Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)

1912-06-29 / 76. szám

6. oldal UjJmtmm 1912. junius 29 — Táncmulatság. A Szatmári Önálló cipész iparosok július 7-én az Olvasó­kör kerthelyiségében (Csokonai-u.) nyári táncmulatságot rendeznek. — Okleveles zongoraművésznő magánórákat vállal. Értekezhetni Teleky-utca 31. — Áll a vásár az ujságpiacon. Csak pár nap előtt irtuk meg, hogy a kormány horribilis összeggel vásárolta meg A Nap cirnü ellenzéki lapot. A Nap csak állami nyomtatványokban 3 millió 600 ezer ko­rona értékű megrendelést kapott. A Nap után most a Budapesti Hirlapról derült ki, hogy a kormány nehéz pénzeken meg­vásárolta a Rákosiék politikai meggyőző­dését. A szenzációs leleplezést a Nép­szava derítette ki. A Budapesti Hírlap ugyan védekezik a „gyanúsítás“ ellen, sőt segítségére siet a Búd. Tud. is, de a Népszava ennek dacára fenntarja állítá­sát és mióta felhívta a B. H.-t, hogy ha nem igaz a megvesztegetés : indítsanak sajtópört, azóta Rákosiék mélységesen hallgatnak. — Fegyvertartók figyelmébe. Nagy József, az adóhivatal h. főnöke felhívja mindazokat* kiknek adóköteles fegyver van -birtokukban s a fegyveradót nem a vadászati adóval fizetik, hogy arra vonat­kozó bejelentéseiket Julius hó 10-ig a törvényes következmények terhe alatt ' k városi adóhivatalnál nyújtsák be. .Azok részére, kik már a múltban megvoltak róva fegyyeradóval a bejelentési lapot kiküldi, azok pedig, kik most lesznek ezen adóval először megróva, a városi adóhivatalnál kapnak bejelentési lapot, a szatmárhegyi lakosok pedig a szatmár- hegyi kapitányi hivatalnál. — A szatmári ácsifjak e hó 30-án zártkörű táncmulatságot ren­deznek a Kossuth-kerti kioszkban. — Tolvaj inasgyerek. Csütörtökről péntekre virradó éjjel Jakab Gyula asz­talos tanonc betört Weisz Henrik keres­kedő lakásába s onnan több értékes tár­gyat ellopott. A csendőrség a tolvaj inas­gyerek ellen megindította az eljárást. — A Nyáray kabaré esték iránt óriási érdeklődés mutatkozik. A Károlyi­ház kellemes kerthelyiségében hétfőre úgyszólván az összes asztalok le vannak foglalva. Jól is teszi a közönség, hogy ha előre gondoskodik helyeikről, mert ilyen kedves nívós művészi eseményben ritkán lehet részünk. Nyárai mester ragyogó művészetében fogunk gyönyörködni, a szatmári közönség nem egyhamar fogja elfelejteni ezeket a kellemes estéket — tekintve azt, hogy Nyárayn kívül Sándor Stefi, a kedvelt kabarét primadonna, Har­mat Ilona, Gitta Vera, Sándorfi Lóra, Simay Pista, Márkus Alfréd és Szűcs Laci is közreműködnek. Az előadás 9 órakor kezdődik. 2 és 1 korona a be- lépti-dij. — Táncmulatság. A Magyarországi Famunkások Szatmár-Németi helyi cso­portja 1912. évi julius hó 14-én a Pannó­nia dísztermében a budapesti sebesültek segélyezésére szigorúan zártkörű táncmu­latságot rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij: családjegy (3 személyre) 4 korona, személyjegy 1 korona 50 fillér karzatjegy 70 fillér. Felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáz­tatnak. Minden hölgy egy csinos táncren­det fog kapni. Meghívó kívánatra előmu­tatandó. Tollkönnyü kalapok fehérnemüek és nyakkendők as Ragályinál. ■ — Polgári isk. tanárkisasszony taní­tást vállal a szünidőre. Cim a kiadóhiva­talban. mmm mm § A haragos bosszúja. Dobrikán Gábor és Bertre János vámfalusi lakosok már régebb idő óta haragban voltak. A két haragos ez év március havában az utcán összetalálkozott s veszekedni kezd- teK. A veszekedés hevében Dobrikán baltát ragadott s azzal Bertrét fejbe vágta. A szatmári királyi törvényszék büntetőtanácsa, a pénteken megtartott főtárgyaláson, Dobrikánt súlyos testi sér­tés büntette miatt négy havi fogházra ítélte. § Verekedő legények. Ez év elején történt, hogy Tóth Gábor és Tóth Lajos keérsemjéni lakosok Tóth Menyhért korcs­májában megtámadták és összeszurkálták Kovács Lajost! A szatmári törvényszék a tegnapi tárgyaláson Tóth Gábort és Tóth La­jost könnyű testi sértés vétségében mon­dotta ki bűnösnek s egyenként egy-egy hónapi fogházra Ítélte őket. § Elitéit váltóhamisitók. Kürthy Endre szatmár-németii lakos a múlt év végén egy 180 koronás váltóra ráhamisi; tóttá Kürthy Mihályné nagybányai lakos nevét s azt egy szatmári pénzintézetnél értékesítette. A szatmári királyi törvény­szék büntetőtanácsa, a pénteken meg­tartott főtárgyaláson Kürthyt hat havi bör­tönre ítélte. — A múlt év végén történt, hogy özv. Budi Andrásné egy 200 koro­nás váltóra ráhamisitotta Varga Pál és Büte Mihály ombódi lakosok neveit s a váltót egy szatmári bankban értékesítette. A váltóhamisítás kitudódott s feljelentést tettek Budiné ellen. Ezért vonta Budinét pénteken felelőségre a szatmári királyi törvényszék büntető tanácsa. A törvény­szék a vádlottat váltóhamisítás vétségé­ben mondotta ki bűnösnek s hat havi fogházra ítélte. Utazási cikkek, fürdő áruk, úti bő­röndök és kosarak Ragályinál. ■ dz »UjSzatmár« sporthírei A szatmári sport-klubokról. Tek. Dénes Sándor urnák, helyben. Igen tisztelt Barátom! Az „Uj Szatmár" 75. számában meg­jelent „A szatmár sportklubokról“ cimü cikkre válaszolva, egy pár megnyugtató kijelentést óhajtanék tenni s légy szives ezen pár felvilágosító sornak becses la­podban helyet adni. Városunkban a „Torna- és vivó-egy- leA“ az, a mely a labdarúgás eszméjét itt felvetette. Tavaly meg is alakította a cs.vutát s ez a csapat először a nagy­károlyi torna-egylettel, azután a debre- ! c ni torna-egylet elsőrendű csapatával mérkőzött. Ezek jövedelmet az egylet részére nem hajtottak. A kezdet nehéz­ségeivel emberfeletti erővel kellett küz­döttünk, mert támogatást sehonnan sem szint akar adni padlójának, ha festéket akar vásárolni, ba bármilyen ecsetre, szivacsra, kencére van szüksége: csakis Vámos Áronnál vásároljon, aki festékspeciálista és jutányosán és szili i zerüen szolgálja ki. Üzlet a törvényszékkel szemben. Telefon 368. ::::::

Next

/
Thumbnails
Contents