Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-27 / 74. szám
I t tiuMim um radikális politikai napilap R szafmiri isii Levél a főszerkesztőhöz Itt Budapesten olvasom cikkedet, amellyel beszámoló-beszédemet kommentálod. Nem első eset, hogy a kommentátor félreértette a szerzőt. Nem Téged hibáztatlak érte, hanem a viszonyokat. Ha ez jobban esik Neked: Önmagamat. Mikor a vonatok őrült gyorsasággal száguldanak a rendes menetsebesség helyett, a bekövetkező katasztrófánál rendszerint a fékező az, aki a legsúlyosabb sérüléseket szenvedi. Ugyancsak ő az, aki számosoknak az életét mentheti meg. Az alapgondolatban egyetértek Veled. A helyzet középpontja a választójog kérdése. Mindenkit arra — Dr. Kelemen Samutól. kérek, ne azonosítsa a választójog dolgát az obstrukcióval; ha azok egy rossz, talán céltudatos véletlen folytán ma össze is vannak kapcsolva. Éppen az a kérdés, vájjon az obstrukció szolgálja-e legalkalmasabban a választójog ügyét? Magad is elismered, hogy a felfordult helyzetben odajutottunk, hogy talán „még csak ki lehet valami csenevész választójogot szorítani a kormányból.“ Szomorú vigasz és szomorú eredmény, de még szomorúbb a Te további következtetésed : Legalább a saját rombolásuk romjai maradjanak előttük feltartóztató akadálynak ! — mondod a kormányra. A választójogot nem akarom csenevész palántának látni és még kevésbbé akarom, hogy itt romokban heverjen minden csak azért, hogy nérói látványt nyújtsunk a rombolóknak. így felelős politikusnak nem szabad gondolkozni, bocsáss meg az igazmondásért, de felelős Szerkesztőnek sem. Nem hi- hetem, hogy akadjon lelkiismeretlen toll, amely leírja, vagy lelkiismeretlen lélek, amely elhinné rólam, hogy az én szabadelvüségem és radikálizmusom, amelyeket fejtegetéseid középpontjává teszel, megváltoztak volna. Súlyos időkben szereztem én meg ennek a vérkeresztségét és azt sem hiheti el rólam becsületes ember egy pillanatra sem, hogy hatalomra vágyom. Volt módom benne, hogy a hatalom mellett üljek és ott is megőriztem meggyőződésemnek függetlenségét. Amikor a koalíciós kormány erősen antili- berális javaslataival előállott, volt bátorságom, hogy szembeszálljak velük és a kormánypárt padjairól szólaltam fel ellenük. Utóbb kiváltam az akkor még hatalmon lévő pártból és ellenzékbe mentem. Amikor a múlt képviselő- választáson igen illetékes férfiak puhatolóztak nálam és felajánlotI. évf. 74. sz. Szatmár>Németi 1912 junius 27 Csütörtök fiz rn SZW1I1M tárcája A lakás. Irta : Paul L’ Ermit. Az utcán olyan hőség volt, mint a kemencében. A nap magasan fenn volt az égen s a járdák egyikére élesen határolt árnyékot vetett, melyen kívül senki sem mert járni. A függöny le volt bocsátva, a redőnyöket bezárták. Az ember úgy érezte, mintha a levegő tüztől reszketne. Lustán vonszolták magukat az emberek az utcán, lehajtott fejjel, a világosságtól elvakuló szemekkel. Fiatal, vidám házaspár törte meg az egyhangúságot, az általános levertséget. — Ők magasan hordták a fejüket, ameny- nyire csak tudták. — Megállj ! Nézd csak! — szólt a fiatal asszony, fehér napernyőjével egy lakásra mutatva. — N**' Nagyon drága! — Ugyan! ... És az ott ? — Melyik ? — Vak vagy, édesem! Látod, ott fenn, a fényképész felett! — Az? Jó! Amilyen igaz, hogy négyéves házasok vagyunk, úgy fogadok, hogy háromezer franknál többe kerül. — Hogy ? Háromezer frank ? — mondta az asszony meglepetten. — Amint mondom. — Oh akkor soha sem találunk valamirevalót. Ezzel megállóit és lesújtva engedte le az ernyőjét. — De találni kell, csak nem aludhatunk egy hid alatt. — Ez igaz. De látod, nem kellett volna Michaelnek felmondani, amig lakást nem találunk. Az asszony hirtelen megállóit egy szép, majdnem uj ház előtt. — Nézd, a negyedik emeleten: kiadó lakások 2500 frankért! ... Itt talán lesz nekünk való ! — Jó, nézzük meg! Nekivágtak a forró zónának, keresztül mentek az izzó kövezeten, felléptek a járdára, melynek aszfaltjába belemélyedt a lábuk. — A portáshoz fordultak, aki a ház kapuja alatt pipázott. — Meg szeretnénk nézni a negyedik emeleti lakást! — Azt? — kérdezte a portás, láthatólag azért, hogy időt nyerjen még egy pár szippantásra. — Igen, a negyedik emeletit! — Nagyon jól van, menjünk fel! ... Igen, a kulcs! Karoline, hova dugtad a negyedik emeleti lakás kulcsát ? . . . Karoline ! . . . Karoline! . . . Egy rekedt hang a második udvarról: — Itt vagyok ! ... Itt vagyok ! Közben a portás keresztülnéz a kiszivott török pipáján a jövevényekre. Az első benyomás jó. Az ur egyszerű, disz- tingvált, előkelő barnaszallagos szalmakalappal, fehér ingmellel, finom szövetű, fekete kabátban, barna lakkcipőben. A hölgy kedélyesnek látszik, s meglehetősen fiatal. Fájdalom, hogy bizonyára zongorázik. Ezt mindjárt látni a finom orráról. De hol van egy asszony hiba nélkül! Végre! A vizsgálódás alatt megjelenik a portás felesége a kulcsokkal. Gyanakodó tekintettel vizsgálja a csoportot. Megkezdődik a felmenetel. Időről-időre megáll a portás, előbb lélekzetet vesz, azután, hogy a nézete szerint szükséges magyarázatokat megadja. Ára 6 fillér,
