dísz-kócos tánc! termen, Történt szépek, éltek és voltak, Kik meg nem halhatnak soha, őrzött elevenek és holtak, Szívek távoli mosolya, Reátok néz, aggódva, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán. Ady Endrének ez a kis írása 1903-ban jelent meg. Ď Dózsa György unokájának vallotta magát. Verseket írt Dózsáról, szóban és írásban küzdött állandóan Dózsa György népéért, a kisemmizett, elnyomott és megalázott magyar parasztokért. A századforduló éveit a boldog milleneumi korként szokták emlegetni előttünk azok, akikre-; valóim minden':'"" ,,boldog" volt. A parasztokon és munkásokon, kívül ekkor jóformán csak Ady Endre látta, hogyan pusztul a dolgozó magyar nép és látta, hogy az úri politika elkerülhetetlenül romlásba taszítja az országot. Ez ellen a politika ellen csal: egy mentséget látott: az öntudatos munkásság és a harcos parasztság szövetségének győzelmét. Ennek az ezeréves harcnak szimbólumát látta ö Dózsában és ezt látjuk benne ma mi is. Magyarország ma olyan harcba keziett, amilyet még soh'se látott a Világ, Krisztus után a huszadik században. tíz századdal Árpád után. Mi, a milliók, a rongyosak, azt akarjuk, hogy jogunk legyen a levegőhöz. Egyetlen egy ország vagyunk, ahol a rongyos milliók soha fel se lélekezhettek a dús ezrek miatt. És még ma is csak a szégyen, a szomorúdunk" vezérfonala, útikalauza, emberi iránytó a háborús embertelenségben. Összegezön: egy költő men tő, óvó erkölcsi tette és példaadása. Ady humanizmusának erőpróbája 1914 volt és az akkori kis senkiktől, hatalmi szolgaiegényektől „hazaárulásnak" ócsárolt tántoríthatatlanság két évtized múlva másolható, követendő példává realizálódott a fasizmussal szemben. A hitlerizmusnak kellett jönni, hogy magunkon próbáljuk ki mértéke nehézségét: méltók vagyunk-e az Ady által kinyilatkoztatott magyar humánumhoz barbár kísértések és fenyegetések közt, em berek tudiunk-e maradni embertelenségben, álljuk-e a strázsát parolájával, tudunk-e élni intésével, értelmi non pofisumus-szával: „mégsem, még sem, mégsem"

1.. .?! Pedig az ellenség nagyobb volt, totálisabb, elemésztőbb, mint Ady különös nyáréjsza ká.ja és mégis: tizennégyet meg lehet bocsátani, mert az „égből" és váratlanul „dühödt angyal dobolt riadót a szomorú földre", de a magyar hitlerizmusra már csak azért sincsen mentség, mert bennünk élt, lappangott az ellenméreg: Ady. Volt figyelmeztető példánk, lejátszható kottánk és aki élt vele, aki némán diidolta és sorait morzsolta, mint az olvasót: immamis maradt, egészséges, er.entálló, ember az embertelenségben! A magyarság nem élt eléggé Adyval, megváltó nehézségét elhessegette: Hitler cfalóka napfénye elkápráztatta szemét és a recehártyán Szálasi alakja jelent meg és nem Ady. Nem a költő, aki e bomlott történeti grimasz hiteles sorsfordítója lehetett volna, ha a magyarság él vele, ha ördögűző igéivel övezi magát. De a nemzet kicsi volt, törpe volt és Ady — tegnapi óriás. A magyarság nagy zömében újra méltatlan lett hozzá: Hitler átgázolhatott lelkén és a magyar János újra gyűrkőzött és úira rohant idegen „királyfiak s nagy leventék" palástjáért, mint a „harcok kényszerültje" úira másért és messze, „idegen pokol lángján sülve" ... Csak a saiát királyfiait, kincstartóit nem látja a magyar. Királyfiai vannak, mint senki másnak, de e trónkövetelőkről még ma sem akar tudni. Költő a nevük és Ady a vezérük. Tény: a magyarság költőiben és költőivel halhatatlan. Nincs még egy néo. melynek ez és ennyi lenne a kiélési formája. Ady cáfolhatatlan példa: ő a magyar élet összegezője, a magyar sorskomplexum. Ady és nem az Árpádok vagy Hunyad'ak! Ady és nem Bethlen vagy Pázmány! Ady és nem Kossuth vagy Széchenyi! Ady kiért teljesség, kategorikus imperatívusz: ember az embertelenségben! Más és több ennél senki sem lehet. De ő evangéliumként hirdette és küldetésként vállalta. Népe és nemzete csak az emberség síkján találkozhat ve'e, csak a gondolat igazának trónusán. Aki e találkozást elvétette, aki mis trónusok elé járult, barbarizmusba, fasizmusba zuhant menthetetlenül! Ady a legnagyobb magyar, mert az emberség teljességének tudatos hordozója. Amikor egészen kicsiny lett a nemzet (és minden háborús nemzet, mert „soh'se volt még kisebb ember"), akkor Advban vált naggyá és halhatatlanná a magvarság. Emlékeztek a Goga-levélre? Ady valamikor együtt indult Goga Octaviánnsl és ez a román író elbukott nemzete tizenhatos buktatóján: lezüllött a vé'-es tollhoz, az embertelenséghez, a háborús uszításhoz. Ady e kisik lássál szemben először érezte és ízlelte fölényét. Embersége leckét adhatott és nemes pátosza fényt hasíthatott nemzetének: „Nekem fáj a szerb-komitácsi szíve is. melybe a Skoda vagy Weiss Manfréd golyója beletalált... Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagvok. do büszke vagyok, hogv ilyen tébolyító helyzetben ig megsegít a magam letagadhatatlan magyarsága ... Terhelter és átkozottan e levcthe

,~ť-n magvaságtól azt üzenem Gogának Buka restbe, hogy nekem jobb dolgom var E?ry nemzet, aki súlyos shskespear helyzetben legjobbjai valakijének • megengedi, hogy embeit lásson a2 őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok őrzőn, árván, Őrzök: vigyázzatok a strázsán. <3><J><S> Magyar Jakobinus dala Ujjunk hegyéből vér serken ki, Mikor téged tapogatunk, Te álmos, szegény Magyarország, Vájjon vagy-e és mink vagyunk? Vájjon lehet-e jobbra várni? Szemünk és lelkünk fáj bele, Vájjon fölébred valahára A szolga-népek Bábele? Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve Az eszme-barrikádokon? Dunának, Oltnak egy a hangja, Morajos, halk halotti hang. Árpád hazájában jaj annak, Aki nem úr és nem bitang. Mikor fogunk már összefogni? Mikor ruondunk már egy nagyot Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem magyarok. Meddig lesz még úr a betyárság És pulya had mi, milliók? Magyarország népe meddig lesz Kalitkás seregély-fiók? Bús koldusok Magyarországa, Ma se hitünk, se kenyerünk. Holnap már minden a miénk lesz, Hogyha akarunk, ha merünk. va'akit, akik a nagyurak nem saiát ti atnak ki. Ha már nek'k van pofájuk, hogy a történelmet szegezzék nekünk, jó. Válasszunk mi is valakit a történelemből, aki szimbóluma lesben a mi végtelen szenvedésünknek, majdnem undok tragédiánknak. S aki helyettünk kiáltsa a világnak, hogy Magyarország néhány ezer kiváltságosé s hogy itt gyötrelmes élni minden munkásembernek. Ök már a múltból is elraboltak, meghamisítottak mindent. Elvették tőlünk Rákóczit és Kossuthot. Nyomják a Petőfi-kultuszt s miattuk nem vez-kelhetett ez az ország Martinovicsok miatt. Ők önkényesen váloga ják kí a mult napjait is s ellenünk vonultatják fel őket. Soha eszükbe nem jutott például Bethlen Gábornak hódolni, ennek az igazi magyarnak. Károli Gáspár a maga biblia-fordításával olyan nagyot művelt, hogy megmérni sem lehet. De Magyarország kénytelen Pázmánynak hódolni. Apáczai Cserire, Mikesre nincs szükségünk, tehát azok aludjanak békével. Akik a mi nagyjaink lehetnének méltán, a művelteké, a munkásoké, a rongyosoké, azok nem kellenek nekik. És most akarnak országos Szent Imre ünnepet csinálni. Csinálnak ezek még Caraffa-ünnepet is, ha a rongyosok olyan gyávák maradnak, mint amilyen rongyosak. Álhazafiságukkal agyon terrorizálnak ezek minket. Hát nem vonultatnók föl mi is ellenük Dózsa Györgyöt? Ez magyar, volt. A Dózsa-tragédia Magyarország millióinak a legigazabb tragédiája. Megsütnek és egymással falatnak ma is föl bennünket Magyarország tulajdonosai. Magyarország népe, mely a feudalizmus ellen küzd, állítson szobrot Dózsa Györgynek. Hogy mi sem felejtünk, hogy komoly a mi harcunk. Bár akadna valaki, akinek elég erős hangja volna, hogy egy Dózsa-szoborért szóljon az országhoz. Ha már olyan alantas még mindig az emberi kultúra, hogy szobrokkal kell beszélnünk, beszéljünk szobrokkal. Dózsa I* György beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép, a tanítók, a vasutasok, intellektuelek, tisztviselők, iparosok, kereskedők helyett. Az egész munkás Magyarország helyett, melyet nagyurak és nagypapok jobban nyomnak, mint valaha. n. f La Barre lovagról, aki szobrot kajpott Párizsban, Dózsa Györgyre gonfdol az ember, ha magyar. Ez a La = Barre lovag csak azért kapott szobjrot, hogy Rómát a fene egye. Egye j is, mert szörnyűség, hogy Voltaire í korában milyen fenevadságra volt jmég képes a klerikalizmus. Róma ma fis statáriális rövidséggel járna el i minden ellenségével, ha tehetné, i Szemüket kiszúrná, nyelvüket kií tépné s ő. a haJottégetés tiltója, eretjnekek számára ma is meggyújtaná a l máglyát. La Barre lovag nem vette tie a kalapját egy processzió előtt, j Szűz Máriát és az apró szenteket j néha nem éppen áhítatosan emlegette. Húsz éves se volt még, vidám, hetvke katona s darabokra tépték a papok. Franciaország Rómával vívja leszámoló harcát s természetes, hogy La Barre lovag szobrot kapott. Nagy emberek és szobrok így szoktak te-remni, régi és okos dolog ez. De akemberben s terhelt teli magyarságával /a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb intérnacionalizban, nem lehetetlen jövő nemzet". A magyarság igazoló felmentvénye tegnap és ma: Ady. A megtartó for mulat — Ember az embertelenségben 7— ö szövegezte. Az értelmi lelkiismeret, a gondolat igazával hely rebillentette a megzavart egyensúlyt Tegnap mint kortársak értük mep Ady sorait, de hatványra, zengő zúeŕ kinyilatkoztatássá a hitlerizmus emel te, ahogy a™* tegnapi t O^-ý* uszítót, Goga Octaviánt is Hitler avatta zsidó és magyarfaló diktátorrá! Van különbség! A totális embertelenségnek kellett jönni, az „éjjel" fokozott „rendjének", hogy a magyar éjszakában világító csillagként szikrázzon \dy emberségének teljessége. Ady nekünk küldte, nekünk adtr nmagát egészen. Élünk-e vele, é

1 ek-e vele egészen?! Ne ragyogjon 2 csillag hideg díszként, elfeledett háborús kellékként. A. csillag melegít, Ady Endre sírboltja a Kerepesi-úti temetőben, Budapesten. de melegre is vágyik: emberekre, újabb és újabb igazolásra, visszfényre. Mit tehetünk mást, kegyeletesebbet és jobbat e harmincéves fordulón: öt adjuk tovább,ez árva csillaghangját melegítésre és melengetésre, meghallgatásra és — megváltásra: Mi még mindig tálán m r nyárul Legtöbb, legbúsabb erre itt fis m égi," még'

s olyai elhagyott: Élttemet, ez olvadt csillagot. Fábry Zoltán, H [ság, a megalázás a miénk. Minden : népek nyomorult millióinak van va>lami dicsőséges emlékük. Magyarországon ezer év óta mákony vagy [korbács volt a miénk. Még a hősein|ket is kisajátítják. Rákóczi koporsóíját ők úgy körülállották, hogy mi |nem férkőzhettünk hozzá. Kossuthot igyűlölték s Kossuth nevében ráültek a népre, az országra. [ Kell, hogy válasszunk hősünknek kor milyen szobrot kellene kapnia Dózsa Györgynek ...?