Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-24 / 121. szám
1912. augusztus 24 3. oldat ttjJzaimm Minthogy egész nap egyedül volt otthon és a szobájában senki sem járt az állítólagos Balajti Károlyon kívül, gyanúja rögtön a földbirtokosra irányult. Jelentést tett az esetről a rendőrségen, ahol legelőször is Nagykárolyban kutattak Balajti Károly után, de ott ilyen nevű emberre nem akadtak. Az ügyet Grünfeld Jenő detektivnek adták ki nyomozás végett, aki hosszas és buzgó kutatás után elcsípte a jegyzői Írnokot, akire teljesen ráillett a leány által adott személyieirás. A lezüllött földbirtokos, akinek a neve még csak nem is hasonlít a Balajti névhez, tagadja ugyan, hogy a lopást ő követte el, de ellene vall az, hogy hamis nevet használt a látogatás alkalmával, hogy a leány határozottan vallja, hogy a látogatás előtt értéktárgyai megvoltak s ar látogatás után már nem találta meg azokat. A jegyzői írnokot egyelőre letartóztatták. SCHERUNG TI-----------------------IT f énylcépés zeti műterme a PANNÓNIA udvarán, (földszint) □ Kényelmes kocsibejárat. Telefon 375. □ sebb, fogja szolgáltatni az uj mozi összes műsordarabjait is. Hogy milyenek ezek a darabok és mennyiben felel meg az uj mozgó a feszült várakozásnak, azt majd maga a közönség fogja megítélni a szombati megnyitó előadásokon, melyek közül az első d. u. hat, a második pedig este fél kilenc órakor lesz. R sikkasztó postamesternő. Gólya a toloncuton. — Az „UJ SZATMÁR“ tudósítása. — Szatmár, augusztus 23. Nagy szenzációt keltett néhány hónappal ezelőtt, az Uj Szatmár azon híradása, hogy Szamosy Ernőné turterebesi postamesternő, Szamosy Ernő gyógyszerész felesége, több ezer korona hivatalos pénzt elsikkasztott, s megszökött. A postamesternővel együtt megszökött a férje is. A nagyváradi posta igazgatóság a sikkasztó postamesternő ellen bűnvádi feljelentést tett a szatmári királyi ügyészségen. Az ügyészség Szamosyné s a férje ellen körözőlevelet adott ki. A körözőlevél kibocsátása után pár napra a hamburgi rendőrség táviratilag értesítette a szatmári királyi ügyészséget arról, hogy a sikkasztó postamesternő a „Princ Oscar“ nevű kivándorló hajón Amerikába vitorlázott. A királyi ügyészség ekkor az igaz- ságügyminiszteriumhoz fordult, kérte, hogy az amerikai osztrák-magyar konzulátus utján tegyék meg a szükséges intézkedéseket a sikkasztó postamesternő elfogatása iránt; ez meg is történt. Jóformán még partra sem szállott a szökevény házaspár, amikor már az amerikai rendőrség letartóztatta őket. Az amerikai rendőrség Szamosyék elfogatásáráról értesítette az osztrák- magyar konzulátust, a konzulátus pedig értesítette az igazságügyminiszteriumot, ahol azután rögtön megindították a tárgyalásokat az amerikai hatósággal a sikkasztó házaspár kiadatása iránt. Több heti tárgyalás után az amerikai hatóság Szamosyékat kiadta. A szökevényházaspárt augusztus 13- án ugyancsak a Princ Oscar nevű hajón két detektív kíséretében visszaküldték Magyarországba. A hajó augusztus 21-én kötött ki Hamburgba. Azj amerikai detektívek Szamosyékat átadták a hamburgi rendőrségnek. A rendőrség a foglyokat az „átmeneti fogház“ 5-ös számú cellájában helyezte el azzal, hogy másnap e hó 22-én elszállítják őket Szatmárra. Közben azonban Szamosyék családi életében némi változás állott be. Reggelre kelve a sikkasztó postamesternő egy egészséges fiú gyermeknek adott életet. Szamosynét a rendőrség a rabkórházban helyezte el, Szamosyt pedig erős rendőri fedezettel péntek reggel elszállították Szatmárra. A bünrészességgel gyanúsított gyógyszerészsegédet Morvay Károly vizsgálóbíró átvette. Szamosyt szombat délelőtt hallgatja ki a vizsgálóbíró. Az anyai örömökkel megáldott postamesternőt pedig, ha felépül betegségéből, szintén elszállítják Hamburgból Szatmárra. Bz 113 SZHSIBBB fslefonja Hz »Uj Szatmár« mozi megnyitása. Mozi, ez a szó nemcsak olcsó kacagások vásárát, alpári műélvezetek rikol- tozó tárházát, egy-két jól eltöltött óra másnap elfutó emlékét jelenti, hanem valami mást is, legfontosabbat, civilizációt. Sehol és semmi intézmény nem gyűjt annyira egybe különböző elemekből álló nagy néptömegeket, semmi sem egyenlít és nivellál oly nagy mértékben, semmi sem hoz oly közeli nívóra annyira különböző néprétegeket és — ez nagy szó semmi sincs, ami oly demokratikus, mint a vibráló árnyak furcsa birodalma. És ezért csak örömmel üdvözölhetjük a város egy uj mozgóképszínházának, az „Uj Szatmár“ mozinak megnyíltát. Az uj színház programmja: — benne van a nevében már — minden, ami uj, friss, egészséges találmány és ötlet a mozi thechnika terén. A színház egyenesen e célra készült és renovált helyiségben foglal helyet, körülbelül háromszáz hely van benne, elegáns és kényelmes. Az első előadás programmján több humoros és látványos kép és egy kétíel- vonásos dráma kerül színre, melyek filmjét a hírneves Pathé Fréres párisi cég szállította. Ez a cég, amely alapítás tekintetében a legrégibb, ötlet és technika dolgában pedig a legújabb, legfrisA függetlenségi párt népgyüíése. Hódmezővásárhely, augusztus 23. este 9 óra. A függetlenségi párt szeptember 8-án Hódmezővásárhelyen népgyülést tart, amelyen a kormány erőszakos visszaélései ellen fog ismételten tiltakozni. E gyűlésen részt vesz Justh Gyula is és Lukács László nagyenyedi beszámolójára fog válaszolni. Törökország visszautasította Béreltté Id gróf előterjesztéseit. Becs, augusztus 23. este 9 óra. Ma az a hir terjedt el, hogy a török kormány visszautasította gróf Berchtold külügyminiszternek javaslatát, mely a béke megteremtését célozta. A visszautasítást azzal indokolja Törökország, hogy a javaslatban foglaltak az ország-egységét veszélyeztetik. E hírrel kapcsolatban közük azt, hogy gróf Berchtoldnak romániai útja is elmarad. Elítélték a fellázadt orosz katonákat. Szentpétervár, 1912. augusztus 23., este 9 óra. A fellázadt utász katonák ügyében ma ítélkezett a hadbíróság és ismét szaporította a hírhedt oroszországi drákói ítéletek számát. A katonák közül tizenötöt halálra, százhuszonkettőt életfogytiglani kényszermunkára, hetvenkilencet pedig életfogytiglani fegyházra Ítéltek. TŐZSDÉK. Budapest, augusztus 23. Értéktőzsde. Magv. hitel 851-— Osztr. hitel 646'— Koronajáradék 87*— Jelzálogbank 459 — Leszámítoló 550 — Hazai 301 — Magyar bank 660 — Rimamurányi 782-— Salgótarjáni 801 — Közúti vasút 767’— Városi vasút 405'— BETON KÚT, Kosa Bertalan és liid. és csatorna-csövek, itató vályúk, beton oszlopok, víztartó-medencék és mindenféle betondolgok valódi jó minőségben s csinos kivitelben kaphatók Fia Betongyárában. Telefon: 260.