Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)
1912-07-17 / 90. szám
■ radikális politikai napilap A kormány statisztikát közöltét lepénzelt lapjaiban azokról a törvényhatóságokról, amelyek a júniusi események dacára bizalmat szavaztak neki. Ennek a statisztikának ezt a íenhéjázó címet adták: „Az ország a kormány mellett.“ Nem kicsinyeliük azt az eredményt, amit ily módon a főispán! presszió s egyéb hivatalos erőfeszítés a törvényhatóságoktól ki tudott csikarni. A kormány meg lehet elégedve expozituráival, mert iól teljesítették a kötelességüket. Legalább a statisztika számára elég jól. De ha a számok mögött rejlő igazságokat kutatjuk, egészen más eredményre jutunk, mint a kormány. — Goethe szerint csak fél igazság az, hogy „számok kormányozzák a világot“, mert a számok azt is mutatják, hogy a világ hogyan kor- mányoztatik. És ez a „hogyan“ az, ami fontos. Ez az, ami a számoknak értéket, súlyt ad. Ami életet lehel beléjük. S ami ezt a bizalmi statisztikát a kormányra nagyon kedvezőtlenné teszi. A kormánynak, ha csakugyan az lett volna a célja, hogy az ország hangulatának képét adja, akkor azt is tudnia kellett volna, hogyan jöttek létre ezek a bizalmi nyilatkozatok. Akkor arra is fel k'ellett volna hívni a figyelmet, hogy jobbára a nemzetiségi vármegyék azok,' melyek a kormány mellé falanxként szegődtek és hogy a tőzsgyökeres magyar törvényhatóságok a kormány ellen foglaltak állást. Mi is tudunk statisztikát összeállítani az ország hangulatáról s ebben a statisztikában benne van az összes ügyvédi kamarák bizalmatlansági szavazata a kormány ellen. Benn van több mint háromszáz népgvülés tiltakozása a kormány törvénytiprásai ellen és pedig olyan népgyüléseké, amelyeket nem ellenzéki választókerületek polgárai, hanem kormánypárti kerületekéi tartottak. Ebben a statisztikában benne van Serényi Béla besztercebányai kudarca s benne vannak azok a csendőrök, akikkel magát Tisza István a saját úri portáján őrizteti. Benne van az a nyomtatott bizalmi nyilatkozat, a melyet a hatalmi terror minden eszközével köröztek a vasutasok közt, benne vannak a felületesen keresztülhajtott kortestörvények. Benne van a mi statisztikánkban azoknak a népgyüléseknek a száma is, amelyeket a hatóság a gyülekezési jog nagyobb dicsőségére betiltott, mert tudta, hogy a kormány ellen foglalnak állást. — Benne van az a gaz manőver, a melyet a kormány a zsoldba nem álló becsületes sajtó gúzsbakötésére folytat. Benne van az egész mungó- had, amelynek hősei nem mernek beszámolót tartani. — Benne vannak azok a kibontakozási tervek, amelyekkel a kormány és pártja elárasztja a kabinetirodát s benne vannak azok a mungó felkinálko- zók, akik Lukács és Tisza elejtésével akarják az országot megbékíteni. Ez sokkal igazabb statisztika, mint amelyet a kormány közöltét « és ez sokkal jobban feltünteti az ország hangulatát. A statisztikának igazi értelme és értéke csak úgy van, ha mindenre kiterjed s a tényeket igazán feltünteti. A számokkal való játékra s a valóság meghamisítására nem volna szüksége a kormánynak, ha meg volna győződve a maga igazáról. A kormány statisztikája csak arra jó, hogy önmagát ámítsa vele. Ne statisztikát tegyen közzé a kormány, hanem rendeljen el választásokat, ha van bátorsága. És ne katonasággal és csendőrséggel, ne pénzzel és szolgabirákkal választasson, akkor majd meglátja, hogy az ország tényleg a kormány mellett van-e? Akkor majd meg fogja látni a kormány, hogy azok a törvényhatóságok képviselték a magyarság igazi véleményét, amelyek a kormánynak bizalmatlanságot szavaztak s azok a képviselők képviselik az ország polgárainak túlnyomó nagy többségét, akiket Tisza István rendőrökkel vezettetett ki a képviselőházból. Tennis - labdák, labda-ütök, halászat! cikkek Ragályinál, a H makói rendőrök meg a szatmáriak. Szatmár, julius 16. A makói rendőrök a napokhan adták meg a radikális választ a város vezetőségének arra a szűkkeblű és antiszociális határozatára, mellyel a rendőrség fizetés - emelési kérelmét visszautasította. A makói rendőrök az egyedüli helyes cselekedettel : sztrájkkal válaszoltak erre a határozatra. Szatmáron időtlen idők óta húzódik vásárolta a festéket. Telelőn 368. szám. Ne fessen ni a faira ha nem Vámosnál ; fai 2 toroéiujszékkei szemben. mm !. évf. SO. sz. Szaímár-Xémeti 1912 julius 17 Szerda Ára 6 fillér Számolt Hnyiesi a világot