Új Szatmár, 1912. június (1. évfolyam, 53-76. szám)

1912-06-16 / 65. szám

1912. junius 18 5. o*iIal üjjmitttm — Mért lett Pekáry miniszteri ta­nácsos. Az Uj Szatmár hasábjain hirt adtunk arról, hogy Pekáry Ferenc minisz­teri tanácsos budapesti főkapitány helyet­tes rövidesen Szatmárra jön és behatóan tanulmányozni fogja a rendőrség szerve­zetét. Ennek a látogatásnak a hátterében a csendőrség államosítása rejlik. Pekáry Ferencet, mint biztos forrásból értesülünk, egyenesen élére állították munkálatainak. A rendőrség államosítása pár hóna­pon belül megtörténik. Ez a rendőrség körében nagy örömet keltett, annál is in­kább, mert az államosítás által a rendőr­séget a várostól függetlenítik, s ezáltal szabad kezet engednek neki az ügyek intézésére. Az államosítás másik üdvös oldala a fizetés. Tankóczy Gyula Szat­már város rendőrfőkapitánya a napokban Kassán beszélt Pekáryval, aki a főkapi­tány előtt kijelentette, hogy mihelyt kész lesz a minisztériumban a tervezetet, rög­tön értesíteni fogja. Pekáry állítólag azért lett miniszteri tanácsos, hogy minél gyor­sabb tempóban haladjon előre az államo­sításról szóló tervezet készítése. — Bankett dr. Wolkenberg tiszte­letére. Dr. Wolkenberg Alajos — akit a király a budapesti egyetem theologiai tanszakára tanárrá nevezett ki — julius első felében költözik el Szatmárról Buda­pestre. Tiszteletére szerdán, e hó 19-én este bucsubankett lesz a katholikus ka­szinóban. — A faipari szakiskola vizsgái. A m. kir. állami faipari szakiskola évzáró vizsgálatai 17-én d. e. fognak lefolyni az I. II. és Ill-ik osztályokban, mig a IV. osztályosok szabaduló vizsgái 24-én d. e. tartatnak meg. A szőlőket, érdeklődőket és az iparos nevelés barátait a vizsgála­tokra ez utón is meghívja az intézet igaz­gatósága. — Regatta táncestély. A „Szamos csolnokázó egylet“ a f. éyi julius hó 6-án este 9 órakor tartja a Kossuth-kerti kioszk összes termeiben fényesnek ígérkező táncmulatságát, amelynek tiszta jövedelme ama érzékeny károk és veszteségek pót­lására lesz fordítandó, amelyet neki a tavaszi esőzésektől rakoncátlanná vált névrokona, a mi öreg Szamosunk okozott. — A szatmári ref. egyh. leányinter­nátusában 54 kor. havi díjért teljes ellá­tásban kiváló gondozásban részesülnek a növendékek. Felvétetnek vallásfelekezeti külömbség nélkül felsőbbleányiskolai, ta- nitónőképző és kereskedelmi vagy zárdába járó növendékek is, kívánatra értesítőt küld az igazgatóság. — Az oláhmogyorosi gyilkos álla­pota. Az Uj Szatn\ár junius tizenegyediki számában részletesen foglalkoztunk azzal a háromszoros gyilkossággal, amelyet Kucsó János követett el Oláhmogyoróson, aki a gyilkosság után az állába lőtt. A sőrétek széjjelroncsolták az álkapcsát •és a szájpadlását. Kucsót csütörtökön délután behozták a szatmári közkorházba. Lükő Béla dr. kórházi főorvos a gyilkost péntek délután megoperálta. Kucsó álla­pota szombatra lényegesen javult, s már a jövő hét elején beszállítják a szatmári királyi ügyészség fogházába. — Asszonyszöktető föpincér. Szom­bat délután két óra tájban Weisz Dániel a Károlyi-ház tulajdonosa megjelent a csendőrségen és ott feljelentést tett fő­pincére Kurja János ellen, azért mert az Utazási cikkek, bőröndök, kosarak és fürdő áruk ::: Ragályinál. ■ ISSEI eltávozott a városból és elvitte magával a vendéglős egynapi bevételét 900 ko­ronát. A csendőrség a vendéglős bejelen­tése alapján rögtön megindította a nyo­mozást, amely igen érdekes és pikáns hátterű dolgot derített fel. Kiderült, hogy a főpincér nem egyedül szökött meg, vele együtt szökött egyik helybeli vendéglős, a Háromcsőru Kacsa tulajdo-( nosának Kosszei Károlynak, a felesége! is. A szökésre, mint megállapították, már régóta készültek és tervszerűen előké­szítették. Erre vall az a körülmény is, a főpincér pénteken kivette a takarékból a felesége nevére betett, 1200 koronát. Ezt a pénzt is magával vitte. A szöke­vények a főváros felé .vették utjokat. A csendőrség a szökésről sürgönyileg érte­sítette az összes magyarországi rendőr­séget, hogy ahol megtalálják tartóztassák, le őket, egyben pedig köröző levelet is adtak ki a szerelmes pár ellen. Visszahozták az uszodát. Teg­nap délután a folyammérnökség két szál­lító hajója a „Balkány“ és a „Hordár“ hazavonszolták a megszökött uszoda alapzatát is. Sokan bámulták a parton, hogyan küzködnek a gőzhajók az elsza­badult uszoda visszavontatásával, mig végre is győzött a gőz és fáradt dohogás után, lankadtan kikötött az uszodával a modern technika primitív vívmányai. Most már az egész uszoda itthon van, s amilyen gyors tempóban halad az össze­állítás munkája, már a jövő hét vége felé bent lehetünk a vízben. Már t. i. a Sza­mos folyó hüs vizében. — Gyilkos gazdálkodó. Szimkulics József és Kereszka Ambrus tárci lakosok már régebb idő óta haragban voltak. A napokban a két haragos a mezőn össze­találkozott s veszekedni kezdtek. A ve­szekedés hevében Kereszka a nála levő vadászpuskával SzimkuUcsot szivén lőtte. A lövés halálos volt, Szimkulics rögtön meghalt. Mikor a gj^Hkos látta, hogy ál­dozata meghalt, szekérre tette s elvitte a határban levő elhagyott, vízzel telt árkok egyikébe, s beledobta. A gyilkosság csak napok múlva derült ki. A gyanú mindjárt Kereszkára irányult, akit a csendőrség rög­tön őrizetbe vett, majd kihallgatott. Ke­reszka eleinte tagadott,később azonban be- ösmerte tettét. A gyilkos gazdálkodót beszállították a szatmári királyi ügyész­ség fogházába, ahol vizsgálati fogságba helyezték. — Partra vetett hulla. A napokban Tiszaujlak határában a Tiszából egy fel­oszlásnak induló férfi hollttestét fogták ki. A hullán külerőszak nyomai látszottak, amiből arra következtettek, hogy az em­ber gyilkosságnak lett az áldozata. A hul­lát beszáilitották Tiszaujlakra s felboncol­ták. A boncolás azonban, mivel a hulla már nagyon feloszlásnak indult, nem vezetett pozitív eredményre. A csendőrök a hullában Macuca János gazdálkodót ös- merték fel. — Gyanús haláleset. A napokban Nagyhodászon meghalt Krakkó Zsigmond vagyonos gazdálkodó. A haláleset után azt kezdték suttogni a faluban, hogy nem természetes halállal múlt ki, hanem elmérgezték. A hatóság a gazdálkodó hul­láját felboncolta. A boncolás megállapí­totta, hogy Krakkó nem mérgezés, ha­nem szivszélhüdés következtében halt meg. — Megölte az alkohol. Kovács Já­nos napszámos az ököritói határban hir­telen összeesett s meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy alkoholmérgezésben halt el. Kovács szenvedélyes alkoholista volt, az orvosok többször figyelmeztették, hogy ne igyon, Kovács azonban nem hall­gatott az orvosok tanácsára s ivott addig, mig az alkohol meg nem ölte. — Polgári Iskolai tanár-kisasszony, zongorázni is tud, tanítást vállal a szün­időre. Cim e lap kiadóhivatalában. szint akar adni padlójának, ha festéket akar vásárolni, ZZZ ha bármilyen ecsetre, szivacsra, kencére van szüksége: csakis Vámos Áronnál vásároljon, aki festékspeciálista és jutányosán és szakszerűen szolgálja ki. : üzlet a törvényszékkei^szemben. Telefon 368. U-Kissi

Next

/
Thumbnails
Contents