Új Szó 1949. (Hetilap, 2. évfolyam 1-17. szám)

1949-01-22 / 4. szám

A szülők fekinféSyéről l$4f fasmlr 22, LENIN £uxem&iviq. Jtiza Hazánk eljövendő polgárainak neve­lését a társadalom az apákra és anyák­ra bízta. Ezen alapszik tulajdonképpen a szülök hatalma, tekintélye. A szófogadatlan gyermekekkel min­denütt találkozunk. E gyermek igazol­ja, hogy a szülőknek nincs tekintélyük. A szófogadatlan gyermek szülője úgy hiszi, hogy a tekintély a természettől kapott adomány. Ha nincs meg ez istenadta tehetség, semmi sem használ, el vagy veszve. Ez tévedás. A tekin­télyt meg kell szervezni és megszerve­zése nem is olyan nehéz. Gyakran ta­lálkozunk olyan szülőkkel, akik helyte­elen alapon szervezik meg a tekintélyt. \ Egy céljuk van: a gyermek legyen szó­| fogadó. Ez nem lehet a cél, a cél a he­[lyes nevelés. A szófogadó gyermek [szüleinek egyetlene kívánsága a nyu. Igodt élet, ha ezt elérték azt hiszik, el. érték céljukat. De az így megalapo­zott nyugodtság nem tart soká. Az így neveltekből, igaz, szófogadó, de gyen­ge emberek válnak. Sokfajta helytelen tekintély van. Egyes fajtával részletesen foglalko­zunk. Ilyenek: Az elnyomáson alapuló tekintély. Ez a legrosszabb, legártalmasabb faj­tája a tekintélynek és legtöbbnyire az apák gyakorolják. Az ilyen apa állan­dóan kiabál, minden szamárságért dü­höng, minden pillanatom a nadrágszí­ját vagy a botját használja. Gorombán felel mindenre. Ilyen családban a féle. lem uralkodik. Nem akarunk részlete, sebben rátérni, mennyire ártalmas az ilyen állapot, ahol legtöbbnyire az anya is jelentéktelen, szolgai teremtmény­nyé süllyed. A megfélemlített gyermek­ből csak jellemtelen felesleges vagy felfújt ember lesz, aki egész életén át a gyermekkori elnyomottságát bosszul­ja meg. Az engedékenységen alapuló tekin­tély: Az inteligencia körében elterjedt vé­lemény szerint a legjobb módszer a gyermek szófogadásának elérésére, az engedékenység. Legjobb, ha a gyermek­kel keveset közlekedünk, keveset be. szélünk, ha csak ritkán lépünk fel el. lenük. Az apának külön szobája van, amelyből csak ritkán lép ki, akkor is mint valami főúr. Egyedül ebédel, szó­rakozik és legtöbbnyire parancsait is az anyán keresztül tudatja. Vannak ilyen anyák is. Meg van a saját élete, saját érdeke és gondolatai. A gyerme­keket a nagyanya vagy a cselédlány ne­veli. Nem kell kihangsúlyozni, hogy az ilyen család nem az észszerűen meg­szervezett mintaképe a családi életnek. A felfúj tságon alapuló tekintély. öt éves oroszországi eraigrációrii­ban, meiyöól ket evet Kazacru>uin­bu.ii, tiozep-Azsuiban eueu, at, al­kalmam volt a LeyKüLonoozooo fajú és korú orosz pOiyarral ueszeiyenu Leninről. A letűnt idők világában az ál­lamjotc es vezerférfuuc úgy eUek az emoerek tucLatauan es eiiiiékezete­í>e?t, mint jeLaobbi endií embere*,. Felmagasztalva, mintha nem hús­ból es verbói való emberetc lenné' nek. Csak hallásból ismertek őket, a legjobb esetben megrendezett al­kalmakkor jejbólintva kezükkel in­tegetve látták őket. Úgy, ahogyan Lenin az orosz nép lelkeben, kivéiel nélkül öregében és fiataléban él, példátlan a történelemben. Ahogy az orosz a „Lenin" szót * kimondja, abban az érzéseknek egész skálája van és -másfajta ez az érzés, ha egy öreg, a polgárháborút végigküzdött harcos beszél „Iljié"-ről, vagy ha az új szovjetgeneráció fiatal öntudatos tagját hallgatjuk „Lenin elvtárs­ról" emlékezni, A polgárháború öreg harcosai me­sélték, hogy az ő személyes megjz­lenése vagy üzenete volt csak ké­pes arra, hogy új erőt és reményt öntsön az elcsigázott, fáradt harco­sokba. A szibériai jeniszei kormányzó­ságban. lévő Susenkóje falu lakói, hová Lenint a cár száműzte politi­kai tevékenysége miatt, ezt az időt úgy tekintik, mint az új életük kez­detét. Tanult, írt és kifogyhatatlan türelemmel és szeretettel tanulmá­nľOzt-a problémáikat és a tenniva­lókat magyarázta nekik és az új idők eljövetelét. A falu gyermekeit összegyűjtötte, kijárt velük nyáron gombázni, ep­rezni és szabad utat engedve fan­táziájának, mulatságos mesékkel szórakoztatta Sket. Egy ilyen sze­rencsés szibériai gyermek, a hon­védelmi háború alatt Középázsiá­ban mérnökként dolgozott egy ha­diüzemben és ott mesélte nekem, hogy Lenin tanította meg 5ket kor­csolyázni. órákat mulattak és han­cúroztak együit a befagyott folyón, ugyanakkor este az örökbecsű tudo­mányos munkáin dolgozott és a vi­lágtörténelemben egyedülálló októ­beri forradalom előkészítésén gon­dolkozott. :' ~ " ' Az októberi forradalom : matró­zainak, diákjainak varázsige voU V. I Lenin üzenete, úgy a mai szov­jettiszt, katona, dolgozó, párttag komsomol és pionír is igyekszik úgy dolgozni és élni, mintahogy azt „Lenin elvtárs" tanította. Mindenki úgy érzi, hogy személyesen ismerte Lenint, a tanítót, a forradalmárt; az embert. Tur t M ária nyújtani. így lett Luxemburg Róza a varsói gimnázium növendeke. Éles eszével már abban az időben bámulatba ejtette környezetét. Ki­tűnő előme^ieteléért aranyérmet kellett volna kapnia. Itt kellett meghoznia első politikai áldozatát: politkai megbízhatatlanságáért az aranyérmet nem kapta meg. Korán Isit tagja a munkásmozgalomnak és már 18 éves korában külföldre kel­lett szöknie. Zürichbe ment, amely akkor a báloldal politikai emigrán­sainak volt a központja. Itt ismer­kedett meg alaposabban a szocializ­mussal s itt indult el gazdag poli­tikai és újságírói pályafutása. Né­met és lengyel forradalmárokkal dolgozott együtt és harcolt az opor­tunizmus ellen — lángoló cikkeket, számos brosúrát és könyvet irt. A gyakorlati politika szervezésén is dolgozott: főleg Németországban, ké­sőbb Varsóban is. Amikor újból be­börtönzés fenyegeti, visszaszökik Németországba, ahol Liebknecht Károllyal együtt a német szocialista munkásmozgalom vezető alakja lett. Itt éri őket az első világháború, amely ellen fáradhatatlanul küzde­nek. 1916-ban előbb Liebknecht Ká­rolyt, később Luxemburg Rózát is bebörtönzik. De a börtönben sem hagyja abba munkásságát. Politikai cikkeket ír és utasításokat küld munkatársainak. A börtönből a há­borút követő forradalom szabadítja ki Liebknecht Károllyal együtt. Ezután már nem sokáig küzdhe­tett Luxemburg Róza a forradalmi munkásság élén. A vérbefojtott for­radalom legkimagaslóbb alakjait, kö?tük Luxemburg Rózát is orvul gvilkoliák meg az újraéledő reakció bérmálkosai. Személyében a nem­zetközi munkásság eayik legneme­sebb alakját veszítette el. E hónapban van 30 éve annak, hogy Róza Luxemburgot, a nemzet­közi munkásmozgalom egyik leg­kiemelkedőbb alaját meggyilkolta a német Vilrrvos-császári reakció bérgyilkosa. A letűnő monarchiának erer a lázító tettre volt szüksége, hogy az első világháború utáni for­radami megmozdulást elfojtsa. Róza Luxemburg 1871 május 5-én született Lengyelországban. Bár ke­reskedő családból származott, igen szegényes viszonyok között élt. Már legfiatalabb éveiben a nyomor volt osztályrészese. Ennek dacára külö­nös légkör uralkodott kis házuk­ban A családban édesanyja hatása alatt nem a pénzkérdés volt a leg­fontosabb, hanem a szellemi fejlő­dés problémái. A szülők igyekeztek gyermekeiknek az akkori lehetősé­gekhez képest <& legpbb nevelést KLASSZIKUSOK 24 MILLIÓ PÉLDANYBAN A Szovjetúnió Állami szépirodalmi könyvkiadó vállalatának igazgatója a moszkvai rádióban beszámolt a válla­lat idén végzett munkájáról és jövő évi terveiről. A szépirodalmi könyvkia­dó 1948-ban 239 új regényt adott ki 19 millió példányban. Jövőre 24 milliós példányszámot terveznek. Uj kiadásban kerül az olvasókhoz egész sereg orosz klasszikus, közöttük Nyekraszov, Cse­hov, Gorkij, Tolsztoj, Gogoly és Oszt­rovszkij müvek. Puskin müveiből ünne­pi kiadás készül a költő születésének Júniusi 150. évfordulójára. Kiadják ezenkívül igen sok külföldi remekíró alkotását is. ülésével. A lap még értékesebb ered­mények elérésére buzdítja a szovjet író­kat. A lenini-sztálini nemzetiségi politi­ka — állapítja meg a cikkíró — lehe­tővé tette a népek gazdasági és szel­lemi életének gyors fejlődését. A Kom­munista Párt gondoskodása és az orosz kultúra eredményei fellendítették a Szovjetunió népeinek szocialista tartal­mú irodalmát. A szovjet kormányzat évei alatt a 'testvérköztársaságok írói a népek barátságától áthatott müvek egész sorát alkották. Többmillió ör­mény, aszerbejdzsán, üzbég, észt, mol­dován és más nemzetiségek tehetséges íróit és költőit. „A Lenin-Sztálin esz­méin nevelődött szovjet irodalom egy­re fejlődik és erősödik" — fejezi be a Pravda. A Pravda keddi száma foglalkozik a Szovjet írószövetség most befejeződött Az igazi égszínkék Mese: Balázs Béla. Ez egy különös fajtája a tekintély, nek, mely az engedékenységen alapszik, de még ennél is károsabb. Le kell sze­geznünk előre, hogy minden polgár ér­demre jogosult, ha résztvesz becsülete­sen a termelésben és dolgozik. De van­nak emberek, akik azt hiszik maguk­ról, hogy a világ legfontosabb lényei, úton-útfélen kihangsúlyozzák, mennyi­re fontosak. Otthon még jobban felfú­jódnak, állandóan érdemeikről beszél­nek. Ilyen szülök gyermeke is felfújt. Barátaikkal fölényesen beszélnek, foly­ton megismétlik, hogy az én apám fő­nök, az én anyám írónő, az én apám brigádvezető, az én apám híres. Az anyáknál is találkozunk ilyen tekin­téllyel. Valamilyen különös ruhával, fontos ismeretséggel dicsekszik. Mindez csak hozzájárul ahhoz, hogy elkülönöd­jenek az emberektől és egyúttal saját gyermeküktől is. A hajszálhasogatáson alapuló tekin­tély. Ebben az esetben a szülők a kelleté­nél többet foglalkoznak a gyermekkel bürokratákká válnak. A szülök meg­vannak győződve arról, hogy amit egy­szer kimondanak, szent kell, hogy le­gyen. A gyermek a kiadott parancsot törvényként teljesítse és pedig azonnal. Ez a szülő nagyon ügyel arra, hogy gyermeke benne a sohasem tévedöt lás­sa. Az apának nem tetszett egy film, elhatározza, hogy a gyermekek sem mehetnek a moziba, ha ott jó darabot is adnak. Az apa megbünteti a gyerme­ket. Később kitűnik, hogy a gyermek nem is volt olya bűnös, de az apa nem teszi jóvá a kimért büntetést. Amit megmondtam, az szent. Az ilyen gyer­mek fejlődése elhomályosul az apa sze­mei előtt, nem lát semmit, csak saját bürokratikus felsőbbségét. Az erkölcsprédikációkon alapuló te­kintély. Az ilyen tekintéllyel a szülők tönkre, teszik a gyermek életét. Ahelyett, hogy pár szóval, akár tréfásan szólnának pár szót, íjosszú, unalmas magyarázatokkal zavarják a gyermeket. Ilyen szülő azt hiszi, hogy a nevelés legfontosabb sza. bálya a magyarázás, elfelejti, hogy a gyermeknek meg van a saját világa és hogy ezt a világot a felnőtteknek meg keli becsülniök A gyermek élénkebben, érzékenyebben él, mint a felnőtt és még nem is tud foglalkozni meggondo­lásokkal. Lassan és fokozatosan szokja meg a gondolkozást. A szülök szidása, állandó erkölcsprédikációja egyáltalán nem hat rá. A tekintély fontos, további fajtáival a következő számban foglalkozunk. (Folytatás.) 3»er Kari berlini-kékjéről egy szót sem asólt. Zsuzsika pedig táskájából elővett •gy zöld radírgumit és egy fél rúd pe­gott Ferkóra, hogy annak le kellett •ütnie a szemét. — Kell ez a radír neked, Ferkó? És • pecsét? Neked adom. A pecsétet a gyertya fölé kell tartani és akkor le­veleket lehet vele lepecsételni. Mind­kettőt Ferkó kezébe nyomta. De a fiú nem tudta, mit feleljen. Olyan szívesen odaadta volna Zsuzsának a képet, de nem merte neki megmondani, — Jaj, de édes ez a kép, mondta ísuzsi egyre. — Jaj, de drága! Akarsz •gy ceruzát, Ferkó? És, nézd, csak, itt van két egészen új alumíniumtoll és egy matrica. Igazán, neked adom mind. Jaj, csak nekem is volna ilyen aranyos kis képem, egy igazi kicsiny éggel. Már van egy babakonyhám egy kis igazi Kályhával, amelybe igazi tüzet le­het gyújtani és akkor lenne egy kis igazi egem is. Nézd, Ferkó, neked adom a gyújtóüvegemet is. Igazi gyújtó­üveg, a bácsikámtól kaptam. Ha nap­fényre tartod, összegyűjti a napsugara­kat egy pontba és meg lehet vele gyúj­tani a szalmakalapot is. És rámosolygott Ferkóra, hogy két gödröcske iclent meg piros orcáján. Amire Ferkó mégis csali kirukkolt a beszéddel. — Neked adom a képet. Nekem még van otthon az igazi égszínkékből. De •önkinek sem szabad megmutatnod a képet és a titkot se áruld el senkinek, mert akkor mindent elvesznek tőlünk. Jól van, — szólt Zsuzsi komolyan _ Titkos szövetséget fogunk kötni. Alig begy aaí kimoadta, hát arra jött Cser Kari, mret ô is errefelé la­kott. Amikor meglátta, hogy ezek ket­ten milyen jól elbeszélgetnek egymás­sal, megállt és így szólt: — Hát ti mit csináltok itt? — Semmi közöd hozzá! — felelt erre Zsuzsa és a képet gyorsan a köténye alá rejtette. — Ma feladtam a Kalmárt — szólt Cser Kari. — Ellopta a berlini-kéke­met. — Menj a pokolba! — kiabált Zsuzsi és grimaszt vágott feléje. — A kép, amit eldugtál, az enyém, — mondta Kari, — mert az én festé­kemmel festette. — Ökör vagy és szamár vagy — pörölt Zsuzsa — és nem tudsz semmit. A Ferkó egészen más festékkel fes­tett. De az a mi titkunk. Mert mi tit­kos ' szövetséget kötöttünk. Te pedig menj a pokolba. Mialatt így veszekedtek egymással, a képen a felhők eloszlottak és a kis ég egészen tiszta lett. A kis nap pedig olyan fényesen sütött, hogy átvilágított a kötényen, mint csak gyertya égett volna alatta. Cser Kari meglátta ezt és bezzeg sajnálta, hogy nem hitt a Kal­már Ferkónak ott az osztályban, a kályha mögött. Ezért így szólt: _ Én tudom az egész titkot. A Kal­márnak igazi égszínkékje van otthon, egy pohárban. Ha engem is bevesztek a titkos szövetségbe, akkor nem fogom senkinek sem elárulni, hárman is játsz­hatunk vele együtt és a Novák tanító úrnak megmondom, hogy a Kalmár visszaadta a berlini-kékemet De ha nem vesztek be, akkor feladlak mindkettő­töket. Mert az igazi égszínkék tilos. *íit itt ic:mit Titlrnm séget kötöttek tehát hármasban és megbeszéltek egy jelet is. Zsuzsika az iskolatáskájába dugta a képet. Ha va­laki betette a kezét a táskába, az egészen meleg volt a kis naptól. És az­tán mind a hárman hazamentek. Ferkó vidám volt és megelégedett és kereste Cincut, mert sürgősen meg akart bocsátani neki. De Cincu elfutott, mikor Ferkót meglátta és nem hagyta magát megfogni. — Miau, miau! — ki­áltott csak. S ez tisztán érthető volt. — Csak félig tehetek róla. Az a csúf egér! Majd megfogom! Majd! Miu, miau! S a Cincu annyira meg volt sértve a olyan haragos volt, hogy egyáltalán nem lehetett vele okosan beszélni. Rögtön ebéd után megérkezett Cser Kari Kalmárékhoz. Hozott egy nagy üres üveget, amelyben egykor orvosság volt. — Most gyere fel velem a padlásra és add ide az égszínkék felét — szólt Ferkónak és mindketten felmásztak a padlásra. Kari kiszedte a nagy orvosságos üvegből a dugót és odatartotta Ferkó­nak. Ez átöntötte a maga üvegéből a felét és még valamivel többet is. — Tovább, tovább. Ez még nincs a fele. Csak önts még. Különben meg kell mutatnod a levelet a mamádnak. — Minek kell neked olyan sok? Hi­szen te nem is tudsz festeni — jegyez­te meg Ferkó szerényen, mert még min­dig csacsi volt. — Csak bízd rám, minek kell. Én már tudok valami kitűnőt — kiáltotta Kari és nevetett. De Ferkó szomorú volt, mert mái majdnem az egész égszínkéket át kel­lett töltenie az orvosságos üvegbe. Ka­ri végre bedugaszolta és eltávozott Ferkó még m padláaoa maradt éa azon gondolkozott, hogyan használhatná fel a legjobban a megmaradt égszínkékjét. — Képet festeni vele nem jó, — gondolta, — mert a papiros könnyen el­szakadhat. Valahová a falra kellene fes­teni az égszínkéket és ott nézni, hogy vándorolnak a kicsi felhők, hogyan kel fel és nyugszik le a kicsi nap és a sok kis csillagocska és a parányi hold. De a falon észrevenné a háziúr is és akkoi meg kellene fizetni a kárt. Míg Ferkó így gondolkodott, hirtelen jó ötlete támadt. A láda fedelének bel­ső oldalát be lehetne festeni egészen az igazi égszínkékkel. Ahhoz meg éppen elég. Akkor majd be lehet szállni a lá­dába, mint egy hajóba, vissza lehet rá húzni a fedelet és úgy lehet nézni az eget a láda fedelén. Ez igazán jó ötlet volt. Ferkó mind­járt neki is fogott a munkának és be­festette a fedelet belülről. Akkor mái csak egészen kevés maradt az igaz; égszínkékből. Ezt is egy kis orvosságos üvegbe öntötte, amelyet a padlás sar­kában talált, a keresztespókoknál. A kis üveget zsebretette. De akkor már le is kellett mennie, mert édesanyja kiáltott érte: j — Ferkó, hol vagy? Fehérneműt kell kihordanod!! Megint este lett, mire Ferkó haza­került. De még volt annyi ideje, hogy felnézzen a padlásra, mit csinál az ege, mert édesanyja a szomszédasszonyhoz ment pénzt kölcsönkérni. A padláson már sötét volt, de Ferkó nem félt. Amikor a fekete gerendán át eljutott az ő nagy ládájához, már át­szűrődött az ezüstös fény a láda min­den hasadékán és repedésén. Mert oda­bent már sütött a hold. Olyan volt, mintha ezüst tűz égett volna a ládában. Ferkó gyorsan bemászott és magára húzta a tetőt. Mert a láda olyan nagy volt, bogy Ferkó, ba csak kicsit össze­húzta a térdét, könnyen elfért benne. Hanyatt feküdt, kezét feje alá tette ea úgy nézte az ő egét. Csaknem telihold volt. De a holdnak udvara is látszott. Mindezt Ferkó meg­figyelte. — Holnap rossz idő lesz — mondta komolyan és gondtelten. Könnyű nyu­gati szél is fújt a ládában. Kelet felé apró fellegek gyülekeztek, ezüst sze­géllyel. Ferkó ezúttal nem maradt sokáig a ládában, nehogy a mama észrevegye. De nagyon boldog volt. Holnap az igaz­gató ur születésnapja lesz és az utolsó óra elmarad. Alig tudott elaludni örömében. Ahogy az éjszaka egyszer fölébredt és ágyé ból szétnézett a holdsütötte szobában, hirtelen észrevette a kék egeret, aki megzabálta a berlini-kéket. Ott állt az asztal lábánál és rágcsált. De ebben a pillanatban előugrott a szekrény mö­gött megbúvó Cincu és — ham-ham! — iziben lenyelte a kék egeret. Csakhogy alig tűnt el az egér Cincu szájában, már is kék lett a macska feje. És mire a kék egér a gyomrába ért, az egész cica kék lett, egészen berlini-kék. Iga­zán csodaszép látvány volt. Másnap reggel összegyűlt az egész ház és a szomszédság a Cincu körül, hogy megcsodálja a kék m&cskát. Elég különleges dolog az ilyesmi, mondták az emberek. Egyesek meg éppen azt állították, hogy eg-y ilyen berlini-kék macska valódi ritkaság és nagyon sok pénzt lehetne érte kapni. Ettől Ferkó mamája is felderült egy kicsit. Tegnap este a szomszédasszony már nem akart neki több pénzt kölcsönadni és azért sokáig sírt. De a legvidámabb maga Cincu volt. Odament Ferkóhoz, fel­ugrott a vállára és ott dorombolt. _ _ dUjtatJukJ , v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents