Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-09 / 186. szám
2. oldal 1B12. november 9 fi pénziijjjjigazgaióság naggftárolyban marad. — Az „UJ SZATMaR“ telefontudósitása. — Budapest, nov. 8. este 9 óra. Hosszú huza-vona után ma végre eldőlt a pénzügyigazgatóság sorsa. A pénzügyminiszter többek előtt kijelentette, hogy a pénzügyigazgatóságot nem helyezik át Nagykárolyból Szatmárra. A miniszter kötelezte Nagykárolyt, hogy a pénzügyigazgatóság részére uj helyiséget építtessen. Nagykároly már be is nyújtotta az uj pénzügyigazgatóság épületének terveit a miniszterhez. Arcképes igazolványokba---- fényképeket gyorsan és Jól -..■— FR ISS LENKE készít' -----Szatmá r, Deák-tér 9., a volt Lengyel Márton ház Humbertné milliói. Berchtold gróf nevezetes, csaknem az érdektelenségig nevezetes beszédje után nyomban megláttam én is a megváltozott helyzetet. Azt a nevezetes kasszát, amelyben Humbertné asszony a millióit őrizte. Mindenki azt hitte, még Berchtold külügyminiszter is, hogy ennek a pénztárnak török páu- célos másolata rekeszében csakugyan milliók vannak hadierőben kifejezve. De most, hogy az egyesült balkániak, akiket mi is, külügyi legfőbb őrünk is lebalhá- zott, a páncélszekrényt kinyitották, kiderült a nagy szélhámosság. Makulatúra volt a pénzszekrénybe gyümöszölve; értéktelen török makulatúra. A legfőbb diplomatának ilyenkor nem illik megrökönyödnie. A változott helyzettel szemben át kell változnia néki is s a szin elé lépve ki kell jelentenie, hogy már régen is örülni akart a szerb bolgár győzelemnek, de a lüleburgaszi döntő csata előtt ez nem jutott eszébe. Amit statusquónak dörgött a háború megindi tásakor a szövetségekkel szemben, azzal ma a monarchia politikáját fátyolozza, amelynek nincsenek területhódi tó szándékai. A cselédszerzők is azt mondják, hogy a helyzet megváltozott. A lipótvárosi asszonyok törik magukat rác szobalányok után és megindultan mondanak le a főzelékről, minthogy azt nem kaphatják bolgár kézből. Megváltoztunk valamennyien. Álorcá- san járunk és hirdetjük, hogy most jön csak az igazi vidulás. Holott egyetemes az érzésünk: a török birodalom pusztulása a mi erőnk sorvadása. Hiszen Petro- vics ur, aki eddig csak köhögni mert a szerb miniszteri székből, fitymálva hirdeti: Ausztria-Magyarország nem várhat kimé- letet Szerbiától. k asztaSossrugiár államsegélyezése. A „Szamos“ szerdai számában Sbe cikkírótól egy kis eszmefuttatás jelent meg „Káros iparfejlesztés“ cimen a szatmári asztalosárugyár államsegélyezése ellen. A cikk olvasásakor eszembe jutott a kancsal mészáros, aki nem oda vág, ahová céloz, mert tulajdonképpen a cikkíró látszólag a kisiparosok érdekeit akarja szolgálni, holott éppen a kisiparosok leg- vitálisabb érdekeit sérti. De nézzük csak, mi van hát abban a cikkben. Mindjárt a bevezetésben azt mondja: „Az asztalosgyár karcsú kéménye, az a figyelmeztető kar, melyet a tulspekuláció emelt az utókor számára intőnek, riasztónak, hogy ott álljon kitünően konstruált csinos alakja időtlen időkig, bizonyítani az aranyigazságot, hogy csizmadia maradjon a kaptafánál.“ Hát tisztelt cikkíró ur tudja azt, mi ennek a mi édes hazánknak egyik legnagyobb átka? Az, hogy a magyar vagyonosabb osztály irtózik pénzét ipari vállalatba fektetni; pedig ezt kellene tudnia s azt is, hogy addig mindig egyoldalú agrárállam leszünk, melynek sorsa boldogulása az időjárás viszontagságainak van kitéve, mig a magyar az ipari vállalatoktól tartózkodik, mert azt rangján alulinak tartja. Éppen ezért támadta és méltán, a sajtó a múltban a vagyonos intelligens elemet s nem azért, amiért ön cikkiró ur. Azokat az urakat, kik a szatmári asztalosárugyár alapítása körül csoportosultak, dicséret illeti meg s a helyi sajtó támogatására érdemesek most, amidőn a beállott kétségbeejtő pénzvi- szouyok közt csak nehezen tudják a gyár financiális ügyeit rendezni. Meg kell jegyeznem, hogy az alapítók közt 4—5 iparos is van, pedig az egy nagyobb gyár alapításánál feltétlenül nem szükséges, sőt a tapasztalat azt bizonyítja, hogy számottevő gyárvállalatok tekintélyes része nincs szakemberek tulajdonában, hanem csak szakemberek vezetése mellett dolgoznak, még pedig azon egyszerű okból, mert a szakembereknél rendszerint hiányzik a szükséges tőke. Akárhány gyárat tudnék felhozni, amelyet nem szakember alapított s amelyek közül az állam — nagyon helyesen — számosat támogat, különösen az alapításnál, mert gyáripart teremteni állami támogatás nélkül, hazánkban ma úgyszólván lehetetlen, mivel az építkezés, általában a berendezkeués s a kezdet üzemi költségei oly jelentékenyek s nagyrészt nem jövedelmező tőkét vesznek igénybe, melyet magánvállalkozás csak horribilis tőke, vagy nagyon kedvező hitelviszonyok mellett kockáztathat. Az államsegély megadásánál egyik igen fontos tényező, hogy a gyár olyan helyen legyen felállítva, hol a szükséges anyag részben nyers, részben félig elkészített állapotban megszerezhető, ami a gyár körzete lakosságának anyagi boldogulását nagyon is előmozdítja. Ha ezt az igen fontos tényezőt figyelembe vesszük, akkor a szatmári asztalosárugyár államsegélyezése teljesen indokolt, sőt szükséges. Mert Szatmár város északkeleti Magyarország kereskedelmi gócpontja s az itt létesítendő nagyobbszabásu fafeldolgozó gyár bőven megkapja a mára- marosi s a szatmármegyei erdőkből a nyers anyagot, valamint a számtalan kisebb-nagyobb üzemii fűrészektől a félig elkészített anyagot, ami mindenesetre az egyes termelő vidékek anyagi boldogulását fogja előmozdítani. Az államsegély megadásánál másik, nem kevésbé fontos tényező az, hogy a gyár üzeme által ne sújtsa a helyi kisipart. Erre is azt mondhatom, még pedig teljesen nyugodt leikiismerettel, hogy a szatmári asztalosárugyár nem hogy sújtani, de a kisiparosnak megélhetését még igen sokban elő fogja mozdítani. A cikkíró azt mondja egy helyen: „félbemaradt gyártelep hatalmas ablakain“ stb., hát már ebből még a laikus is láthatja, hogy a gyár oly nagyszabásúnak van tervezve, mely apró kis munkákkal nem szándékozik foglalkozni, de nem is foglalkozhatok, mert egy nagy gyárnak üzemköltségeit — amint az köztudomású — az aprólékos munkák felvállalása tetemesen növelik; hiszen a gyár csak oly nagyobb vállalatokba mehet bele, melyek ma is nyilvános árlejtés utján biztosíttatnak s a gyár csak akkor prosperálhat, ha működését nemcsak Szatmárvármegye, de az egész ország területére kiterjeszti, mert már tetemes rezsi kiadásait is csak úgy fedezheti; de másrészt a szatmári kisiparosok, azok, kik jó és Ízléses munkát képesek előállítani, jó fizetés mellett állandó munkát kaphatnak a gyárban és mindenesetre kevesebb idő alatt nagyobb összeget kereshetnek, mintha a mai nehéz viszonyok mellett saját szakálukra folytatják a mesterséget. Több kisebb asztalosiparostól hallottam, olyanoktól, akiknek nehány ezer korona vagyonuk is van, hogy az asztalosárugyár felállításától nem hogy félnének, de örülnek annak, miyel azonnal bemennek a gyárba és könnyebben fognak megélni s keresetük jelentékenyen több és biztosabb lesz. Ha pedig azokat a nagyobb asztalos- műhelyeket vesszük, melyek butorkészi- téssel is foglalkoznak, tapasztalatból mondhatom, hogy asztalos iparosaink még Szatmár város és közvetlen környékének butorszükségletét sem tudják kielégíteni, annyira nem, hogy az ebbeli szükséglet több mint 50 százaléka Budapestről lesz fedezve ; de hiszen egy ilyen nagyobbszabásu gyárnak nem is lehet célja, sőt arra be sem rendezkedhetne, hogy kis mennyiségben, vagy éppen darabszám árulja készítményeit, hanem igenis nagyban, a székváros minden irányában küldje szét azokat oda, ahol piacot talál. Azt hiszem, eléggé megindokoltam, hogy a kisiparosnak nincs miért félnie az asztalosárugyártól, sőt az még reájuk nézve anyagilag előnyös is lesz. Tehát az államsegély e szempontból is jogosan megilleti a gyárat. Még csak egyet. Cikkíró végül felhívja a város vezetőségét, hogy emelje fel tiltakozó szavát a gyár államsegélyezése ellen. Ismerve azonban Szatmár város vezetőinek modern gondolkodását, tudjuk, hogy cikkíró e helyen sem fog célt érni, mert a város, ha módjában áll, szívesen támogatja a reális alapon álló ipari vállalatokat, nemhogy azok fejlődésének akadályokat gördítene. Azzal zárom be soraimat, hogy She ur cikkével fényes tanúbizonyságot tett arról, hogy a magyar ipar megteremtéséhez s annak helyes irányú, egészséges fejlesztéséhez nem igen ért, éppen azért azt ajánlom She urnák, amit cikkében ő az asztalosárugyár alapítóinak : Csizmadia, ne tovább a kaptafánál. Szenior. :: Teiefcnszámunk 358 :: Gallérok gőzmosása Kéz™i™kák, glacé keztyük, tiikörf énnyel hófehérre J Hdl. j O l i bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886
