Új Szatmár, 1912. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)
1912-08-01 / 103. szám
üjJmtmái 19í2. augusztusi F % < » 2. oldal És arra se jöttünk rá, hogy a zenede kérdése ganz einfach megoldható, ha kivetjük az adót a kártyára és pözsgére, meg talán az ungventum hydrargirumra is és fektessük zenébe, mert a mai drága pénzviszonyok mellett ez bőven meghozza kamatját. Hozhat 10—15 percentet — persze zenében — és ez elég jó befektetés a városnak. És záradékul nagy néma képlet: jaj istenem, istenem, ne bántsuk a művészemberek érzékenységét, adjuk oda hamar nekik a 14 ezer koronát, mert még meg találnak sértődni és nem adnak zománcot, amely az érzés finomságát eredményezi. Akkor aztán nézhetjük, hogy mit csinálunk zománc nélkül. Hát tisztelt magánvélekedő, itt sokkal komolyabb dologról van szó. Itt arról van szó, hogy a város nem birja azt, hogy két zenetanárt alkalmazzon 14 ezer korona évi fizetésért. Ez nem zománc. Ez fontos pénzügyi kérdés ! Ez az adózó polgárok bőrére megy. Érdeménél jobban méltattuk már ezt a kopott frázis halmazt, de csak azért tettük, hogy rámutassunk: mennyire nem tudnak a legjobban erőiködők sem felhozni egyetlen komoly ellenérvet sem az Uj Szatmár cikkei ellen. Sőt — itt van a példa: — hogy ahol komoly emberek komolyan szólnak hozzá a dologhoz, mint a jelenleg Bodnár Gáspár szerkesztésében megjelenő Heti Szemle, az teljesen osztja a mi nézetünket. Bár a Heti Szemlére, de Bodnár Gáspárra épp úgy ráfoghatják, hogy erkölcstelen célzat vezeti, mint reánk, de azt mégsem, hogy a zenetanárok elleni indulat vezeti. És a Heti Szemle többek között ezt írja: Röviden é# nyílegyenesen kimondjuk ugyanis, hogy féltjük nemcsak a várost, de magát a zeneiskolát is. Féltjük attól, hogy oly nagy tehernek és a tehernek egyszerre való elvállalásába belemenjen a város. Nemcsak féltjük, ve óvjuk is. Ha a város ugyanis teljesen és a legnagyobb mértékű áldozattal veszi át a zeneiskolát tapasztalni fogja, hogy úgy a közönségnek, mint magának az államnak segítő, keze, sőt érdeklődése is egyszer és mindenkorra elvágódik. Pedig azt az iskolát a társadalom hozta létre. A társadalom keze segítette. Az állam támogatta. Ezekre a segítségekre, ezekre a lelkesedésekre a zeneiskolának még mindég nagy szüksége van. A város sincs abban a helyzetben, kell-e elsorolni a rá várakozó sokkal sürgősebb kötelezettségeket, sőt áldozatokat ? Hogy éppen a művészetért oly erőkifejtéseket tegyen, melyek előtt sokkal gazdagabb, sokkal népesebb városok három kérdőjelt is tesznek. A zeneiskolának sem szolgál javára, ha tanárai száma egyszerre oly fokozatát biztosítja a honorálásnak, mely úgyszólván befejezett, nagy intézményeknek is becsületére válnék. Mi marad annak fokozatas biztosítására, hogy zeneiskolánk tanerőinek állandóságát, nyugodtságot és azt a biztosítékát szerezzük meg, hogy egész erejüket, lelkesedésüket, egyéniségüket a mi iskoláknak szenteljék. A bizalmat előlegezni is szokták. Az igaz. De valamint nagy a hitünk azokban, a kvalifikációkban, melyek tanerőinket kétségtelenül körülveszik: úgy várjunk arra is, hogy ezekkel a kvalifikációkkal zeneiskoláinkat is tekintélyben és eredményben, az erők összhangzó működésében oly magaslatra emelik, hogy a társadalom és város mintegy kényszerűivé legyen megadni azt, amit most még csak előlegezni akar. Ezt mondja a Heti Szemle. Annál szívesebben citáljuk a véleményt, mert az Uj Szatmár és a Heti Szemle nem szoktak sohasem egy nézeten lenni. Ha ez mégis megtörténik, ha a Heti Szemle is velünk egy nézeten van, akkor igazán igazságunknak kell lenni. Elmondottuk mindezeket — mielőtt tovább folytatnék cikksorozatunkat — mert itt van a fényes bizonyítéka az Uj Szatmár igazának: akik komolyan érvelnek, azok elösmerik, hogy a zenede ügye úgy áll, amint mi megírtuk. Akik pedig ennek ellenkezőjét próbálgatják bizonyítgatni, azoknak üres, értéktelen frázisokon kívül nem akadt még egyetlen komoly ellenérvük sem. Kivéve a lelki zománcot. SCHERUNG ¥ Sény képes zeti műterme a PANNÓNIA udvarán, (földszint) □ Kényelmes kocsibejárat. Telefon 375. □ Dr. Csókás Vidor reakfioálása. yisszahelyeziéli tanári állásába. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, julius 31. Az elmúlt tanév vége előtt pár hónappal történt, hogy a szatmári kir. kath. gimnázium egyik nagyképzettségü tanára hirtelen lemondott az állásáról. Ezt a lemondást hivatalosan bejelentette s a miniszter el is fogadta. Annak idején sok mindenféle kommentárt fűztek ehhez a lemondáshoz, beszélték, hogy Csókást kiüldözték állásából, hogy kényszeritették a lemondásra stb. De mivel végeredményként mégis csak dr. Csókás Vidor magánügyének tekintették a lemondást, egy-két napig beszéltek róla imitt-amott, azután napirendre tértek fölötte anélkül, hogy kutatták volna avagy szükségesnek tartották volna kutatni a lemondás igazi okát. Talán nem is lett volna szó többé dr. Csókás Vidornak a tanári állásból való távozásáról, ha most fővárosi tudósítónk arról nem értesít bennünket, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban tegnap írták alá az aktát, melyben a miniszter elrendeli Csókás Vidornak a tanári állásba való visszahelyezését. Ez a hir aztán ismét felkavarja az érdeklődést nemcsak a visszahelyezés, hanem visszamenőleg a lemondás iránt is. Mi is utánnajártunk a dolognak és a következőkben sikerült megállapítanunk úgy a lemondásnak, mint a reaktiválás- nak érdekes és hiteles történetét. Dr. Csókás Vidor a második tanévet töltötte 1911—12-ben a szatmári kir. kath. gimnáziumnál. A budapesti Rákóczi-kolle- giumból került ide s mivel nem állami intézetből jött, nem rendes, hanem csak helyettes tanárrá nevezték ki. 1912. február havában történt, hogy mintegy 80—90 eddigi helyettes tanárt a miniszter rendes tanárrá nevezett ki. Csókás Vidor kimaradt az előléptetésből állítólag azért, mert még nem került sorra. Csókás keveselte a helyettes tanári fizetését — évi 1600 koronát — amelyből nehéz megélni és ezért dr. Boromisza Tibor püspökhöz fordult, akit arra kért, hogy addig, amig kinevezik rendes tanárrá, egészítse ki a püspök a fizetését olyan összegre, anáit a rendes tanárok kapnak. Ez tudvalevőleg évi 2600 kor. és lakbér. A püspök megtagadta Csókás kérését. Nem tudni aztán, hogy elkeseredésében tette-e Csókás Vidor vagy más mélyebb okokból, hogy kezdett olyan nézeteket hangoztatni, amelyek megbotránkoztatták a felsőbb köröket, egyben pedig lemondott tanári állásáról. A lemondást a miniszter elfogadta. Egy püspöki ebéd alkalmával történt aztán, hogy a püspök ebéd előtt maga elé citálta Csókást és rosszalását fejezte ki előtte, hogy a papi állással össze nem egyeztethető kijelentéseket hangoztat, egyben tudomására adta, hogy megfosztja őt a papi funkciók teljesítéséhez való jogától. Ugyancsak az ezt követő püspöki intézkedésre történt az is, hogy Csókás Vidor előbb a mizeriek németii rendházába, később a jezsuiták rendházába internáltatott — vezeklésre. De a vezeklés sem tarthat mindörökké és mikor elegendőnek látszott az idő, amely alatt a megbüntetett paptanár szorgalmas imádkozással és bűnei fölött való elmélkedéssel levezekelt, gondoskodni kellett dr. Csókás Vidornak a beosztásáról. A papi státusban a részéről elhangzott kijelentések és dogmatikai kérdésekben gyakorta nyilvánított világias nézetei miatt plébánosnak vagy segédlelkésznek sehol sem volt alkalmazható,, bár maga a püspök óhajtotta volna, hogy ezt megtehesse. így állott elő azután a szükségessége annak, hogy dr. Csókás Vidort reaktiválni kellett tanári állásában, ami — mint fentebb jeleztük — mégis történt. A magunk részéről csak azt jegyezzük meg, hogy mi intelligens, rendkívül képzett embernek ismerjük dr. Csókás Vidort. A papi képzettségéhez vagy rátermettségéhez nem tudunk hozzászólni, nem is akarunk. De az mégis különösnek tűnik fel előttünk, hogy aki nem alkalmas se plébánosnak, se segédlelkésznek, — azt szükségtől alkalmasnak találják a. tanári katedrára. 9 FOneéE, FESTI biztosító iütézet S! IRODÁJÁT SS folyó évi augusztus hó 1-től Deák-térre, a városi bérpalotába :: (volt Fehér-ház) :: HEbHEZl ÁT. :: Telefonszámunk 358 :: ■