Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-20 / 195. szám
A vagyonbukoft neje. Nyakra-főre buknak a boltok, lépten-nyomon lehúznak egy rollót egy üzleten és még meg sem szárad a vagyonbukott lelkén a hitelezők pénze, ugyanazon üzletnek felgördül a redőnye, a cégtáblára rákerül a kereskedő hitvesének a neve, a vagyonbukott a pult mögé áll és a hitelező, aki a csődből egy figyin- get sem kapott, tehetetlenül kénytelen nézni, hogyan árusitja az ő tőle hitelbe vett és meg nem fizetett portékát ugyanaz az ember, aki azt eltökitette a saját zsebe javára annak a kézzelfogható, átlátszó, de törvénybe burkolt praktikának a segitségével, hogy az árverésen a hitelbe vásárolt portékát megvétette a feleségével, — bizonyára annak magánvagyonából ésl L évf. 185. sz. físatmár-X i„ meti 191.2 november 20 Szerda jnem abból, amit a bukás előtt a hitelezőktől elsinkóíáit. Az üzletátruházásról szóló törvény megalkotása előtt a kereskedő könnyen elbánhatott hitelezőjével. Átruházta üzletét feleségére, majd gyermekére és hitelezője nem férhetett hozzá, mert az üzlet átvevőjét csak abban az esetben tette felelőssé jogelődje tartozásaiért, ha azokat átvállalta, ő pedig épp ezért nem vállalta át. Nagy kár háramlóit ebből a hitelezőre. Az üzletátruházási törvény azonban segitetí a bajon. Most már aki kereskedelmi üzletet szerződés utján átvesz, felelős az átruházónak az üzletből eredő azokért a kötelezettségeiért, amelyeket az átvétel idején ismert, vagy a rendes kereskedő gondosságával megtudhatott. A tapasztalás azt mutatja, hogy e törvény még nem ment át egészen a köz tudatba, mert a hitelezők nem használják ki eléggé törvényadta jogukat, az adósok pedig különböző fogásokat alkalmaznak, hogy kibújhassanak a törvény alól. Ilyen fogás az áruraktár és az üzleti berendezés elárvereztetése és annak visszaszerzése. Úgy látszik, az a hiedelem van elterjedve, hogy ha árverés utján vesz meg valaki áruraktárt s úgy folytatja az üzletet, akkor az üzletátruházási törvény alapján nem felelős. Ez a hit téves. A birói gyakorlat ugyanis kétség kivül megállapította, hogy még az esetben is felelős az átvevő, ha nem maga veszi meg árverésen az üzleti berendezési és áruraktárt, hanem más veszi meg és ö attól szerzi vissza. Bármily te- kervényes utón jusson is hozzá vevő az üzlethez, mégis feltétlenül felelős, ha fenforognak oly körülmények, melyek arra engednek következtetést, hogy az üzletet akarta megszerezni. Ilyenkor a birói árverés csak leplezője a felek akaratának és csak arra szolgál, hogy az üzletátvevő az árverésen közvetlenül, vagy az árverési vevő fiz 113 SZfiTülfiR tárcája Költözik a színész. Drámai költemény. (Történt egy butorszállitó kocsiban, amelyen a színész költözködik. Lombos ruhafogas alatt ül Ádám egy koferen. Mellette Éva egy törött lábú díványon hever. Novemberi hajnal. A társzekér tetején kopog az eső.) Éva: Ádám! Ádám! — mondd, miért ülsz oly némán — azon a ládán? — Az élet igy, óh hidd el — fád ám! Ádám: Hallgass, fogd be a szád, liba — e butorszállitó kocsiba! A boldogság oly rövid, csak egy colos — a nyakamon már megint egy pólós ! — Ha megtudnák, hogy e szekéren laknak, — amilyen pe éhünk van, kilakoltatnak . . . Éva: De itt sötét van, sötét, mint a korom . . . Ádám: És ami rosszabb, nincs már bútorom! Éva: Ugyan ne hasogass — hisz ott van még a fogas — és ha lelked mást kivan — van még egy díván . . . Ádám: És odakint egy malterrakás — amit úgy neveznek, hogy uj lakás. Éva: No látod! Ott a karom nyakad köré öltöm — és szeretni foglak, drága költőm. Ádám: Csak ne szeress — inkább egy lakást keress — mert nem vehetjük bérbe — e zugot, e társzekérbe. — Ne hidd az embereket jobbnak — meglásd, innen is kidobnak — ha meglát a kapus — repülsz mamus! Éva: Nem is tudom mitü — vagy ilyen kishitű? Ádám : Nem ezt akartam én, nem ezt. Éva: Én is akartam egy nemezt — Rembrand formájút — vagy egy cilindert. Ádám: Ne keverd föl bennem az ingert — kalapot kérsz, mikor lakásod sincs. Éva: Dehogy nincs. Csak rajta a kilincs. Ádám: És nincs parkett és nincs malter a falán ... Éva : Egy, két hét múlva lesz talán. Ádám: Hisz nem fájna az embernek feje sem. — De nincs a szobának teteje sem. Éva: A padlás az ég — és cserép a lég . . . Ádám: S a szalon oly ince-íince. Éva: Annál nagyobb a pince. — Oh, hol hagyott el, mondd, a humorod ? Ádám: Ugyanott ahol, a bútorod. — Abba az időbe, abba a térbe — ahol beköltöztünk e társzekérbe. Éva: Ne busulj, ez itt jó lakás — és a cókmókunk még elég nagy rakás — meglásd, itt még boldogság fakad, ha tö- rik-szakad. Ádám: Kidőltem, mint a fa mandulástól — mikor elbúcsúztam a régi lakástól. Éva: Látod, igy jár, aki nem fizet. Ádám: Látom és most bemondom a vizet. Éva : Most itt lakunk te irodalmi bálvány — amig ez a malter-rakás — nem lesz malter, hanem lakás. — Tehát ne busulj, mondhatnám: csiba! — még boldogok leszünk e kocsiba. Fiiszer-, csemegeárak, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök I í g ’' ptjj V ^ ^ jjjl párisi iirpilafa TELEFON 3S8 Ära 8 fillér*
