Új Szatmár, 1912. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1912-09-20 / 144. szám

Quo vadís? Irta: NEMO. Megdermedve néztük, mint tom­bolt újra az őrület a törvényhozói bölcseség cégére alatt, reszkető izgatottsággal fi­gyeltük a szen­vedelmek kiszá- mithatlan hatású kitöréseit, amint nem is két párt, de egy őrületig makacs és egy cinikusan gyáva ember megtartásáért mindenre kész, hamis ambíciókkal feltüzelt tömeg és a törvénytelenségek lavináját feltartóztatni akaró, jogos elégtételt követelő jog- és nemzetvédő csapat élet-halál harcot viv egymással. Itt már nincsenek pártok, mert nincs parlament. Elszabadultak a leggonoszabb szenvedélyek, szárny­ra keltek a legmérgezőbb frázisok, hatásukat mutatják egy történelmi­leg, erkölcsileg halott rendszer bűnei, melyeket eddig leszorított a a jövőre is számitó józanság sze­lepe. De most teljes erejükkel ki­törtek. Tudjék e rendszer hivei, hogy kong számukra a halálharang; ér­zik, hogy fuj a szél, — az uj idők szele — mely elsöpri őket, de míg a császári érdek tartja bennük a lelket, addig megmutatják, hogy felfelé milyen mindent áldozó, min­den szentséget megtipró szolgák s lefelé milyen elszánt, akár véron­tásra és emberölésre kész zsarno­kok tudnak lenni. Nagyon veszedelmes játékot üz a bosszútól lihegő, fanatizált mun­kapárt két feje ; helyesebben csak az egyik feje, mert eddig csak egy cselekedett, egy beszélt, egy vezé­nyelt: Tisza. A régi álom, amelynek teljese­dését éveken át kitartóan, bizo­nyosságai várta, megvalósult: most egy nemzet jajdul bele az ő igazá­nak rendőrkardos argumentálásába. Egy nemzet történetébe és tes­tébe égeti bele időtlen-időkre bal­kézjegyét. Mit csinál ? A saját őrültségébe beleszédit egy számban hatalmas tömeget és viszi — a józanabbak akarata ellenére — az őrület utján. Példátlan, cinikus kegyetlenséggel tiportatja le hitvány rendőrcsatló­sok csizmapátkóival a jog és tör­vény templomának — a parlament­nek — tekintélyét. A többségi elv kiáltóan hazug jelszava alatt párt­klubbá alacsonyitja az ország házát, szemet és fület dugva jogos sérel­mek előtt kinulláz egy számban kisebb, de erkölcsi erőben, a nem­zeti jogok és érdekek védelmezé- sének szent kötelességében hason- lithatlanul súlyosabb pártot és dik­tál, parancsol az ország jogának bitorlásával, a képviselőház elnöki hatalmának erőszakos megka- paritásával úgy, mintha a geszti szérüsudvarban volna. Nagy, ne­mes alakokat, akiket a történelem már eljegyzett magának, képvise­lőket, akiket törvényhozói minősé­gükben sérthetetleneknek jelent a törvény, főpapokat, volt miniszte­reket és államtitkárokat kihurcol- tat, megtépáztat, véresre, betegre kinoztat, mint gonosz zsarnok a kénye-kedvére kiszolgáltatott rab­szolgákat. Hát kicsoda ez az ember? De kicsodák azok a kihurcolt, megkín­zott ellenzékiek? Közönséges go­nosztevők ? Kicsinyes csínyeket el­követő utcagyerekek, kikkel szem­ben érvényesülhet a nádvessző ? Valóban ilyen elbánásra méltó csendháborítók ezek? Nincs ezek­nek komoly, szent igazságuk, mely­nek szolgálatában nem fáj a rendőr- csizmák rugdosása, a durva ököl­csapás ? ? . .. Szabad-e ilyennek nem meg­történnie, de ismétlődnie ma, a jog, a humanizmus, az emberközeledés századában? . .. Már pedig itt ismétlődésről van szó. Egy elvakult szenvedély kitombolja magát és kimerül, de itt újra tombol, újra izgat, újra he­víti a vérünket, fokozza, égetővé teszi keservünket. Lehetetlen, hogy ezt maguktól tegyék ezek az emberek! Lehetet­len. Azok a Szent István-rendjelek — hiába — a császári ujmutatás voltak: tovább, előre, bérenceim a megkezdett utón!... De most már talán látni fog­nak. Mert szomorú volna itt tovább menni, hisz itt már a forradalom izgalma kezd ébredezni a lelkek­ben. Lehetetlen nem látnunk, hogy ez a parlamenti abszolutizmus a levegőt onnan felülről nyeri. Mert különben, mint Apponyi is mondá, a kitüntetésekkel nem izgatnák sem a paroxismusba tébolyult jogtipró- kat, sem nem keserítenék a nem­zetet, nem becsmérelnék le kisebb­ségben maradt, de a nemzet egye­temének leikéhez mégis közelebb álló s a nemzet akaratát kifejező ellenzéki képviselők törekvéseit. Hisz igy [ebben az istenverte országban minden lehet. Megvenni a rabszolgákat s aztán csak pa­rancsolni : elvégzik azok nemzeti munkájukat. ... De jól van ez igy! Ha felülrül némán nézik, hogy egykori „kedvelt Hiveink“-et, titkos tanácsosokat, igazi nagyságokat rendőrök hurcoljanak ki onnan, a !. évf. 144. sz. 8zatmár>iV érne ti 1912 szeptember 20 Péntek Modem ruhaíestés Hfíílfíír^t1 DAI Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre iTlo|I«S|tSi BT ©ti vegyileg száraz utón. Gyárjfőüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2., Nagykároly: Széchényi-u. 31. Alapittatott 1886 Ára 6 fillér. i

Next

/
Thumbnails
Contents