Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)

1912-08-27 / 123. szám

1912. augusztus 27 UjMmm volt a népgyülés tetszésének határozott kifejezése. Minden szónoki allűröktől menten, póz és álpáthosz nélkül közvetlen, meg­győző formában, az átérzés intenziv ere­jével és melegével mondotta el dr. Klein Adolf jogilag is, szónokilag is mesteri beszédét. Dr. Singer Bernát szabadkai főrabbi routinirozott, országos hirü szónok és tudós fejtegette ezután azokat az okokat, amelyek a vallás szabályai alapján köve­telik a békét, a gyűlölködés és testvérharc megszűnését: a magyar zsidóság egysé­ges autonómiáját. Mig dr. Klein az értelem, a jog és a törvény alapjából indult ki és az auto­nómia gyakorlati jelentőségét bizonyította be, addig dr. Singer a zsidószivhez szó­lott és Isten parancsaiból, vallási törvé­nyekből vonja le ugyanazt a konsek- venciát. A népgyülés harmadik szónoka vá­rosunk statusquo hitközségének főrabbija, dr. Jordán Sándor volt. A tőle már meg­szokott világos, határozott, hasonlatokban és képekben gazdag beszédében polemi­zált a mozgalom vezéreinek itt és másutt hangoztatott elveivel és eszméivel. Meg­állapította a küzdelem hibáit és fogyaté­kosságait, de elismerte az eszme gyö­nyörű voltát. Hálás köszönetét mondott a zsidóság nevében vendégeinknek önzetlen munká­jukért és csatlakozásra hivta fel a szat­mári zsidóságot. Beszéde igazi és mély hatást keltett az egész hallgatóságban. A népgyülés lelkesedéssel és egyhangúlag fogadta el a felolvasott határozati javaslatot, amely a magyar zsidóság részére egységes autonómiát követel. A szabadkai vendégek tiszteletére este bankettet rendezett a szatmári zsi­dóság, amelyen a vendégeken kivül dr. Kelemen Samu és dr. Jordán Sándor szó­laltak fel, őszinte köszönetét mondva nekik azért, hogy városunkat és ennek zsidóságát ilyen megtiszteltetésben része­sítették. Hz 119 SZRüIRftR telefonja B Tisza-testvérek Nagyszalontán. Harcot hirdettek csendörszuronyok közt. Nagyszalonta, augusztus 26. d. u. 2 óra. Több csendőr, detektív és huszár mint hallgató jelent meg azon a zajos beszámolón, amelyet vasárnap tartott Nagyszalontán gróf Tisza Kálmán. Az ellenkező politikai pártállásu polgárokat gondosan távoltartották a be­számolótól, sőt biztonság okáért egy részüket le is tartóztatták. Gróf Tisza Kálmán és bátyja, gróf Tisza István egyöntetüleg beígérték a legelkeseredettebb harcot és kijelentet­ték, hogy „az általuk megteremtett ren­det“ felbontani nem engedik és kiragad­ják a hazát a végveszélyből ahányszor csak kell. Budapesten is lezuhant két aviatikus. Budapest, augusztus 26. d. u. 2 óra. Vasárnap szerencsétlen napjuk volt a magyar aviatikusoknak. Prodám Nagy­bányán zuhant le és ugyanabban az idő­ben a budapesti rákosi repülőtéren is történt két baleset, amelyek közül az egyik súlyosabb természetű. Az egyiknek áldozata Takács Sán­dor, aki a legendás „rabolt“ 100 lóerős motorral felszerelt Kolbányi gépen szál­lott fel. A gép 25 méter magasságban megállóit és a földre zuhanva teljesen összetört. Takács súlyosan megsérült. Lábát csontig sértette egy acélrud. Novák Károly a magasból látta kol­legája balesetét és hirtelen le akart szál- lani. Motorját azonban korán zárta el és oly hirtelen érte a,földet, hogy gépje erősen megsérült. Ő maga könnyebb sérülést szenvedett. I külügyminiszter romániai útja. Bukarest, augusztus 26. este 9 óra. Berchtold gróf ma távozott el Sinaiá - ból s automobilon Bukarestre, onnan pedig Magyarországba utazott. Brassóban nagy küldöttség várta a külügyminisztert, aki az üdvözlő beszédre magyarul válaszolt. Tiltakozó népgyülés a kormány ellen. Kaba, 1912. augusztus 26., este 9 óra. A nádudvari választókerület vasár­nap délelőtt tiltakozó népgyülést tartott Kábán. A függetlenségi párt képviseleté­ben Justh János és Jármy Béla ország­gyűlési képviselők jelentek meg. Elkobozták a Pesti Hirlapot. Zágráb, 1912. augusztus 26., este 9 óra. Cuvaj, horvát báni működését azzal kezdte meg, hogy a Pesti Hírlap vasár­napi számát egész Horvátország terüle­tén elkoboztatta. Elkobozták nemcsak a pályaudvaron árusított számokat, hanem az előfizetőknek küldötteket is. Lovászi Andor özvegyének kegydiia. Zombor, 1912. augusztus 26., este 9 óra. A mai városi tanácsülésen nagy feltűnést keltett, hogy egy munkapárti városatya, volt kormánypárti képviselő, azzal az indítvánnyal állott elő, hogy Lovászy Andor, a város elhalt független­ségi képviselője özvegyének a város 2000 korona évi kegydijat szavazzon meg. Az indítványt, mely a városban nagy feltűnést keltett, egyhangúlag elfo­gadták. Kitűnő minőségű asztali, szamorodni és gyógyhatású asszii-borofc. Hám János- utca (Uajay-paiota.) Telefon-szám 372 □ Telefon-szám 372 Pompás zamatu tokaji asztali bor literje ■ 1 korona 10 fillér. ■ romín jgnos épület- és műbádogos Dl. HvÜtl Pilóta. pl Elvállal épület és műbádogos munkát vala- [j[] ra mint csatornák készítését és azok festésétis j BB0HE0B0Q00EEHEEE] TŐZSDÉK. Budapest, augusztus 26. Értéktőzsde. Magy. hitel 852-— Osztr. hitel 847 — Koronajáradék 187-10 Jelzálogbank 453'— Leszámítoló 549'— Hazai 300-50 Magyar bank 659-— Rimamurányi 783'— Salgótarjáni 800"— Közúti vasút 767-25 Városi vasút 405-— t Gabonatőzsde. Búza ápr. (1913) 11-94 Búza okt. 11-54 Rozs okt. 974 Tengeri jul. —•— „ aug. 9-84 „ 1913. májusra 7-65 Zab okt. 1025 Készáru: öttel olcsóbb. Egy titokzatos szatmári gépész bűne. nagy éftszerlopás nyíregyházán. — Az „TJJ SZATMÁR“ tudósítása. — Szatmár, augusztus 26. Amig itthon, szeretett városunk drága falain belül a rendőrség és csendőrség apacsokkal birkózik, jasszokat hajszol, csirkefogókat üldöz, amig Szatmár város két Krecsányija: a Grünfeld és Tóth detektiv-cég mindennap telt marokkal állít be a hivatalba, mindenik markában bűnösöket, betörőket tolvajokat tartván, — addig csirkefogóink lokálpatriotizmus­tól hevítve gondoskodnak exportról is, gondoskodnak arról, hogy legújabban erő­sen fellendült betörő és tolvajiparunknak hire tulmenjen a város határán és dicső­séget szerezzen Szatmár városának. Alig múlik el egy nap, hogy vala­melyik vidéki lapban ne olvasnék a hírét, hogy betörés, lopás történt, melynek szá­lai személyi, vagy dologi jusson Szat- márra vezetnek. Legújabban Nyíregyházáról vesszük a hírét egy nagyszabású ékszerlopásnak, amelynek eddig ösmeretlen tetteséről mindössze annyit tudnak, hogy Szatmárra való és foglalkozására nézve gépész. A tudósítás részletei a következők: Nyíregyháza, augusztus 24. Reich Bernátnénak Szarvas-utca 25. számú házában időzik nehány nap óta fia, Horvát Sándor budapesti magánzó a nejével, akik látogatóban vannak itt. Lakásuknak magasan fekvő ablaka este nyitva volt és ekkor történhetett a lopás, amelyet azonban csak másnap vettek észre. Horvátné délelőtt a kis kézitáskájá­ból ki akart venni valamit és akkor jöt­tek rá, hogy a táska a benne levő éksze­rekkel és pénzzel együtt eltűnt. A meglopott házaspár nyomban a rendőrségre ment és bejelentette a lopást. Az ellopott, fekete bőrből készültkézi- táskában az alábbi értékek voltak: egy pár, ezer koronát érő hosszú-

Next

/
Thumbnails
Contents