Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1912-07-03 / 78. szám
Aratás Elmúlt Péter és Pál. Egész esztendőnek reménye: az aratás, régi hagyomány szerint ezen a napon indul meg. Mindig sötét gond és féltő aggodalom előzi meg az aratást, de az idén százszorta nagyobb a gond és aggodalom, mint máskor. Máskor is mindig aggály és remény között hánykódik a gazda lelke aratás előtt. Az „élet“ kint van a mezőn s egy sötét felleg elég, hogy a gazdát megrémítse. Hátha jégverést hoz a felleg. Aztán fenyeget a szárazság, az aszály; az időjárást kémleli a gazda s a szellőtől is félti az aratást. Minden reménye, amelyet az aranjdralászba l évi. 78. sz. Sasaim Ár-Németi 1912 Julius 3 Szórda vetett, semmivé lehet egy perc alatt s nálunk akárhányszor lehet hallani, egy jó májusi esőre a megjegyzést, hogy „milliók“ esnek az égből. Az idén ezekhez a hagyományos, szinte megszokott gondokhoz hozzászegődtek újabb keserves, szi- vetszoritó. leiket gyászba boritó gondok. Magyarország fölött beborult az ég. Közszabadságaink rongyokba hevernek, régi dicső alkotmányunk rongygyá lett tépve. Katonák és csendőrök szuronyai, rendőrök revolvere lépett az ezerévés alkotmány helyébe. A törvény uralma megszűnt és helyébe a pártos önkény lépett. Egy ravasz miniszter- elnök és egy eszeveszetten erőszakos képviselőházi elnök a világ csúfjává tette az országot. Az egész világon gúnyolódnak a magyar parlamentarizmus fölött. S ennek a szegény országnak minden polgára, tartozzék bármely párthoz is, érzi ennek a mai fegyveres és szuro- nvos állapotnak az égető szégyenét. Ez az, ami szomorúsággal tölti el minden ember leikét s ezért mondjuk mi, hogy a szinte megszokott és hagyományos gondokhoz újak és mérhetetlenül szomorú gondok szegődtek. A gond az, hogy mi lesz ezzel a szegény, szerencsétlen országgal, amelyen most néhány zsarnoki hajlamú ember féktelen erőszakkal uralkodik ; mi lesz ezzel a szerencsétlen országgal, amely oda van kötve egy idegen, ellenséges, irigy és kapzsi országhoz, Ausztriához, amely idegen ország most ime látja, hogy miképen kell katonával, csendőrrel és rendőrre] ezzel az ezeréves alkotmányára oly büszke országgal elbánni. Sötét, súlyos gond üli meg az ember lelkét, ha az ország jövőjére gondol. De még ez sem elég. Itt van a rettenetes gazdasági válság. Inog k 03 mmm tárcája Képek a nagyvásárból. Messze földön hiresek a szatmári és debreceni nagyvásárok és érdekes, hogy a debreceni, vagy szatmári bennszülött nem veszi egyáltalán tudomásul ezt a, hírességet, mert erről neki nem igen tesznek emlitést. Valamikor régen, az elemi iskola negyedik osztályában hallott valamit a szatmári vásárokról, amikor verklizve kellett ledarálni: „Szatmár-Né- meti szab. kir. város, püspöki székhely, vásárairól nevezetes.* Ennyit tud Szatmár hires vásárairól egy vérbeli bennszülött, pedig érdekes megfigyelni a vásári képeket. A figyelmeztetett zsebmetszők. A nagyvásárt megelőző hétfőn este szokatlan számú titkos és titoktalan rendőr lepi el a pályaudvar perronját. Mikor a vonatok befutnak, kutató szemekkel vizsgálják az érkezőket s egy-egy jól, vagy kevésbbé jól öltözött fiatalembert diszkréten félreszólitanak. Kevés embernek tűnik ez fel, csak aki ismeri ezeket a bizalmas félreintése- ket, fogja megérteni a rend embereinek éber figyelmeztetését, hogy t. i.: — Nem óhajtunk uraságoddal a holnapi nagyvásáron találkozni! A félreintett megérti ez intim tanácsot s a legközelebbi vonattal utazik más állomásra. Váratlan ébresztő. Alig kezd az égalja anthracéntinta színéből a nefelejtskékbe hajlani, még kora hajnali órákban a csendőrök lovainak patái dobognak a Szamos hidján. Útjuk a vásártérre vezet, ahol sok selyem- paplanos ágyból kifejtett, elkényszeredett némber alussza az igazak álmát. A misztikus hajnali csöndbe belevegyül egy-egy nem épen udvarias biztató szó s álmos alakok riadtan ugrálnak keresztül a vásártér korlátain, mint kivert juhok az akolból. S amikor a menet visszaindul, egy- egy busképü levente megtört alakja vezeti a lovasbandériumot kéz a kézbe, vasraverve. A menet lassan a Deák-térre ér s a sátrak mindent takaró ponyvái alul egy- egy konkurrens kartárs kukucskál ki s vigyorogva jegyzi meg: — Elég korán...! Felpénz manipuláció. Már javában cseng-bong a városi zaj, amikor két atyafi elég hangosan diktálva egymásnak eleiket, maguk köré gyűjtik a kiváncsiak kordonját. — Nem merne kend arra megesküdni, hogy nem ismeri azt az embert, akinek a pénzt adtam ? !... — Ügy segítsen engem a jó Isten a gyermekeimhez, hogy azt se tudom, miféle szerzet! — Mán nekem ne besziljik kend, hiszen nem vagyok én ippeg olyan szamár... — No, no, hiszen csak nem hagyom a magam igazát... Az osztozkodást az arra cirkáló csendőrőrjárat zavarja meg s ekkor lehet csak megérteni a vita miértjét. Tóth János géresi lakos lovat árul s arra vetődik, a lóra alkudni is kezd Orosz György amaci polgár, de sehogy- sem tudnál- megegyezni; — mindössze egy forint a differencia. Közben odajön egy harmadik atyafi, aki mindjárt hajlandónak mutatkozik kifizetni a kért összeget. Észreveszi ezt Orosz György s hátulról odacsusztat egy tízest felpénzként, hogy el ne szalajtsa a vásárt. Ni! fessen íéé a falra, ha nem Vámosnál a festéket. Üzlet a íöroényszékhel szemben. h Telefon 368. szám. Ára 6 fillér,
