Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1912-09-20 / 144. szám
Quo vadís? Irta: NEMO. Megdermedve néztük, mint tombolt újra az őrület a törvényhozói bölcseség cégére alatt, reszkető izgatottsággal figyeltük a szenvedelmek kiszá- mithatlan hatású kitöréseit, amint nem is két párt, de egy őrületig makacs és egy cinikusan gyáva ember megtartásáért mindenre kész, hamis ambíciókkal feltüzelt tömeg és a törvénytelenségek lavináját feltartóztatni akaró, jogos elégtételt követelő jog- és nemzetvédő csapat élet-halál harcot viv egymással. Itt már nincsenek pártok, mert nincs parlament. Elszabadultak a leggonoszabb szenvedélyek, szárnyra keltek a legmérgezőbb frázisok, hatásukat mutatják egy történelmileg, erkölcsileg halott rendszer bűnei, melyeket eddig leszorított a a jövőre is számitó józanság szelepe. De most teljes erejükkel kitörtek. Tudjék e rendszer hivei, hogy kong számukra a halálharang; érzik, hogy fuj a szél, — az uj idők szele — mely elsöpri őket, de míg a császári érdek tartja bennük a lelket, addig megmutatják, hogy felfelé milyen mindent áldozó, minden szentséget megtipró szolgák s lefelé milyen elszánt, akár vérontásra és emberölésre kész zsarnokok tudnak lenni. Nagyon veszedelmes játékot üz a bosszútól lihegő, fanatizált munkapárt két feje ; helyesebben csak az egyik feje, mert eddig csak egy cselekedett, egy beszélt, egy vezényelt: Tisza. A régi álom, amelynek teljesedését éveken át kitartóan, bizonyosságai várta, megvalósult: most egy nemzet jajdul bele az ő igazának rendőrkardos argumentálásába. Egy nemzet történetébe és testébe égeti bele időtlen-időkre balkézjegyét. Mit csinál ? A saját őrültségébe beleszédit egy számban hatalmas tömeget és viszi — a józanabbak akarata ellenére — az őrület utján. Példátlan, cinikus kegyetlenséggel tiportatja le hitvány rendőrcsatlósok csizmapátkóival a jog és törvény templomának — a parlamentnek — tekintélyét. A többségi elv kiáltóan hazug jelszava alatt pártklubbá alacsonyitja az ország házát, szemet és fület dugva jogos sérelmek előtt kinulláz egy számban kisebb, de erkölcsi erőben, a nemzeti jogok és érdekek védelmezé- sének szent kötelességében hason- lithatlanul súlyosabb pártot és diktál, parancsol az ország jogának bitorlásával, a képviselőház elnöki hatalmának erőszakos megka- paritásával úgy, mintha a geszti szérüsudvarban volna. Nagy, nemes alakokat, akiket a történelem már eljegyzett magának, képviselőket, akiket törvényhozói minőségükben sérthetetleneknek jelent a törvény, főpapokat, volt minisztereket és államtitkárokat kihurcol- tat, megtépáztat, véresre, betegre kinoztat, mint gonosz zsarnok a kénye-kedvére kiszolgáltatott rabszolgákat. Hát kicsoda ez az ember? De kicsodák azok a kihurcolt, megkínzott ellenzékiek? Közönséges gonosztevők ? Kicsinyes csínyeket elkövető utcagyerekek, kikkel szemben érvényesülhet a nádvessző ? Valóban ilyen elbánásra méltó csendháborítók ezek? Nincs ezeknek komoly, szent igazságuk, melynek szolgálatában nem fáj a rendőr- csizmák rugdosása, a durva ökölcsapás ? ? . .. Szabad-e ilyennek nem megtörténnie, de ismétlődnie ma, a jog, a humanizmus, az emberközeledés századában? . .. Már pedig itt ismétlődésről van szó. Egy elvakult szenvedély kitombolja magát és kimerül, de itt újra tombol, újra izgat, újra hevíti a vérünket, fokozza, égetővé teszi keservünket. Lehetetlen, hogy ezt maguktól tegyék ezek az emberek! Lehetetlen. Azok a Szent István-rendjelek — hiába — a császári ujmutatás voltak: tovább, előre, bérenceim a megkezdett utón!... De most már talán látni fognak. Mert szomorú volna itt tovább menni, hisz itt már a forradalom izgalma kezd ébredezni a lelkekben. Lehetetlen nem látnunk, hogy ez a parlamenti abszolutizmus a levegőt onnan felülről nyeri. Mert különben, mint Apponyi is mondá, a kitüntetésekkel nem izgatnák sem a paroxismusba tébolyult jogtipró- kat, sem nem keserítenék a nemzetet, nem becsmérelnék le kisebbségben maradt, de a nemzet egyetemének leikéhez mégis közelebb álló s a nemzet akaratát kifejező ellenzéki képviselők törekvéseit. Hisz igy [ebben az istenverte országban minden lehet. Megvenni a rabszolgákat s aztán csak parancsolni : elvégzik azok nemzeti munkájukat. ... De jól van ez igy! Ha felülrül némán nézik, hogy egykori „kedvelt Hiveink“-et, titkos tanácsosokat, igazi nagyságokat rendőrök hurcoljanak ki onnan, a !. évf. 144. sz. 8zatmár>iV érne ti 1912 szeptember 20 Péntek Modem ruhaíestés Hfíílfíír^t1 DAI Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre iTlo|I«S|tSi BT ©ti vegyileg száraz utón. Gyárjfőüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2., Nagykároly: Széchényi-u. 31. Alapittatott 1886 Ára 6 fillér. i
