Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)
1912-06-23 / 71. szám
6. oldal 1912. juriius 23 — Váltóhamtsitó asszony cimü hírünkre vonatkozólag dr. Szőke Sándor fehérgyarmati ügyvéd annak a kijelentésére kér bennünket, hogy a Spitz Jenőné ellen tett bűnvádi feljelentésében nem állította Spitz Jenőről, hogy ez különféle csalásokat követett el s azután Berlinbe szökött. Spitz ugyanis nem követett el csalásokat, üzleti ügyekben járt Berlinben, ahonnan már régen hazajött s ellene semmiféle eljárás nincs folyamatban. Mi után magunk is meggyőződtünk arról, hogy a dolog így áll, a helyreigazítást készséggel közöljük. — A törökök lóvásárlása a Hortobágyon. A török kormány megbízásából több kereskedő jelent meg a Hortobágyon lóvásárlás céljából. Úgy látszik, hogy a tripoliszi háború nagy lóhiányt idézett elő a török hadseregben, mert a kereskedők * majd minden alkalmas lovat megvásároltak. Eddig 20 waggon remonda lovat vásároltak és waggoniroztak el, hogy elszállítsák azokat. A vásáron a török kormány megbízottai nagy feltűnést keltettek és a nagy kereslet miatt a lovak ára is erősen emelkedett. A vásárló kereskedők szerint is az alföldi magyar lovak igen jó anyagok a hadviselés céljaira. — Épület és mübádogos munkáknál nagyon kívánatos, hogy megbízható iparossal dolgoztasson. Hirsch Adolf épület és mübádogos, ki Kazinczy-u 22. sz. alatt a Gubaszin épületében lakik, pontos s jó munkát szállít és nem drága. — Okleveles zongoraművésznő magánórákat vállal. Értekezhetni Teleky-utca 31. — Megbízásból veszek 8 drb. szatmári Magyar Bank-i részvényt és eladok 8 drb. Forgalmi részvényt, esetleg csere üzletet csinálok. Ellenbogen, Csatorna-utca 8. Utazási cikkek, bőröndök, kosarak és fürdő áruk ::: Ragályinál. ■ Ilona erőmé ■ Ilona szappan kéz és arcápolásra a legjobb. Kapható BRŐDS BÉofi Diana drogériájában Szatmár, jjji JáBOS-D. Útonálló cigányok. Egy tiliürtakosnő kalandja. — Az Uj Szatmár tudósítása. — Szatmár, junius 22. A Rózsa Sándor korabeli időre emlékeztet vissza az a rablás, amelyet pénteken este akart elkövetni Hosszuaszó község határában, a püspöki erdőség mellett, egy csapat kóbor cigány. Megtámadtak, s kiakartak rabolni egy gazdag földbirtokosnőt. A megtámadott urinő csak a véletlen szerencsének köszönhette, hogy a rablás nem sikerült, s a nekivadult cigányok ki nem oltották az életét. Hetey Zoltánné nyárszegi földbir- tolcosnő Margitka és Mariska nevű leányaival Hosszuaszóból kocsin igyekeztek naza. Amint elhagyták a falut s a püsüjMMi pöki erdőség elé értek, észrevették, hogy az erdőbe vezető utón apró pásztortüzek égnek, s körülötte hiányos öltözetű cigánygyermekek és asszonyok sürögnek. Közelebb érve, észrevették, hogy az erdőség végén tizenegy cigányszekér van egymás mellett. Heteyné arra kérte kocsisát, hogy forduljanak vissza, mert fél, hogy a cigányok megtámadják őket. A kocsis azonban erre nem volt hajlandó, kijelentette, hogy ő keresztül vágja magát a szekérsoron, s azzal a lovak közé csapva, nekivágott a szekértábornak. A cigányok a kocsizörgésre figyelmessé lettek, s előbujva rejtekhelyeikről, elállták a kocsi útját. Amint Heteyné kocsija az erdő széléhez ért, az árokból hirtelen cigány- gyermekek ugrottak elő, megállították a kocsit, Heteynét megragadták, s kiakarták rabolni. A kocsis azonban védelmére kelt asszonyának, s ostorával a támadók arcába csapott. A rabló cigánygyermekek az ütéstől megtántorodva vérző accal buktak a földre. A kocsis ezt a pillanatot felhasználva, el akart hajtani. Abban a pillanatban, amikor a lovak közé csapott, a szekerekből doronggal felfegyverkezett emberek ugrottak elő, akik közül egy megragadta a kantárszárat, a többiek pedig körülvették a kocsit s pénzt követeltek. A kocsis még ekkor sem vesztette el lélekjelenetét, ostorcsapásokkal igyekezett a rabló cigányokat a kocsitól távoltartani. Vagy tiz percig tartott ez a viasko- dás, amikor egyik cigány hirtelen felugrott a bakra, s a kezében levő doronggal a kocsist fejbeütötte, A kocsis vérző fejjel vágódott le a bakról. A feldühödött cigányok a véres fejű embert felnyalá- bolták s az erdő sűrűjébe cipelték, ott egy fához kötötték, s azután otthagyták. A kocsiban ülő uriasszony és leányai megdermedve nézték végig azt a rettenetes harcot, amit a kocsis vívott a rabló cigányokkal. Pár pillanat múlva a cigányok vissza tértek, felugráltak a kocsira és ismét felszólították Heteynét, hogy adja át ékszereit. A megtámadott urinő eleinte könyörgésre fogta a dolgot, majd mikor látta, hogy könyörgése hiábavaló, átadta ékszereit. Már majdnem befejezték a rablást, mikor észrevették, hogy Hosszuaszó felől három szénásszekér jött. A cigányok ettől megrémültek, s bemenekültek az erdőbe. A szénásszekéren ülő emberek a zajra figyelmesek lettek, leszállottak, s odamentek Heteyné kocsijához, ahol el- képpedve látták, hogy a kocsiban három eszméletlen nő fekszik. Az emberek élesztgetni próbálták az eszméletlen nőket. Majd mikor látták, hogy ez nem sikerül, egy közülök lóháton bement Hosszuaszóba s jelentést tett az esetről a csendőrségen, ahonnan rögtön kimentek a rablás helyére. A csendőrök először az eszméletlen urinőt vették ápolás alá, aki miután magához tért, elmondotta a rablást. A csendőrök átkutatták az erdő egy részét, s sikerült nekik több cigányasszonyt letartóztatni. Ezeket bekísérték a hosszuaszói csendőrségre, s megmotozták őket. A cigányasszonyoknál 50—60.000 korona értékű aranynemüt, s több ezer korona készpénzt találtak. A cigányasszonyokat a csendőrség letartóztatta. Szombat reggel ötven csendőr vette körül a püspöki erdőséget, s megindították a hajszát a rabló cigányok után. A világ legjobb poudere a híres: „Ideál“ pouder, melyet minden úri nő használ. Főraktár Brünn Sándor gyógyszertárá- I bán a „Megváltóhoz“. Szatmár, Deák-tér 15. szám. SCHERUNG ¥ fényképé« zeti műterme a PANNÓNIA udvarán, (földszint) □ Kényelmes kocsibejárat Telefon 375. □ Uz »U| Szatmár« sporthírei Jönnek a szigeti footbaliisták. Egy héttel ezelőtt verekedett meg a szatmári torna- és vivóegylet ügyes csapata a máramarosszigeti sportegyesület football csapatával. Igaz ugyan, hogy nem éppen a győzelem babérjával tértek visz- sza,'de az elismerés és dicséret mirtus- ága mégis nekik jutott. Hogy mi okozta a szatmáriak vereségét, már elkéstünk kutatni, de itt az alkalom kiköszörülni a csorbát a mai revanche mérkőzésen. Vasárnap reggel fél 9 órakor érkeznek meg a szigetiek, akiket ha nem is tartozunk, de illett volna hasonló fogadtatásban részesíteni, mint ők tették egy hét előtt a mieink megérkezésekor. Tudvalevőleg a szigeti mérkőzés napján ezernyi tömeg harsanó „éljen“-e fogadta a Szatmárról beérkező vonatot s a pályaudvartól a Csillag kávéházig valóságos diadalmenetben ünnepelték a megérkező football harcosokat. A mérkőzés a hidontuli gyakorlótéren lévő footballpályán lesz megtartva s délután 4 órakor veszi kezdetét. Keddi lapunkban részletesen referálunk a játék lefolyásáról. Kiadó lakás Kinizsi-köz 2 szám alatt 3 szoba, konyha, speiz és pince augusztus 1 re kiadó. Értekezhetni lehet Schmak János háztulajdonosnál. Zenehedoelők ügyeimébe! Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy zongora-készítő és hangoló üzletem forgalma révén MEGBÍZÁST kaptam elsőrendű Ehrbar, Stingl, Lauberger, Wirt és Dörsan-féle ZONGORÁK ELADÁSÁRA és mint kerületi képviselő, az általam megvett zongorák jóságáért és, tartósságáért úgy én, mint a gyáros GARANTIÁT VÁLLALUNK és amellett én 2 évig terjedő SZAKSZERŰ KARBANTARTÁSÁT DÍJTALANUL eszközlöm. Már a helyi piacon szerzett tapasztalataim is megfelelő garantiát nyújtanak a zene iránt érdeklődő n. é. közönség igényeinek minden irányban leendő kielégítésére. Elvállalom a ZONGORÁK HANGOLÁSÁT és évi JÓKARBANTARTÁSÁT szavatosság mellett. Felhívom különösen a zongorát vásárolni szándékozók figyelmét, hogy mielőtt saját érdekeik ellen vétenének, ne kíméljenek egy kis fáradságot és keressék fel üzletemet, hol vételkötelezettség nélkül nyernek díjtalanul szakszerű felvilágosítást! A fent említett gyártmányú zongorák általam szerezhetők be a legszolidabb árakban! VONÓS HANGSZEREK és ezek ALKATRÉSZEIT, továbbá a legjobb minőségű HEGEDÜHU- ROKBÓL állandóan raktárt tartok és ezeket olcsó, szabott árakért árusítom. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Szaiai Simon, szakképzett zongorakészitő és hangoló. Hangszeripar-üzletem Kölcsey-utca 1. Szatmár. (Guttmann-palota.)