Új Szatmár, 1912. november (1. évfolyam, 180-204. szám)
1912-11-17 / 193. szám
____________-:: Telefonszámnnk 358 :: |f p|;p|^pp| Bárosi Bérpalota Ára 8 fillér. % Ks Fűszer-, esemegeáruk, halak, konservek, teák, tea-sütemények és likőrök TELEFON 33Ü I. évf. 193. sz. Siatmár-lVémetl 1912 november 17 Vasárnap ^ffVáros atyákat választ (K. J.) Szegény, mindennel elégedetlen emberek örökös panaszként hangoztatjuk, hogy vajmi kévésünknek sikerült jól megválasztani az apánkat s akiknek sikerült, az sem az ő érdeme, hanem a véletlené. Mindany- nyiszor irigység fog el bennünket, mikor azt halljuk, olvassuk, hogy ime, van a társadalmi berendezkedésben egy kivételes alakulat: a város, amelyet abba a kedvező helyzetbe juttattak az istenek, hogy ő maga választhatja meg atyáit. És mintha maga a természet, a mely nem enged abnormalitást a háztartásában, bosszút akarna állam azért, hogy a társadalmi berendezkedés kijátszotta a házi törvényeit és apát mer választani magának : ezek az atya-választások vajmi ritkán sikerülnek úgy, hogy áldás is legyen bennük. Városatya- választás. Hajdanában micsoda méltósággal, a dolgok micsoda valódi jelentőségével jártak ezek a városatya-választások, mikor a város kiválasztotta polgárai közül a legérdemesebbeket arra, hogy apának érezzék magukat a várossal szemben és bölcs belátással, minden magánérdektől menten intézzék a város ügyes-bajos dolgait. Nem azt az állapotot akarjuk visszasírni ezzel, amikor az embereket csak az összeköttetésük és koruk kvalifikálta a városatyai tisztségre, hogy mikor már más apaság lehetőségétől koruknál fogva elestek, akkor a város éreztette őket maga által atyáknak, — mert hívei vagyunk a modern haladásnak s annak, hogy a törvényhatóság ne élemedett öreg emberekből álljon, akiket a köztisztelet őszitett meg, hanem azok kerüljenek be a bizottságba, akik tehetségüknél és képességeiknél fogva alkalmasak arra, hogy a város közérdekű ügyeit tisztán a közérdek szempontjából vezessék. Sajnos, az utóbbi időkben — bár a korhatártól már történnek eltérések, a városatyaság még mindig többnyire az önjelöltek prédája és a választópolgárság még mindig ki van téve különféle befolyásoknak, presszióknak, hogy a közérdek termébe besegítse a magánérdekeket. Úgy, hogy a város többnyire nem atyákat választ, akik gondoskodjanak az ügyeiről, hanem fiukat, akik a város által gondoskodnak a saját magánügyeik jóvoltáról. Legközelebb ez év december elsején választ magának atyákat a város. Az első és "második kerületben elhalálozás folytán megüresedett helyek kerülnek betöltésre. Az első kerületben két jelölt áll egymással szemben : Ünger István, az Osztrák-Magyar Bank helybeli fiókjának főnöke és Ingük József szabómester. Bár magunk is helyeseljük, ha a közgyűlési teremben helyet foglal az egészséges, józan iparos elem, alig hisszük, hogy Inglik fellépése Unger István jelöltségével szemben számbavehető legyen. Unger István, aki szatmári ember, állásánál és közszereplésénél fogva is az az ember, aki feltétlenül megérdemli a kerület bizalmát és akivel a város törvényhatósága csak nyerhet. Sőt egyenest örülnie kell a városnak, ha Unger Istvánt, aki meglehetősen vissza szokott vonulni az effajta bizalomnyilvánu- lások elől, sikerül megnyerni arra, hogy elfogadja a városatyaságot. Sokkal súlyosabb az eset a város második kerületében, ahol Papp Kálmánnal, a nagykárolyi pénzügy igazgatóság titkárával szemben Hájtdjer Pál a kerület jelöltje. Papp Kálmán — anélkül, hogy ezzel személyét sérteni akarnék nem örvendhet népszerűségének a városban. Talán nem is a személye az oka ennek, hanem inkább a mestersége. A választóközönség nem nagyon kedveli azokat az embereket, akiknek aktív szerepük szokott lenni az adó körül. De külömben is mi kvalifikálja Papp Kálmánt, a nagykárolyi pénzügyigazgatóság egyik előkelő tisztviselőjét arra, hogy városatya legyen Szatmáron ? Nincs nekünk emberünk Szatmáron elegendő, aki alkalmas erre ? Nagykárolyi embertől várjuk, a konkurrens város lakosától, egy ottani hivatal tisztviselőjétől, hogy segítsen előmozdítani a mi városunk érdekeit? Megyünk mi Nagykárolyba, hogy válasszanak meg bennünket ott városatyának? És hogy mennyire nincs semmi helye Papp Kálmánnak Szatmár város törvényhatósági bizottságában, azt mi sem indokolja jobban, mint az a versengés, ami legutóbb is lefolyt Szatmár és Nagykároly között a pénzügyigazgatóság áthelyezése tárgyában. Egy ilyen kérdésnél vagy más hasonló esetben egyenest összeférhetetlen a Nagykárolyban viselt állás a szatmári városatyasággal. Nem tudjuk, mi vezette Papp Kálmánt arra, hogy Szatmáron városatya óhajtson lenni, mert hiszen őt azzal mégsem lehet meggyanúsítani, hogy magánérdekeit akarja szolgálni a közgyűlési teremben, de azok a trafikosok és italmérők, akik a Papp Kálmán aláírási zászlaját lobogtatják a választási küzdelemben, legfeljebb a pénzügyi titkárnak akarnak hízelegni és kortesszolgálatokat teljesíteni s ennek a kedvéért kifejezetten szembehelyezkednek a város érdekeivel. Hájtájer Pál ellenben régi polgára, becsületes iparosa Szatmár városának, akitől Szatmár városa, amelynek jogos óhaja, hogy iparosai is képviselve legyenek a közgyűlési teremben, mindig többet várhat a saját érdekei körül, mint egy nagykárolyi tisztviselőtől.
