Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1912-07-18 / 91. szám
«• radikális politikai napilap A föld Egy héttel ezelőtt még nagy volt az aratósztrájkok füstje az országban, azonban el is füstölögtek hamarosan Tüzüket vagy eltaposták, vagy kialudt magától. Szokott muzsikáját vidámanpengi a kasza s a vágógépek garmadába öntik az életet, az acélos gabonát. A búza nem pusztult el learatatlanul, megtelnek a^;csűrök, lesz őrleni valójuk a malmoknak, — de azért az ország mégis éhes marad, noha ez az esztendő gazdaságilag nem tartozik a rosszak közé, inkább mondható jó közepesnek. Ezt lehet kivenni a földmivelési miniszter legutóbb kiadott jelentéséből is, amely mostanában nagyon sok embernek a legkapósabb olvasmánya. Nagyon sok embernek, aki azonban se nem gazda, se nem szántóvető, csak épen arató a p.a- pirbuza dustalan és buzavirágtalan, mindazáltal igen kövér mezőin. S éppen ezeknek a búzából élő bu- zátlan köröknek mohó érdeklődése miatt a lapok gazdasági tudósításai nem éppen megbízhatók, mert inkább a börze, mint az igazság szolgálatában állanak, mivel amaz jobban fizet emennél. Mindazáltal a tudósítások torzításán keresztül is ki lehet venni annyit, hogy ha ka- naáni világ nincs is Magyarországon, nagyon elviselhető eredmény a mostani. S ha ki lehetne egyezni a földdel, hogy mindig legalább igy fizessen meg a ráfordított munkáért, érdemes volna vele kiegyezni. A baj csak az, hogy a mai| közgazdasági viszonyok még akkor is tönkretennék az országot, ha lehetne ilyen kiegyezést csinálni a földdel. Nem tudunk a földdel bánni s a föld minden különös boszuja nélkül a magunk keze ver meg bennünket. Erre ugyan sok derék magyar ember csóválja meg haragosan a fejét és azt mondja, hogy bolond beszéd az ilyen, mert éppen a magyar ember él-hal a földért és az Isten úgy teremtette a magyar gazdát, hogy a földszerzésben minden más náció arról vegyen példát. Hát nem kell haragudni, mert aki haragszik, annak nincs igaza. Mi nem vagyunk pár exelence iöld- mivelő állam, ahogy szavalni szoktuk, hanem mi olyan földmivelő népek vagyunk, akik nem értünk a földműveléshez. A magyar mező- gazdasági termények exportját nem gazdasági fejlettségünk, hanem gazdasági visszamaradottságunk hozza létre. Az, hogy a nyugoti államok nem bírtak a gabona termelésből elég jövedelmet huzni, azért áttértek a nagyobb hasznú kereseti ágakra. Ebből származott a mi veszedelmünk. A gabonapiacon urak lettünk ugyan ideig-óráig, de gazdálkodási rendszerünkön nem fejlesztettünk semmit s mert nem haladtunk, elmaradtunk a kortól. Mindenki tudja, hogy ez igy van, de nem szeretjük kimondani. A számok nem olyan szégyenlős természetűek, beszéljenek azok. A magyar gabonatermények közt legjövedelmezőbb a búza. Ezt véve alapul, a magyar föld hektáronként brutto 200—220 koronát hoz, de többször amakkor, mint emekkor jár közel az eredmény. Ez pedig olyan gyönge eredmény még a maximális határon is, hogy egyenesen kétségbeejtő. Különösen ha még hozzávesszük, hogy Magyar- országon az összes bevetett területből tizenkétmillió hektárból kilenc milliónál több szemes terménnyel van bevetve. Szép tudomány a közjogi gra- vámeneké is, de ennek az oktalan gazdálkodásnak is nagy része van abban, hogy Magyarország Ausztria rab-gyarmatává lett. Földbirtokainak egyoldalú kihasználása gyarmattá tette az országot, kenyeret- len koldussá tette a népet. Akkor is koldusok vagyunk, mikor legjobban szolgál az idő a gabonára. Az se használ a tizenhárommilliónyi magyar földmivesnek, ha kitűnő kereskedelmi konjunktúrák révén a legjobban tudjuk értékesíteni a termést. A természetes erők és anyagi kincsek egyetlen biztos fundamentuma a föld, de okosan kell vele bánni, mert különben koldusbotot terem. Egy jó családból való két-három gimnáziumot végzett fiú órás ■— ..■■ üzletemben tanulóul felvétetik. - — SZ ENTGYÖRGYI GY. ATTILA-UTCA • Szatmár, julius 17. A helyi emberek kölcsönös támogatása olyan természetes dolog, amiről ma már szinte nem kellene az újságnak írni. Azonban városunkban még mindig nem eléggé erősen vert gyökeret ez az érzés. Pedig kötelesség, hogy az egyhelyütt lakó, küzködő és vergődő emberek egymást minden téren buzgón támogassák. Az egy helyt élők közösen viselik a város fenntartásának nagy terheit. Egyiknek épugy érdeke, hogy a másik boldoguljon, mint viszont, mert akkor képes viselni a városi pótadót és egyebeket, fenntartani iskolát, színházat, fejleszteni a kultúrát, erősebbiteni a jótékonyságot, a felebaráti szeretetek Szerencsére a város is eléggé nagy, fejlett és eleven ahoz, — hogy ma már nem szorulunk idegenekre. Áll ez különösen a kereskedelemre és iparra. Ez nálunk a legfőbb megélhetési forrás, mindenkinek, szegénynek, gazdagnak egyaránt kötelessége, hogy ezt a kenyéradó forrást szeretettel, gonddal ápolja. Nehéz időket élünk. Pénz nincs, hitel nincs. A kereskedő és iparosvilág I. évf. 91. sz. 8z&tsnár>Németi 1912 julius 18 Csütörtök Gallérok gőzmosása IMI fÄh1 4‘‘él i && gw Kézimunkák, glacé keztyük, tükörfénnyel hófehérre ®is bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886 Ára 6 fillér.
