Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)

1912-06-25 / 72. szám

.1912. jnnius 25

3. oldal

UjJmtmm

követő újabb költségvetésen kivüli állapot után, az obstrukciót megismételni, a nemzet gazdasági életének súlyos károsodása nélkül: lehetetlen. (Élénk helyeslés). Akkor, ezt a felfogásomat a függetlenségi és 48-as párt is magáévá tette: sőt a következő évi költségvetés tárgyalásánál gróf Battyányi Tivadar képviselő társam igen okosan és helyesen egyenesen megajánlotta, hogy az ellenzék a költségvetést az obstrukció keretéből kiveszi és azt letárgyalni kész, ami meg is történt. De, amint a véderőnek nagy kérdése felszínre jött, az obstrukcio kitörését többé feltartóztatni nem lehetett. A függetlenségi és 48-as párt nagy része úgy hitte, hogy a pártnak történelmi hagyományai fűzik őt ahhoz, hogy a véderőjavaslatoknak törvényerőre emelését necsak alkotmányos eszközökkel ellenezze, hanem azobstruk- cióval egyszerűen lehetetlenné tegye, noha a küzdelemnek uj célt adott azzal, hogy a véderő ellenértékéül a választójog kérdését helyezte előtérbe.

T. polgártársaim! Az én álláspontom az obstrukció kérdésében egyszerű és világos. Ez az állásfoglalás nem uj keletű. Én erről a kérdésről akkor nyilatkoztam Önök előtt, mikor politikai felelőségem teljes suiya mellett kellett nyilatkoznom, amikor a képviselő választásoknak döntő küzdelmeiben állottunk. És bár ilyenkor a képviselőjelölt inkább keresi a szélsőséges népszerű jelszavakat, akkor is megmondottam Önöknek őszintén és határozottan, hogy az obstrukciónak és főként a technikai obstrukciónak híve nem vagyok. (Igaz, úgy van!)

Ha végig tekintünk az obstrukció történetén, és hogy a könyvelésnek a nyelvén fejezzem ki magamat: megvizsgáljuk annak „tartozik“ és „követel“ lapját és igy elkészítjük annak vagyon mérlegét: elszomorító eredményre jutunk. (Úgyvan! ugyvan!)

Az obstrukciónak tagadhatatlanul megvoltak a maga személyes sikerei. Az obstrukció buktatta el annak idejében Bánffy Dezső bárót, és szülte meg Széli Kálmán miniszterelnökségét, akit aztán ugyancsak az obstrukció buktatott meg. A Széli elleni obstrukció szülte Tisza Istvánt (Abcug le vele! Gazember, Hóhér!) Tisztelt polgártársaim, arra kérem Önöket, maradjunk gyűlés és ne legyünk parlament. (Derültség. Tetszés.) Tisza István után jött, amint méltóztatnak tudni, a koalíció amiről majd későbben fogok szólani. A koalíció után az obstrukció elbuktatta Hé- derváry Károlyt és megszülte Lukács Lászlót. (Abcugolások). Azt hiszem minden különösebb ellenzékieskedés nélkül igazat adhatunk a német közmondásnak: „Selten Kommt was Besseres nach“ amit szabatos magyar fordításban úgy kellene kifejeznem: „az egyik 19, a másik egy hijján 20“. (Zajos derültség és tetszés).

Látni méltóztatnak hát, t. uraim, hogy itt voltaképen nem történt egyéb, mint ugyan annak a pártnak a kebelén belül, bizonyos személyi csere-bere. Az obstrukciónak, mint az állatseregietek nagy kígyójának nyilvános etetése bizonyos időszakokban megtörtént. De az a nagy kérdés : vittük-e ezzel előbbre a nemzeti életet, csak egy vonalnyira is? A koalíciónál, még meg volt ez a reménységünk, mert a koalíció nem pnszta személy változást, hanem a pártok váltakozását, tehát rendszer változást jelentett. És mégis, amikor súlyos áldozatok árán megkötöttük a kiegyezést és arra került volna a sor, hogy a Bankkérdésnél biztosítsuk ennek tárgyi eredményeit, a koalíció leküzdhetetlen akadályokra bukkant, a koalíciós alakulás széjjel robbant, tárgyi eredményeket felmutatni nem tudott (Ugyvan ! Ugyvan ! széjjel robbant!)

Ha már most ezzel szemben nézzük az obstrukciónak teherlapját, akkor ott találjuk azt a kétségtelen tételt, hogy az obstrukció megmerevítette, mozdulatlanná tette a nemzeti élet működését hosszú időn, hónapokon, szinte esztendőkön át;

alá kötötte a nemzeti életnek vérkeringését és annál a természetes kölcsönhatásnál fogva, amely a politikai és a gazdasági élet között van, megbénította nem csak a politikai, hanem a gazdasági életet is. Mit szóljon a külföld ahhoz, ha itt, Európa közepén van egy állam, amely visszatérő időszakokban szinte rendszeresen költségvetés nélkül van, ahol tehát az állampolgároknak az állammal szemben nincsenek kötelezettségek, mert hisz az államnak sem pénz; sem véradót beszolgáltatni nem tartoznak. Nem vezethet ez a tény ahhoz az anarchisztikus gondolathoz, hogy megszűnvén az állampolgárok kötelessége az állammal szemben, megszünhetik az állam kötelessége is a polgárokkal szemben? Ezeket az állapotokat tartósan egyetlen állam sem bírhatja ki. Nem bírhatja ki politikailag, mert hiszen politikai tekintélye alá sü- lyed, szövetségi ereje elvész; de nem bírhatja ki gazdaságilag jés pénzügyileg sem ; nem bírhatjuk ki különösen mi, mert mi tőke szegény ország vagyunk, mely jó részt a külföld bizalmából és hiteléből él. Sajátlagos államjogi viszonyaink között mindep 10 évben meg kell újítani Ausztriával a kiegyezést, amely nem olyan mint más idegen állammal megújítandó kereskedelmi szerződés. Ezt többé-ke- vésbbé ádáz harc előzi meg, mely nem egyszer súlyos károkkal jár. Ha ehez hozzávesszük a pénzügyi világban időszakonként számtalan más okból előálló závarokat, és akkor nyilvánvaló lesz, hogy ha e bajokat még külön obstrukciókkal tetézzük, az igy előálló helyzetet, sem politikai, sem gazdasági életünk tartósan ki nem bírhatja. (Úgy van! Úgy van!)

De ezeken az anyagi károkon kívül nem kevesebbre értékelem azokat az erkölcsi károkat, amelyeket a szakadatlanul űzött obstrukció idéz elő. Hiszen méltóztattak hallani, hogy a képviselőházban már olyan kifejezések Iváltak általánosakká, amilyeneket kültelki vendéglőkben sem szokás használni. A hangnak ez az eldurvulása szükségszerűen az érzések eldurvulásához vezet. Tanultság, készültség, komoly becsvágy lehetetlenné válik ott, ahol pusztán a technikázás vette át az uralmat: Mert amint az obstrukció a beszédek teréről a névszerinti szavazások lejtőjére siklott, akkor ez a síppal és trombitával folytatódik és a revolvernél végződik. Bret Hartenek a híres írónak kaliforniai elbeszéléseiből ismerjük azokat az állapotokat, hogy amikor a vad kaliforniai aranybányászok tanácskozásra gyűlnek, revolverrel kapacitálják egymást. Hasonlót tapasztalunk már nálunk is. Mert mig az egyik képviselő rendkívüli felháborodásában és a' szenvedély viharzásában revolverét veszi ki a nadrág zsebéből, a másik képviselő a mellényzsebéből — természetesen szintén — nem a pesti müveit társalgót, veszi elő, hanem a Browningját és revolverlövésekkel adja meg a választ. (Úgy van! Zaj!)

Ez a mai parlamentnek képe.

Én t. Polgártársaim az obstrukciót a nemzet élet-halál harcának tekintem, amelyet jogosítva van megvívni akkor, mikor léte, forog veszedelemben, de a mindennapi, a szakadatlan obstrukcióval való élés olyan állandó lázas állapqt, amely a nemzetet előbb-utóbb elpusztítja. (Úgy van!)

T. polgártársaim, Ha kutatom, mi elevenítette fel ezúttal az obstrukciót és mi idézte azt fel újból, akkor a nemzetnek két eleven sebére kell tennem a kezemet. (Haljuk! Haljuk!) Az egyik, a mai választások rendszere, a másik az általános választójognak kérdése. (Élénk éljenzés ! felkiálltások jogot a népnek!)

Tisztelt Polgártársaim. Az elmúlt vállasztások az ő jellemző visszaéléseikkel kétségtelenül anyagot szolgáltattak az obstrukció újból való feléledésére. Túlzás volna azt mondani, hogy obstrukció nem tör ki tiszta választások után is. Hiszen csak vissza kell gondolnunk a Széli Kálmán idejéből való választásokra, amelyeknek, ami viszonyaink szerinti tisztaságát kétségbe vonni nem lehet. Az az ízléstelenség is távol áll tőlem, hogy azt vitassam, hogy minden mandátum, amelyet a kormánypárt szerzett, választási visszaélések eredménye, viszont az ellenzéknek megannyi megbízó levele telyes szűzi tisztasággal dicsekszik. Fájdalmasan kell megállapítanunk, hogy bizony a megbízó levelek a mostani választási rendszer mellett nem egészen liliomokba vannak kötve. (Zajos derültség és tetszés) De az is bizonyos, hogy a választásoknak versenylovaglásában kormánypárti és ellenzéki képviselő nem egyforma megterheléssel fut. A közhatalomnak pártossága erősen jelentkezik a kormány jelöltjének érdekében, ami annál veszedelmesebb, mert megingatja a közhatalom pártatlanságába vetett hitet, holott az állam erkölcsi jogrendjének ez a biztosítéka. És t. polgártársaim, az ellenzék is él az úgynevezett meg nem engedett eszközökkel s ezt mindig a saját eszközeivel teszi. Ellenben a kormány jelöltje rendszerint idegen eszközökkel is rendelkezik. Ez kelti fel az ellenzék lelkében a megtorlás vágyát; ezek az állapotok kergetik az első eszközök igénybevételéhez. Ez viszonzásul a választásoknál való erőszakos letörésért erőszakos eszközöket vesz igénybe a törvény- hozás termében. Egy valóságos vendetta ez, melyet lehet helyteleníteni, amelyen lehet sajnálkozni, de amelyet meg kell érteni és ezért okait meg is kell szüntetni. (Élénk helyeslés.)

A másik, t. polgártársaim, amiről szól- lani akarok, a választójog kérdése. (Zajos éljenzés). Én nem hiszem, hogy Európának bármely más államában lehetséges volna az a sajátságos alakulat, hogy a kormány programot ad, amelyben azt mondja, hogy az általános választói jog alapján áll, liberális és demokratikus választói jogot akar; és ugyanakkor ennek apártnak szervezője, legnagyobb erőssége, oszlopa és nagy hatalmassága éppen az a férfiú, akinek egyéniségéhez a köztudatban a választójog ellenes eszmék tapadnak, mert hiszen ő volt az, aki az általános választói jog ellen a főrendiházban a harcot megüzente. Az ilyen kétértelmű helyzet természetszerűen gyanakvásra ad okot s amint a választói jogot, — a következések megmutatták, mennyire helytelenül —, éveken át hol elodázták, hol pedig elsikkasztották, önkénytelenül is tápot nyer a gyanú, hogy a kormánynak az általános, demokratikus és szabadelvű jelszavai csak üres jelszavak, amelyek takarói egy reakciós vagy legalább is erősen konzervatív tartalomnak. (Zajos helyeslés és éljenzés.)

Mondják, — legalább a múltban gyakran hallottuk — hogy a kormánypártnak körében csak bizonyos árnyalatbeli eltérések vannak a választói jog dolgában és hogy Tisza István maga is már (Abcugolások) lényegesen közeledett az általános választói jog eszméjéhez. Hát én ezt a közeledést, legalább abban a tervezetben, amely a kormány részéről gróf Tisza István hozzájárulásával látott napvilágot, felfedezni nem voltam képes és ha azt mondják, hogy az általános választói jog híveinek álláspontja és a kormány között csak árnyalatbeli eltérések vannak, akkor evvel körülbelül úgy vagyunk, mint az az ember, aki évtizedeken keresztül nem javította a házát, amely most már összeomlással fenyeget és közte és az építész között mindössze az az árnyalatbeli eltérés, hogy amig amaz csak tata- roztatni akar, ez abban a meggyőződésben van, hogy a tatarozás nem segít, hanem uj épületet kell emelni. (Zajos tetszés és éljenzés.)

Ez a kétértelmű helyzet azonban szinte önként kínálta a megoldás módjait és eszközeit az ellenzéknek. Célunk az (kellett hogy legyen, hogy ezeket az eltéré-