Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-14 / 40. szám
) 2. oldal äjfiütmm 1312. május 14 csuda, ha némelyiket ivásra hajtja a nélkülözés: de kopottan, parla- gosodva, sőt az olcsó italtól mámorosán is, minden erőfeszítést megtesz mindegyik a gyermekéért. Azért a halál nem lehet olyan keserves senkinek, mint az apró gyermekes kálvinista papnak. Nem önmagáért, hiszen őt nyomorúságoktól váltja meg legtöbbször a halál, mely után hite szerint boldogabb lét következik. Hanem a gyermekeiért, akik neki mindene valónak s akiknek sorsát az ő halála utánra kétségbeejtően sötétnek kell látnia. Ha a viszonyokkal nem ismerős olvas a Baksay Sándor „Nádszál papné“-járól, aki az unokájával tengerit küld őrletni, hogy legyen mit enni karácsonyra, nyilván megütközik az iró rikító színezésén. Pedig az a történet nagyon közel jár a valósághoz, ha tán nem onnan van is véve. A református papok özvegyei az országos gyámintézetükből évi ötszáz korona ellátást kapnak, ami éppen csak az éhenhalás ellen jó. Ám ez is már rózsás állapot. A gyámintézet azonban még csak húsz év óta áll fenn s azok az özvegyek, akiknek férje húsz év előtt halt el, ma is csak a régi alamizsnaszerü gyámdijon tengődnek, aminek ösz- szege néhol nem több, mint havonként hat korona. Tán nem is helyes ezeket a szomorú sebeket igy nyilvánosan mutogatni. Azonban azt gondolom, nem árt, ha a valóságot a távolabb állók is megismerik. Talán igy kevesebben adnak / I hitelt azoknak, akik arról panaszkodnak, hogy a protestáns egyházak már is a többi felekezetek rovására részesülnek az állam támogatásában. És talán igy többen be fogják látni, miért nemcsak egyházi, vagy felekezeti, hanem általában emberies kötelesség azt az egyszerű mozgalmat támogatni, amely „Kál- vineum“ cime alatt a református lelkészek árváinak akar hajlékot biztosítani. I Ralódi aierisi | I Panamái: Ragályinál I Immmmrnwamsfflmmmmmmmmimmm tisztviselői kar is megunja a rimánkodást, s nem a királyhoz fog apellálni, de a saját szolidáris erejébe vetett hittel követelni fog. Nem sokáig késik ez az idő sem, ha még sokáig tart ez az áldatlan huzavona a népjogok kiterjesztése körül. Viszont milyen termékeny, vigasztaló fel- szabadulás és megnyugvás támad itt, ha meg lesz a béke ! Mennyi égető reform vár megoldásra. Az állam a saját tisztviselőire tekintsen, a mig nem késő, mert most minden pillanat katasztrófával fenyeget. ÜGYVÉDI IRODÁMAT május 1-én az uj városi bérház középső B. épületének [a Hungáriával szemben] I. emeletére helyeztem át. Dr. ROSENFELD JÓZSEF ügyvéd. R közigazgatási bizottság ülése. Szatmár, május 13. A király elé. Történelmi időket élünk. A politikai szélcsend fülledtsége tulfeszült idege nyugtalanság vonaglik át az országon. Minden szem, minden várakozás Lukács László és Justh Gyula személyére tapad s az egész országból jajgató panaszok sikoltoznak a béke után s a hatalom urai még mindig tétováznak. Pedig a türelem fogytán, az elégedetlenség, nyomor és nélkülözés minden pillanatban nő. Itt van a tisztviselők segélykiáltása. A nemzet intelligenciájának gerince elkeseredésében a királyhoz kiált segítségért. A megélhetés egyre nehezül s az áldatlan politikai helyzetünk megakaszt mindent. A magyar tisztviselő hiába könyörög, kiált és vár, — nincs aki segítsen. Meddig tart még ez a kínos várakozás? Legyen már vége a komédiának. Be keil látni mindenkinek, hogy itt csak a radikális megújhodás segíthet: az általános egyenlő és titkos választójog. Mi lesz egy napon, ha a kiéhezett, kiuzsorázott és jármát türelemmel viselő Szatmár;, május 13. A város közigazgatási bizottsága ma délelőtt 10 órakor tartotta rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. Az elintézés alá kerülő ügyek között legfontosabb volt a dr. Jéger Kálmán t. főorvos jelentése. E szerint a lefolyt április hó közegészségi tekintetben nem volt kedvező; a hevenyfertőző meg- betegülések, ha bár egészen enyhe jelleggel is, — de ismét nagy kiterjedésben mutatkoztak. Difteriában megbetegedett a törvényhatóság területén 2, béltifuszban 1, szamárhurutban 3 (?), kanyaróban 66. Ezek azonban nem nagy jelentéségü dolgok. A nagy baj az, hogy a vasúti internátusbán 18 igen súlyos trachomás beteg és számos trachoma gyanús gyerek van. Ezen baj ellen eddig mindössze annyi történt, hogy a beteg gyermekek ! az egészségesektől elküiönittettek. A trachomagyanus növendékek azonban jár- I hatnak iskolába, — s ezáltal fertőzésnek I teszik ki nemcsak az iskolába járó 7000 'növendéket, hanem az egész város kövillanycsillárok s a hivatalnokok várták a közönséget. A munkások csak úgy özönlöttek be a bankba pénzeiket elhelyezni, sokan hazulról is elhozták a pénzüket, a magas kamatláb annyira csábított mindenkit. Kilenc óra felé már garmadával feküdt az arany, az ezüst, a bankó a pénztárban. Kilenc órakor a főnök a pénzt összeszedte s a hivatalnokoknak szólt, hogy csak tiz óra után fogják bezárni a bankot, addig ő az anyaintézet páncélszekrényébe elhelyezi az eddig összegyűlt pénzt. Automobilra ült és elment. Félóra múlva dúlt arccal rohant be detektívek kiséretébdn a Credit Párisién vezérigazgatója. — Mi történt itt ? Kik önök ? — kérdezte az ott levő hivatalnokokat. — Mi ? A bank hivatalnokai! — Eh, az ördögnek a hivatalnokai. A bank mit sem tud a megnyitásról. Kiderült, hogy a hivatalnokokat egy ur szerződtette, ki mint főnök szerepelt. Ez az ur a bank tudtán kívül megnyitotta a bank fiókját, beszedett vagy százezer frankot s aztán megugrott. A bank nem mert feljelentést tenni, mert a fióknak egész működését tönkre tette volna. Kénytelen volt beváltani a kiállított takarékkönyveket, köztük egy angol űrét, ki egymaga vagy tizezer frankot tett a bankba. Inkább kifizette a bank a súlyos ezreseket, semhogy a közönség bizalma meginogjon. A rendőrség tudott első nap már a dologról, de mert a bank nem tett feljelentést, a rendőrség nem is üldözte a vakmerő szédelgőt. Ezután az eset után való nap történt, hogy Arséne Lupin, a híres detektív elhívott vacsorázni Paris egy igen előkelő éttermébe. A legnagyobb megdöbbenéssel láttam, hogy lefoglalt asztalunknál már ott ül Morson rendőrtanácsos, ki nem egyszer zseniális nyomozásokat produkált. De még sokkal jobban meglepett az, hogy Morson felénk siet és igy szól Lupinhoz: — Igazán örülök, hogy lemond fogadásáról és mint levelében mondja, a fogadási vacsorára meghív. Jobb nem tréfálni a rendőrséggel. A vacsora rendkívül kedélyes volt. Morson nagyon sok érdekes kalandot mondott el, melyek természetesen mind azzal végződtek, hogy hogyan nyomoz ő ki mindenféle rejtelmes bűntettet. Beszélgetés közben egy automobil érkezik a vendéglő eié. A soíför bejön, hozzánk lépett: — Pardon uraim, hogy zavarnom kell önöket, egy hölgy óhajt a lord úrral és barátjával beszélni. Kisiettünk. Arséne Lupin egy cédulát nyomott az ajtó előtt a groom kezébe: — Vigye be, fiam, annak az urnák, látja ott, a második ablak mellett. Engem Lupin betuszkolt az autóba, mely szédületes iramban rohant el velünk. Morson tanácsos pedig tehetetlen dühvei lépte szét a cédulát, melyet groom hozott s melyen e sorok voltak: — Fizesse ki, tanácsos uram, a vacsorát, mert én nyertem: a Crédit Párisién százezer frankját elszedtem, másnap önnel vacsoráltam és senki megse kísérelte, hogy elfogjon. Szerető barátja, ki nem lord, hanem : Arséne Lupin. Utóirat: Megvigasztalom : a vacsorát előre kifizettem.
