Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-31 / 52. szám
radikális p< "itfkal napilap II szatmármegyei körjegyzői! szerdán délelőtt gyűlést tartottak Szatmáron és ezen a gyűlésen meglepő hangot hallottunk a jegyzők részéről: drága az élet, nehezek a viszonyok, a hivatalnoki proletáriá - tus immár a falusi jegyzőket is végigkarmolta Ínséges ujjaival és sürgős intézke dés kell, hogy a községek képviselőtestületei könnyebbé tegyék a jegyzők helyzetét a harminc százalékos drágasági pótlék megszavazásával. Meglepő ez a hang, a nélkülözés hangja a jegyzők részéről és szokatlan. Megszoktuk még a régi jó időkből a falusi jegyzőt amolyan fiók- szolgabirónak tekinteni, aki hosszu- száru pipából füstölve pazar tétlen- lenségben intézi a falu ügyeit és a mellett hizik, zsirosodik a paraszt zsírján. Ezek a szép idők régen elmul- lottak, a jegyzők szolgáivá lettek a község érdekeinek és járomhuzói a közigazgatás terhes szekerének, a melynek rudja első végére nincsenek odakötve szorgalomra serkentő anyagi javak. Nemcsak egyik legfontosabb szerve ma már a jegyző a köz- igazgatás szervezetének, de munkával legerősebben megterhelt közege is. Községek vagy több községből álló körök vannak a gondjaira bízva és ezeknek modern vezetésében nem áll segítségükre az a magasabb értelmiségü képviselő- testület, mint városokban. A jegyző egyedül viseli a község gondjait és a község vezetésének nehéz munkájában meg kell küzdenie azokkal a nehézségekkel is, amelyeket a lakosság közvetlen közelsége, a lakossággal való mindennapos érintkezés gördítenek eléje. Kicsinyes — vagy mondjuk úgy: falusias érdekek megnyüvánulásai- val kell szembeszállaniok, jogos és jogtalan igények küzdelmét tapintattal leküzdeniök és amellett vi- gyázniok arra, hogy a község vezető tisztviselőjének tekintélyén csorba ne essék. Körjegyzőknél annyiszor sok- szorozódik meg a nehéz helyzet, a hány község tartozik a körzetükhöz. Szomszédból községet igazgatni, járhatatlan, nehéz utakon körzetet járni, a mindennapi érintkezéstől elzárt falvak ügyeiért felelősséget viselni, — nem könnyű munka. De amig oda is kerülhet a soruk, hogy nehéz kürülmények között, töméntelen pályázóval versenyezve bejutnak egy állásba: ma már érettségit kell tenniök, irnokos- kodni, tanfolyamot végezni, segéd- jegyzősködni és várni, mig valahol megüresenik egy hely. Mindezekkel szemben, hogy a kötelességek megsokszorozódtak, a helyzet megnehezedett, a viszonyok romlottak, — a jegyzők helyzetén l. ét'?. 52. sí. Szatmár-Németi 1912 május 31 Péntek Hz 113 SZBTÜlflB tárcája Uáfeáncsosofe iskolája az erdőben. Irta: Móricz Pál. Az öreg tölgyfák, a büszke cserfák árnyékában annyira elhatalmasodott a tüske, cserje, bokor, hogy csupán a madár, meg a csuszó-mászó erdei vadak bujkálhattak benne. Ember nem vehette hasznát ennek a rengeteg ősterületnek, hol kacagva kereste párját az aranyfácán- kakas, kondájával röfögve turkált a vaddisznó. A város erdőmestere ekkor javasolta a tanács urainak, hogy ritkitani kell az erdőt ... — Helyesen van. — Elfogadjuk! —határozták az urak. Az erdőmester a falvakból baltás embereket toborzott az őserdő irtásához. Mindenfelől gyűltek a^ emberek. Keménykaru, kérges tenyerű emberek. Nemcsak a napszám csábította őket. ígéret- földjeként tekintették az őserdőt. Mert az irtás területén kunyhót verhettek. A tus- kótól, cserjéktől kitisztított szüzföldön, a megritkitott tölgyfa-, cserfa-csoportok árnyékában kedvezményesen bérelhettek területet. A tehén bőven talált itt harapni valót. Duslálhatott a malac is. A lovacska sem maradt éhen. Zab, rozs, kukorica, kolompér gazdag garmadára termett is. A haragosan zugó-bugó öreg debreceni erdőkben igy támadtak emberi lakások. A fa irtása, tuskók pusztítása év- ről-évre munkával szolgált nekik. Nehéz munka volt ez. Némelykor szerencsétlenül zuhant oldalvást az aláfürészelt fa . . . Följajdultak a baltás emberek. — Jaj! Mihály bácsi oda van. Sirhatott a család is. A kenyérkereső jó öreg Tar Mihály bácsit földre csapta a zuhanó szálfa. Roncsolt testének vérét az irtványos föld itta be. Ez a föld csendes nyugvóhellyel is szolgált a vákáncso- soknak. — Vákáncsos! A városi nép nevezte el igy az erdőben lakó erdőirtókat, akik panasz nélkül viselték a szigorú élet sa- nyargásait. Hiszen a füstölgő kémény es erdei kunyhó az övék volt. Karatyoló tyukocskáik tojásában sem kellett az urasággal osztozni. Meg azok a gyönyörűséges tavaszok! Mikor az ébredő erdők bontogatni kezdették a jóillatu gyantás rügyeket és virágos pázsit himes takaróként terül szét az irtványos földeken. És a balták csapását csattogó dallal kisérték a madarak. Majd a tavasz s a nyár verejtékes munkája után kezdődik az őszi betakarítás. A boldog vákáncsos családnak kicsinyje- nagyja munkában volt ilyenkoj. Vákáncsos Pál Pistiék arcát barnapirosra festette a szabad erdőség napja, pattogós keményre edzette az öreg erdők duruzsolva beszélgető szele . . . Mígnem egyszer csak következett a tél! A madarat tolláról, ~ - Elegáns ember csakis .. az előkelő embert cipőjéről BSÜElilf HEI. MOSKOVITfjfb,í®í«l.z.^*®í:
