Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-13 / 62. szám
2. Oiiiai 1912. jimlus 13 azokat, kik a természetes fejlődésnek elébeiekiisfcnek, kik az ember istenadta jogát elismerni nem akarják. De a fejlődésben nincsenek házszabályok, miket kijátszani lehessen, a természetben csak törvények vannak, szigorú és kérlelhet- len törvények s ennek a corpus- jurisnak egyik, legmegdönthetetie- nebb paragrafusa az, hogy a fejlődés minden elébe tolakodó akadályt elsodor és letipor. Ezt a paragrafust még a geszti gróf erős keze sem tudja megrevi- zionálni. Szatmár, junius 12. Kész a magyar demokrácia, akármennyire lármázzanak is a magyar demokraták, már amennyire magyarság és demokrácia együtt megférhetnek a polgári közvélemény ítéletében. Az általában elfogadott álláspont a jól nevelt politikusok körében az, hogy a demokrácia teljesen felesleges mozgalom, mert a demokrácia készen van. Például: Csináltak egy házszabályreviziót. A házszabályreviziót nem azért csinálták, hogy az ellenzéknek a hatalmát öregbítsék, sőt ellenkezőleg. Az ellenzék — legalább most és legalább azt mondja — követeli a kormánnyal szemben a demokratikus választójogot. A demokratikus választójog az tudvalevőleg demokratikus intézmény. Ha tehát a házszahályrevizió nem enged ezért küzdeni, akkor ez a reform a demokrácia ellen van. És a házszabályreformot Vadász Li- póttal terjesztették be, akinek a választási költségeit Károlyi Imre gróf viselte annak idején. Vadász Lipót ügyvéd, de nem csak ügyvéd, hanem zsidó is. Tehát teljes és tökéletes demokrata, akinek a választási költségeit Károlyi Imre ^róf viselte annak idején. A Tisza István istene és emberei előtt úgy áll hát a dolog, hogy a magyar demokraták csinálják a házszabályreformot, amely megbénítja a választójog megalkotását. Hát nincsen készen ama bizonyos magyar demokrácia, amelynek a választási költségeit Károlyi Imre gróf viselte annak idején? ő a mama, a mi mamánk. És mi az ő lányai vagyunk és nékünk úgy jó minden, ahogy ő akarja és mi úgy fogunk tenni mindent, ahogyan ő. Szolidárisnak kell lenni a mamával, a mi mamánkkal . . . A kis leány talán nem tudta, hogy mi rejlik a szolidaritás fogalmában, de megérezte e szó lelkét, azt, hogy együtt kell lenni azzal, akinek testéből fakadt az ő életük. És nénje is megértette, hogy ő rossz volt az imént és önző. Felült ő is, ránézett a kicsire, elgondolkozva ismételve : — Igen, szolidárisnak kell lenni a mamával. Az ágyat megigazították, lecsavarták ] a villanyt, még egy ideig beszélgettek magukról, az apjukról, arról, hogy ők is úgy tesznek majd, mint az. Még nem tudták hogyan és miként, de elhatározták, hogy rosszak lesznek. Azután elaludtak. Bródy István t> i! 4 w A kérdés csak az, hogy nem készül-e el ama bizonyos másik demokrácia, amelynek Károlyi Imre gróf semmiesetre sem lesz hajlandó a választási költségeit viselni — annak idején. fiz éjszifsa uándorai. H jó! lakni akarnak, — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, junius 12. Éjfél után három óra. Még nem kelt fel a nap. A szatmári állomás kőpe már kezd élénkülni. Álmos képű hordárok járkálnak az állomás kőről. Jön már a konflis, megáll az állomás előtt, a kocsis lomhán száll le a bakról, hogy eloltsa a gyertyatartóban pislákoló gyertyát. Hallható már a pereces ember sípolása is, még csak az újságos gyerek és az utcasöprő hiányzik. Nemsokára megérkeznek ők is. Szemeit dörzsölve * biceg Dohán a főrikkancs, hangosan kiabálja az Uj Szatmár legújabb hireit. Utolsónak érkezik meg az utcaseprő, aki miután megtömte pipáját dohánnyal, lassan hozzákezd a söpréshez. A láncos templom órája négyet üt. Keleten kezd derengeni a nap, majd nemsokára teljes pompájában bontakozik ki. A napfénynél tisztán láthatók már az avasi hegyek csúcsai, amelynek, mintha ezüsttel volnának bevonva, úgy csillognak a napfénynél. A /Bikszád-felé vezető utón apró, fekete pontok mozognak. A fekete pontok mind közelebb és közelebb jönnek, majd a mozgó fekete pontok podgyászos emberekké alakulnak ki, akik lassú menetben gyalogolnak a város felé. Megérkezett a podgyászos csapat. Emberek, asszonyok, leányok, gyermekek vannák a csapatban. Egy öreg, őszbe csavarodott fejű oláh ember a csapat vezetője. Az öreg vezető a Kossuth-kert belsejébe vezeti csapatát. Megáll a kioszk előtt. Ott leteszi hátáról batyuját. Példáját követik a többiek is. Még le sem pakoltak teljesen, amikor egy napbarnított • arcú 30—35 évesnek látszó fiatal ember lépett elő a csapatból. Kezében vaskos imakönyv, nyakában kereszt. A kis csapat tagjai gyorsan lepakolták a még náluk levő "pod- gyászt, azután odasereglettek a napbarnított arcú fiatalember köré s imádkozni kezdtek. Egy negyed óráig tarthatott ez az aktus. Imájuk végeztével letelepedtek a harmatos fűbe, tarisnyájukból előszedték az úti eledelt; enni kezdtek, ez volt a reggeli. Mohó étvággyal falatozták a barna kenyeret és a már megavasodott szalonnát. A reggeli idő alatt egy hang sem röppent ki szájukból. Gondterhes volt az arca niindeniknek. Egy szőke hajú ^-22 évesnek látszó ifjú végzett leghamarább a reggelivel. Miután elpakolta, még megmaradt enni valóját, megszólítom, megkérdem tőle hova mennek. A fiatalember egy percig bambán néz reárn, majd az öreg vezetőre mutat, ő nem tud magyarul, jelekkel magyarázza, hogy hozzá forduljak, ha valamit akarok. Megszólítom a vezetőt. Az öreg ember bizalmatlanul fogad, csak úgy immel- ámrnal veti oda: — Amerikába megyünk! Most már jobban érdekel. Megkérdem tőle, miért mennek Amerikába. Az öreg még mindig bizalmatlan. Először nem akar felelni, azután ugylátszik meggondolta a dolgot, s vontatottan mondotta. — Azért megyünk oda, mert ott jobb. Jobb és olcsóbb ott minden mint Magyar- országon, azután meg jobban megfizetik a munkát. Ami falunkból már vannak künn az Újvilágba, folytatja. Azok azt írják, hogy 2 dollárt is lehet naponta keresni. Azzal, hogy a szavanak nagyobb nyomatékot adjon, kivett a ködmöne belső zsebéből egy össze hajtott borítékot, a borítékon ez a cim: Mai szó Pintye Vitka. A borítékból egy zsíros levélpapír kandikál ki azt elém tartja. — Olvasa el, ha nem hiszi. Ebben van megírva, hogy oda künn milyen nagy a napszám. Nagy szarkaláb betűk ágaskodtak a papíron. Elolvasom a levelet elejétől végig. • Az öreg nem hazudott. Csábitó, Hívogató szavak voltak a levélben. Azt irta benne a fia, hogy csak jöjjenek. Oda künn oicsóbb a hús, a kenyér, a ruha. A napszám azonban sokkal több. Én egy szén bányában dolgozok — irja a fiú, naponta könnyű szerrel keresek másfél, két dollárt, de van rá eset, hogy harmadfél dollárt is megkeresek naponta. Ha gondolják, hogy el tudnak jönni hazulról, ha gondolják, hogy kibírják a hosszú tengeri utat, akkor csak írjanak én küldök pénzt és hajójegyet. Ezeket irta a fiú messze földről Amerikából. Visszaadom a levelet. Az öreg megelégedetten mosolygott, látszott rajta, hogy meg van elégedve magával. — Na ugye igazat mondottam — kérdezte mosolyogva. Az öreg vezetőnek tényleg igaza volt. Odakünn jobban megfizetik a kérges kéz munkáját. Elérkezett az indulás ideje. Maiszó Pintye, a csapat vezetője kiadja a jelszót: — Induljunk. Erre a szóra a kisded csapat lassan pakolni kezdett, felrakták hátukra a pod- gvászt s lassú léptekkel 'elindultak az állomás felé. Elbucsuzok -az öregtől. Most már bizalmasabb, búcsúzóul felém nyújtotta kezét. Háromszor is megráztam a barázdás homloku, napbarnitott arcú oláhember kérges kezét, azt a kezet, amelynek napi munkájáért két dollárt fizetnek Amerikában. Már az állomás előtt tolongtak az uj hazába készülők, mikorra az öregtől elbúcsúztam, aki midőn látta, hogy társaitól elmaradt, gyors léptekkel utánnnk iramodott s néhány perc múlva ő is eltűnt az állomás sárga épületében. Boros Imre.
