Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-10 / 37. szám
2. oldal 1912. május 10 äjJzaimm kivannak, akkor nem vagyunk barátai a lapitásnak. Ismételjük: millió ember lesi- várja, hogy mi lesz a sorsunkkal, béke lesz-e vagy küzdelem. Vannak, akik békét szeretnének, van akinek harcért tüzel a vére. Csak egyre nem vágyik senki ebben a Biatorbágygyá kicsinyitett szomorú országban : az üres mélldöngetésre, a faluvégi komédiázásra, a gyáván halogatásra, a végleges döntés alól való kibúvásra. Bámulatosan szerencsés kezük van az uraknak odafenni a parlamentben: a kettő közül, amit az ország szivszorongva vár, a harmadikat választják. Az ország pedig, amelynek elkeseredett hősiességgel döngetik a mellét, mit tehet egyebet: köpi a vért. Szatmár, május 9. A rózsalány haragszik. Jaj a mi szegény, árva fejünknek, hova jutottunk. Szépen nézünk ki, szépen lecsúsztunk vagy amint magyarul mondják: megettük á kefét. Polónyi Géza, Magyarország rózsalánya, az erényeknek operálatlan eunuchja indulatosan kelt ki 24 órával e sorok írása előtt a parlament folyosóján és imigyen szólt: „Olyan erkölcstelenség az, amit most a politikában látok, hogy kifejezést se találok rá hamarjában.“ Soha jellemzőbb kijelentés nem történt még. Száz újságnak ezer vezércikke, ezer parlamenti beszédnek tizezer bombasztja nem tudná olyan pompásan jellemezni Magyarország politikai helyzetét, mint az a körülmény, hogy még Polónyi Géza is erkölcstelennek látja. Polónyi Géza, a reakciónak, a sötétségnek ez a fekete lovagja, a korrupciónak, az erkölcstelenségnek felkent papja, a pártról pártra röpködő fekete varjú, ez is erkölcstelen- nak látja a politika helyzetét. Vaj milyen lehet az a nő, akinek az utcasarkán álló rózsalányok utánna kiabálják, hogy : rima. Csakhogy Polonyinak peche van. A magyar politikának fóruma odacsuszott már, ahol az egyszeri ember volt, akit a haragosa azzal fenyegetett meg, hogy „hallgass, mert megsértelek“ ! Kacagva felel I a másik: „Engem sértesz meg, engem ? Nézd csak fiam, én már tiz évet ültem íllaván, nőm őnagysága meg angyalcsinálás miatt volt már több Ízben jogerősen elitélve, két fiam Vácról és Szamos- ujvárról küld haza ansixokat, lányaim pedig legjelesebb papnői a szabad szerelemnek. Kiváncsi vagyok, édes cimborám, mi újat mondhatnál nékem, ami sértő!“ Kiváncsiak vagyunk, hogy mi újat tudnak még rámondani a magyar politikára, ami sértő lenne. Mi újat tudna mondani, — j akár még Polónyi Géza is. A fekete ököl. Gróf Tisza István erőszakos ökle átokként nohezedik erre a szerencsétlen országra. Jobb sorsra érdemes tehetséget és energiákat emészt fel az ő gőgös junker politikája. Higgadt és okos államférfiak józan belátását teszi lehetetlenné az ő fekete árnyéka, amely ott settenkedik minden békés haladást és radikális reformot akaró törekvés mögött s megakadályozza a kibontakozás lehetőségét. Hetek tanácstalan tétovázása után behódolt ennek a sötét ökölnek Lukács László is. Harci riadójának erőltetett szavai mögül a Tisza erőszakos ökle fenyeget. Megdöbbent bennünket Lukács László- : nak ez a korai megrokkanása. Hogyan történhetett ez? Ez a rideg és .józan ! európai politikus hogyan dobhatta oda a Nehéz léptekkel ment fölfelé a lépcsőn. Soha életében nem csinált még zajt véletlenül se, de most, dacára, hogy kezét a karfán húzta végig, a lábával pedig va-! lósággal dobbontva haladt a lépcsőkön. — a legcsekélyebb figyelemre se méltatták.! Fölérve az emeletre, zavarodottan nézett körül. Hol lehet a ház asszonya? Miért nem hallja őt jönni? Az egyik szoba félig nyitott ajtaján világosság szűrődött ki. A rabló óvatosan benézett és egyszerre megértette a helyzetet. Akit keresett, a szép feketehaju asszony túlságosan el volt foglalva ahoz, hogy meghallja őt. Estélyi ruhájában, a haján diadémmal térdelt a földön. Előtte kis pakktáska feküdt, abba gyömöszölt be mindenféle csipkés asszonyi holmit, rendetlenül, sietve. A betörő meglepetten nézte egy percig. De igazán csak egy percig, mert második perc már nem volt veszíteni való. Nesztelen léptékkel ment be az asszony öltözőjébe, ami a hálószoba mellett feküdt. Az öltöző sötét volt, de a hálószobából átszürődő fény megmutatta az utat. A betörő egyenest a villanygombhoz lépett, ott állt meg a mellett. Az asszony a hálószobában még mindig a földön térdelt. Most abbahagyta egy percre és hallgatózott. A lélegzetét is visszafojtva figyelt. Majd hirtelen fölemelte a fejét. Gyorsan, zaj nélkül talpra állott. Most megfordult. Ebben a percben az öltözőben vakító villanyfény támadt és a szoba közepén, revolverét reá szegezve, mozdulatlanul, ijjesztően állott a rabló. Halálos csönd volt pár másodpercig. A betörő izgulni kezdett. Hát sohasem fog már sikoltani ? A betörő már csaknem kétségbeesett, mikor egy éles, metsző hang, egy egészséges asszonysikoly járta át meg át a házat. Lenn a könyvtárajtó hangosan csapódott és a lépcsőkön, kettőt-hármat lépve rohant föl valaki. — Hála Istennek ! — fohászkodott a betörő és lecsavarta a villanyt. A ház ura lihegve állt meg a küszöbön. — Mi ... mi a baj ? dadogta halálra rémülten. — Az öltözőmben van valaki: — mondta csaknem sírva az asszony. — Azt . . . Azt hiszem rabló . . . Mikor a férje az öltöző felé indult, megragadta a karját. — Bob — Bob! nem engedlek! Revolver van nála! Hátha lelő ! — És ha lelőne, — mondta a férfi tragikusan, fájdalmas hangon, — te azzal úgyse törődnél Beatrice . . . Az öltöző erkélyen álló betörő megelégedetten bólintott és lassan leereszkedett a föidrej —Átkozottul gyönge szivem van, — mondta magában az utcán. jobbik meggyőződését egy szűk látókörű, önző fekete csoportnak? Lukács Lászlóról nem tudjuk elhinni, hogy nem értené meg a korát, a történelem parancsoló szavát s ne érezné hivatásának nagyszerűségét, mert a végzete, a szerencséje megkínálta azzal a nagyszerű lehetőséggel, hogy ő teremti meg az uj. dolgozó Magyarországot, a magyar népparlamentet, s ő mégis eldobná magától ezt az örök jelentőségű történelmi szerepet? Nem tudjuk elhinni. Ez a csalódás végzetes volna az egész nemzetre. Mert itt megalkuvás nincs. Az idő parancsol. Sziklaszilárdsággal áll szemben ennek az országnak minden boldogulását akaró érdeké Tisza fekete öklével, még ha Lukács László akar is vele lesújtani. Az általános, titkos és egyenlő választójogért minden kínszenvedés árán is ki kell tartania az éllenzéknek, s hiába akarják a felelősséget az obstrukcióra hárítani, ennek szikláján Lukács hajója is össze fog törni, de a történelem itélőszőke előtt a Tisza ökle lesz érte felelős. ÜGYVÉDI IRODÁMAT május 1-én az uj városi bérház középső B. épületének [a Hungáriával szemben] I. emeletére helyeztem át. Dr. ROSENFELD JÓZSEF ügyvéd. I Érni tanács is m II] Szstór. Szatmár, május 8. Mikor az Uj Szatmári megindítottuk, első perctől az volt a célunk, hogy minden eszközt felhasználunk, semmiféle áldozatot nem kímélünk, hogy a közönség érdekeit a legteljesebb mértékben szolgálni tudjuk. Különösen a városi dolgok voltak azok, amelyekről az volt a szerény véleményünk, hogy nagyon is egyoldalú világításban jutnak a közönség tudomására. Felvettünk programmunkba mindent, ami a városi ügyekre vonatkozik anélkül, hogy a város vezetősége elleni animózitást is programúiba vettük volna. Őszintén, ferdítés nélkül, a dolgokat mozgató s alat- tomban lappangó bölcsességek állandó megkoszorúzásának mellőzésével, de viszont érdemtelen támadások kikerülésével óhajtottuk a város ügyeiben a város közönségének érdekeit szolgálni. Nem tehetünk róla, hogy a közönség érdekének szolgálata mindig azt a szint adta cikkünknek, hogy a város vezetőségét szeretjük támadni. Ennek bizonyára nem mi vagyunk az okai, hanem az ügyek természete. Mi szívesen dicsérnők is a vezetést, de a vezetett ügyek nem engedik. A közönségnek a városi ügyekről való tájékoztatása vezérelt bennünket akkor is, mikor kérelmet adtunk be a városi tanácshoz, hogy mindazon hirdetményeket, amelyeket a város más lapban fizetésért szokott közölni, adassa ki a város nekünk is, mert mi — csak azért, hogy a város közönségének szolgálataira lehessünk — díjtalanul is leközöljük azokat. Mióta az Uj Szatmár fennáll, min-
