Új Szatmár, 1912. július (1. évfolyam, 77-102. szám)

1912-07-16 / 89. szám

n tanító ur harangozik Ebből megint nem csináltak nagy dolgot. Ha gróf Tudomisénky elköhögi magát a parlament folyo­sóján a véderő- reformról, vagy dr. Azeszberger leleplezi Korányi professzort és Csemcsegi Trilla őnagysága min­den másodnap le­mondja az elő­adást, szerződést szeg és külföldre megy: ez közéleti esemény. Ez fontos dolog, ez közérdek, ez va­lami. Pedig az alsómedresi tanító sem kutya. (Pláne, ha a fizetésétől eltekintünk). Most ezzel a tanítóval — mint lapunk hírrovatában olvasható — nagy dolog történt. Ott olvasható szépen a hírek között. A tanító ur, névszerint Gálos Antal, nem tudott megélni a fizetéséből. Mivelhogy ilyenkor Magyarországon az ember nem fizetésemelést kér, hanem va­lami mellékjövedelem után néz, jó Gálos Antal is ezután látott. Sze­rencséje volt, éppen akkor halt meg a harangozó és a község képviselő­testülete volt olyan jó, szerződtette helyébe a tanítót. A tanító harangozó lett. Reg­gel ő csengetett a toronyból, hogy a csordás jöhet és összeszedheti a teheneket a faluból, ő zenditett a korai mise elé, ő jelentette a delet, ő rángatta a harangkötelet esthaj­nal idején s ő figyelmeztetett az éjfélre. Napközben aztán tanított is és helyet foglalt a katedrán, szem­ben a mezítlábas gyerekekkel és elmagyarázta nekik a helyhatáro­zókat. Aztán tett-vett a háztartás­ban, fát vágott és vizet hordott s atlán még napszámba is járt. Szeretnék szépeket Írni a taní­tókról. És anélkül, hogy a bismarki mondást idézném, Istenem, milyen drága kincsszámba kellene menni egy tanítónak egy fejlődő ország­ban. Először is mint öntudatos em­bernek tudnia kellene neki mindent. Olvasnia tudományos könyveket és kutatnia uj igazságok után. Türel­mes embernek kellene lenni és jó- szivünek, ismernie kellene az életet s jókedéllyel tudomásul vennie, jósnak kellene lennie, hogy belás­son a kisfiúk leikébe s tudni sze­retni azért, mert egykor polgárok lesznek és honfiak. Független em­bernek kellene lennie és gondat­lannak, hogy csak egy gondja le­gyen : a^ növendékei s urnák kel­lene lennie, mint egy nagyherceg­nek, hogy mindenki tisztelje és senki se akadályozza. Tanítani . . .: a legfelelősség- teljesebb valami. Éhez ember kell, szív és erély. Hogy követelhessük mi ezt Gálos Antaltól, az alsómed­resi tanítótól, aki egyik kezével harangoz, a másikkal a jövő Ma­gyarországot neveli? És hogy ta­níthat a tanító, ha harangoznia kell azért, hogy megélhessen ? És hogy tanulhatnak az alsómedresi gyere­kek, ha őket egy harangzó oktatja s az állam iránti tiszteletét egy olyan senki oltogatja beléje, akit az állam koplalni hagy s akinek nem tud megélhetést nyújtani. Ha ezen nem kell sírni, ha ezért nem kell elkeseredni, akkor mi badar rémlátók vagyunk s ki kell zavargatni bennünket ebből a magyar világból. Szegény, szegény 1. évf. 89. sz. §za(már>Németi 1912 július 16 Kedd tanító . . . Cugos cipőben, fényes kabátban és rojtos nadrágban csak harangozz tovább . . . A toronyban fészket szed az es­küdték Jóskája s odamondja a bi- róék Petijének: — Már megint rosszul harango­zik a tanító ur. Anno Domini 1912. Tskaj-iiegyaljai tok kizárólagos áru­sítása Hám üánoHifca (Uajay-pslsía) TeleSom-szám 372 :: Telefon-szám 372 Pompás zamatu tokaji aszti bor literje ■ 1 korona 10 fillér. ■ su/3 nrs MjiuiH—Eia^aiajiiwniKg nusiuiuwKizvrxxiHaniKaaaí ***"— Szatmár, julius 14. A családi pótlék meg az ösztöndíj. A családi pótlék kiutalása tehát a szen­tesítés után most már hamarosan elkö­vetkezik. Már megszövegezték a végre­hajtási rendeletet is, melynek van egy érdekes pontja. E szerint azok a szülők, akiknek gyermekei különféle állami és magánalapítványokból ösztöndijat élvez­nek, családi pótlékban nem részesülnek. Ennek a rendelkezésnek más magyaráza­tát alig leljük, mint azt, hogy többféle cimen, többféle alapból nem lehet gyer­meknevelési pótlékokat zsebrevágni. Úgyis kissé különös, mikor a méltóságos és majdnem méltóságos urak kikunyorálnak a gyermekeik számára 6—700 koronás stipendiumokat, nem is egyet, hanem ha lehet minél többet s még azonkívül szép finoman felszedik a családi pótlékot is. A szegény szülők, a nem magasrangu tisztviselők gyermekei, akikre igazán ráférne a 6—700 korona nevelési költség, különös kegyelemből is nagynéha kapnak 40—80 koronás ösztöndijat. Igaz, hogy a családi pótlék mellé nagyon elfér az ösztöndíj is, de az egyenlő elbánás elvénél fogva csakugyan megkí­vánható, hogy mindenki egyformán része­süljön, ha már részesül az állam segíté­sében s a szemes kilincselők a VII., VI. és V. fizetési osztályban tengődő szegény emberek elől az ösztöndijat, a pótlékot, mindent, ami elhorgászható. Ameddig szegény tanulók vannak, a méltóságos urak gyermekeit pénzzel tömni nagy mél­tánytalanság. :: Telefonszámuik 358 :: Gallérok gőzmosása BLJ1 .JL 5JL ^ §E9f£fe| Kézimunkák, gíacé keztyük, tükörfénnyel hófehérre i CHi bútorok, szőnyegek tisztítása. Gyár-főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi iroda Kazinczy-u. 17. Attila-u. 2. Nagykároly Széchenyi-u. 31. Alapittatott: 1886 Ára 6 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents