Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1912-09-22 / 146. szám
2. oldal üjMmái 1912. szeptember 22 Igaz, hogy a közvélemény nagy rokonszenvvel kiséri az ellenzéki képviselők nehéz küzdelmét, de az ügy, amiért ők olyan önfeláldozással harcolnak, nem a képviselőké, hanem édes mindannyiunké. Nem elég itt a rokonszenv, az erkölcsi támogatás: tenni is kell valahára valamit a közlakosságnak, a népnek is, hogy zsarnokainktól megszabaduljunk. Kétségtelen, hogy az országot lenyűgöző párt lejárta magát és a kormány pozíciója alá van ásva, most kell tehát a közvéleménynek, az országnak is mindent elkövetnie, hogy a megingott kormány és párt végleg elbukjék és nemzetünk számára megnyüjon egy szebb és jobb jövendő. A parlamenti elvadulás elérte a szélső határt. Az a parlament, ahol minisztereket pofoznak, ahol a képviselők egymással dulakodnak, ahová a rendőrjárás egészen rendes dologgá válik: az a parlament önmaga mondotta ki a maga halálos ítéletét. De ki van mondva a halálos Ítélet arra a kormányra is, amely ide vitte az országot és annak parlamentjét. .A 0 3 § ^ ^ ^ Kiöntött a Duna. < í Baja, szeptember 21., este 9 óra. j A napok óta tartó esőzés folytán a Duna annyira megáradt, hogy ma kiöntött ] a medréből. A rohanó ár átszakitotta a gátat, a 1 víz behatolt a városba s annak egyrészét elöntötte. A lakosság között rettenetes a pánik. Mindenki menekülni igyekszik. j A lakosság egyrésze elhag yta a várost. A rend fenntartására katonaságot, °sendőrséget vezényeltek ki. A hatóság az árvizveszedelem meg- gátlására megtette az összes szükséges intézkedéseket. Bécs a korm® r y ciicr. Becs, szeptember 21., este 9 óra. Ma az összes kerületekben röpiratot osztogattak, amelyben felhívják a lakosságot arra, hogy a delegációs ülések ideje alatt tüntessen. Olyan embereket, mint Tisza és Lukács — mondja a röpirat — a népnek - kell elsöpörni, nem szabad megvárni mig belefullad saját hatalmába. A bécsi lakosság nagyarányú tüntetésre készül. fi rendőrök nem akarnak Bécsbe menni. jBudapest, szeptember 21. este 9 óra. Boda Dezső rendőrfőkapitány parancsot kapott, hogy küldjön Bécsbe egy 120 emberből álló rendőrcsapatot. A főkapitány a parancs átvétele után azonnal összehívta a rendőrlegénységet és felszólította őket, hogy azok, akik tudnak németül és azok, akik Bécsbe akarnak menni, jelentkezzenek. A felszólítására egy ember sem jelentkezett s igy kénytelen volt a főkapitány maga kijelölni azokat a rendőröket, akiknek akarva nem akarva, Bécsbe kell menni — a delegációs ülések tartamára — szolgálattételre. Öröm egy hercegi családban. Bécs, szeptember 21., este 9 óra. Wittelsbach Lajos bajor herceg családjában ma örvendetes esemény állott be. A 82 éves herceg, 41 éves felesége Bartoch Antonia, egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. A herceg a mostani feleségét ezelőtt pár évvel vette nőül. Zicby miniszter a királynál. Bécs, szeptember 21., este 9 óra. Gróf Zichy kultuszminisztert ma a király külön kihallgatáson fogadta. Ennek a kihallgatásnak igen fontos politikai háttere van. Politikai körökben a kihallgatás után azt beszélték, hogy a delegációs ülések után Zichy mint miniszterelnök fogja keresni a békés kibontakozást. A delegációs ülések lezajlása után Lukács távozik. Porrá égett üvegraktár. Budapest, szeptember 21., este 9 óra. Ma délben Czukker Henrik fővárosi uvegkereskedőnek, a kőbányai-uton levő 2 nagy üvegraktára ismeretlen okokból kigyuladt. A tűz a szélben rohamosan terjedt, rövid idő alatt mindkét raktár porrá égett. ■ A kár —mint azt megállapították — 500.000 korona. SZABÓ ÜZLETEMET a város háza épületből ideiglenesen * Bocskay-köz 3 szám alá helyeztem át. BARNA MÓR férfi szabó. az ablak megett (valami szép színésznő), nem kellett mindehhez sok találgatás. A gyerek idegesen pislongatott reánk, a szemrehányó tekintetből mindent kiolvasott és a templom előtti gázlámpa alatt kitört belőle a vallomás. Beszélt az ő Nagy Asszonyáról, művésznőről, olyan extázisbán, mely csak valami, a szerelemnél nagyobb érzelem folytán — lehet, még a lélekbúvárok előtt ismeretlen ez, de bizonyos, hogy van — keletkezhetik. Ott, ahol a valóság nem volt elegendő, csillogtatta vakmerő és megdöbbentő fantáziáját s alig nehány perc múltán meg- ihletten állott előttünk a Nagy Asszony hófehér patyolatban, isteni fényben. Rátért iszonyú szerelmére, mely emészti és tüzét szemeiből lövelő gyújtó sugarai éreztették velünk. Ilyen hatalmas medrü szenvedélyt nem hittünk volna benne. Percekig állottunk meghatottan s még az örökké vidám Bodorén is meleg sajnálkozással súgta : Szegény gyerek ! — mikor a fiú a templom falához dőlve keservesen sirt. Én nem tudtam szóhoz jutni, Bodo- ránról minden szomorúság, mint páncélról, pattant vissza és megkérdezte, vájjon az ő Nagyasszonya tudja-e, hogy szereti. A fiú erősen tiltakozott ez ellen és utunkat folytatva alig hallhatóan rebegte: — És nem is fogja megtudni soha! Egy olyan apró tragédia fészkelt a fiú lelkében s a véletlen volt az, mely a nyomára vezetett. Egy éjjelen együtt hagytuk el a műhelyt. Havazott, a hószőnyegek az elvétve égő utcalámpák törött fényében úgy tűntek elő, mint ezüstszálakkai átszőtt bársonyfutó. A temetőut felől erős szellő igyekezett feltúrt kabátunk gallérja alá kergetni a háztetők hópelyheit. A sarokkal szemben a kávéházban még szólt a zene, a szombatesti mulatók rekedt kurjongatásait felénk hozta az utcaszegletről utcaszegletre csapongó téli szél. Egymásba kapaszkodva léptük az utat. Bodorán valami csiklandós anekdó- dát mondott el egy pöszi kóristanőről, ő volt a színházi léhaságok szorgalmas lantosa. A fiú nem hallgatott rá, erősen bámult a még tőlünk nehány lépésnyire levő egyemeletes sárgaház ablakára. Éreztem, miként remegett s a ház elé érve, mint hipnotizált médium állott meg. Reszkető ajakkal, majd fuldokolva mondotta : ott. .. ott. .. Ha meg nem fogom, menten elesett volna. Bodorán azt hitte, megcsúszott, én pedig tudtam, hogy baja van. Hirtelen eszembe ötlött, hátha ez az a keresett ok, mely a fiút ennyire kiforgatta. S aztán, hogy még néhányszor hátrakapott a fejével, bizonyos voltam benne, mikor Bodorán odasugta : ki lakik lett ki. Kéziratában sok volt a húzás- vonás, ami nagyfokú szórakozottságról tett tanúságot. A szerkesztőségből lopva távozott, szóval szokatlan magatartása olyan jelenségeket teremtett, amik minket kettőnket, mint igaz jó barátait, gondolkozásba ejtettek. Miután találgatásunk < eredményre nem vezetett, megpróbálkoztunk az analízissel, de ez sem adott kellő megoldást. A novellisták szempontjából nézve azután állapodtunk meg, hogy lelke forrongásban van, tekintve pedig a töredékes, csendes nyilvánulásokat, nincs aggodalomra ok. Célzatosságot kerülő vigasztalásféléket mormogtunk neki s úgy hittük, eleget tettünk a barátság követelményeinek. A lelkek sok kicsiny tragédiákat rejtenek magukban, anélkül, hogy mások — hiszen nem is érdeklik őket — csak valaha is megismernék. Még talán java része tragikomédia, ami felett inkább nevetnének, semmint szánakoznának. S ezekben hányszor buktatja el magát, mint hőst, a lélek birtokosa, azután, ha kiheverheti sebeit, uj mesét sző a valóság, az ábránd és a lehetetlenségek fonalából és újból elbukik. így meggyötörve semmivé lesz, az éltető nedű, mely fantáziagyökereken át szívódik a szívből, kiszárad mindezekkel és igy lesz az ifjú testben öreg lélek, szellem helyett „orror vacui.“
