Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-26 / 49. szám
1912. május 25 ttjJiatmm 9. oldal A gyilkos gyermeke. Babíák Etel a feszület előtt. Többször foglalkoztunk már Guba Valérka, az Irsik-árvaház egyik növendékének esetével, akit ezelőtt két évvel, 1910. május 20-án fényes nappal, az utcán elraboltak, s akinek elrablója most, két év után, egy szerencsés véletlen folytán megkerült Babiák Etel személyében. Áldozócsütörtök napján felkerestem Pemp Antal kanonokot, az árvaház igazgatóját s engedélyt kértem tőle arra, hogy Guba Valérkát az árvaházban meglátogathassam és beszélhessek vele. Pemp Antal lekötelező nyájassággal fogadott, s szívesen teljesítette kérésemet. A látogatás idejét délután öt órára tűzte ki. Még öt óra sem volt, amikor kocsim megállóit az Attila-utcán levő Irsik-árva- ház sárga épülete előtt. Az árvaház hatalmas vaskapuja zárva voit. Erősen megrázom a kapu fölött levő csengőt, s rövid néhány másodperc múlva kulcs csikorok a zárban, s kinyílik előttem az árvaház hatalmas vaskapuja. Az Irsik-árvaházban 35—40 apátlan- anyátlan árvagyermeket nevelnek. Itt nevelik már négy éve Guba Valérkát is. Az árvaházban négy apáca ügyel fel a rendre és a tisztaságra. Főnöknőjük Szentiványi Sarolta, aki ä legnagyobb szeretettel és odaadással ápolja és neveli az apátián- anyátlan árvákat. Az árvaház tulajdonkép - peni vezetője Pemp Antal kanonok, aki önzetlenül, fáradtságot nem ismerve mun - kálkodik, fáradozik az árvák érdekében. Az árvaház kavicsos udvarán belépésemkor egy sereg kis gyermek játszadozott. Az idegen láttára a gyermekek között egy percre megszűnt a játék s il- lemtudóan köszöntek. Az árvaház igazgatója, Pemp Antal már várt. — Várjon egy pár percig, mondotta, rögtön idehivom a kis Valért. A következő percben már oda is szólította a kis Valért. A hívásra a gyermekcsoportból egy pirosarcu, fürge, nyolc évesnek látszó leány szaladt felénk. Egyenesen Pemp Antalhoz. Mintha az édesanyja lenne, úgy kúszott fel az öreg főpap ölébe. Pemp Antal egy pár szót súgott a kislány fülébe. A kislány egy percre elvörösödött, majd értelmesen beszélni kezdett: — Ezelőtt két évvel, 1910. május 20-án délben társnőimmel az iskolából az árvaházba igyekeztem. Egyik saroknál elmaradtam tőlük. Nem messze az árvaháztól egy szemölcsös arcú, rózsaszinüruhás asszony megszólitott, azt mondta menjek vele, mert ő az anyám. Nem is szólhattam, megragadott, zsebkendőt nyomott a számba, felkapott az ölébe, s az állomás felé cipelt. A temetőn túl azután kivette a számból a zsebkendőt s kényszeritett, hogy vele menjek. Egy órahosszáig gyalogoltunk, amikor egy cigány tanyához értünk. Ott megál- lottunk. A szemölcsös arcú asszony egy pár szót szólott a cigányokhoz, s azután belökött egy sátorba, ott hagyott reggelig étien, szomjan. Reggel bejött hozzám s egy nádvesszővel véresre vert, majd a következőket mondotta. — Ha valaki a neved kérdi, azt mondod Visegrádi Masinkának hívnak, anyád kártyavető cigányasszony, apád gyilkos. Többet ne szólj. Az idegenek előtt folyton sírj és mond, én vagyok a gyilkos gyermeke. Ezután elém lökött egy darab száraz kenyeret, hogy egyek belőle. Én nem akartam a száraz kenyérből enni, mire az asszony összekötötte kezem- lábam s újból megvert. Iszonyú fájdalmaim voltak. Testem csupa seb volt. A cigánytanyáról azután kirándulásokat tettünk. Mikor besötétedctt felkerestük a közeli falvakat és tanyákat, s onnan libákat, csirkéket loptunk. Öt-hat napig tanyáztunk a cigányok között, amikor ott hagytuk a cigánytanyát s gyalogosan indultunk. Több napi gyalogolás után egy faluba értünk, ahol valami Mari nevű asszonynál szállottunk meg. Ott aludtunk éjjel, s másnap , tovább mentünk. Alig hogy elhagytuk a falut, az asszony ott hagyott a búza földön, azt mondván maradjak ott, mig ő visszajön. Ott várakoztam másnap reggelig, de az asszony nem jött vissza értem. Nagyon féltem s megszólítottam két arrajáró asszonyt s kenyeret kértem tőlük. Az asszonyok bőven elláttak ennivalóval, majd bevezettek a faluba, s ott voltam majd egy hétig, addig, amig a méltóságos főtisztelendő ur el nem jött értem és haza nem hozott. Rettenetes kínokat álltam ki az asszonytól, folyton ütött vert, enni nem adott a fekete lelkű. Az igazi név. Babiák Etel, az emberi érzésből kivetkőzött gyermekrabló asszony Szilágy nagyfaluig gyalogolt a kisleánnyal. Szi- lágynagyfaluban megháltak s másnap kivezette a kisleányt báró Bánfi Jánosnak a falu határában levő Csikós kertjéhez, s otthagyta, meghagyva neki, hogy várjon addig, amig vissza jön. A kisleány az asszony szavait parancsnak vette, annál is inkább, mert félt attól, hogy ha az utasítását be nem tartja, véresre "veri, s ott várakozott másnap reggelig. Reggelre kelve a kisleány megéhezett. A szomszéd földön két asszony dolgozott, Somogyi Pálné és Kiss Zsuzsánna, oda ment hozzájuk és kenyeret kért tőlük. A két asszony a kisleányt ellátta eledellel, majd mikor megtudták tőle, hogy lelketlenül otthagyták, bevitték a községházára, ahol átadták Tőtös Bálint községi kisbiróhoz. A kisbirónak megtetszett az eleven leánygyermek s magánál tartotta. Két-há- rom napig lehetett a bírónál, amikor Szaplonczay András körjegyzőnek tudomására jutott, hogy a kisbiró egy talált gyermeket tartogat magánál. A körjegyző utasítására a gyermeket a községházára vezették, ahol kihallgatták. A kihallgatás azonban nem vezetett eredményre. A leány igazi nevét nem sikerült megtudni ok. Folyton azt hajtogatta, hogy ő Visegrádi Masinka, atyja Visegrádi József rablógyilkos, Tasnádon és Gyöngyösön laktak. Három napig tartották a kisleányt a községházán. A negyedik napon azután egy igen érdekes változás történt. Guba Valérka levelet irt Szaplonczay András körjegyzőhöz. A levélben a következőket irta: Engem nem Visegrádi Masinkának. hívnak. Az igazi nevem Guba Valér. Szatmárról elhoztak a Vincenti nővértől. Ezt ne mondja meg senkinek, mert baj lesz. Guba Valér. Szaplonczayt a levél nagyon meglepte. Rögtön bejött Szatmárra és érdeklődni kezdett Vincenti nővér kiléte iránt, akiről azután rövidesen megtudta, hogy a zárdában tanítónő. A körjegyző az esetről értesítette Vincenti nővért, aki viszont tudatta az esetet Pemp Antallal, aki rögtön vonatra ült és hazahozta Szatmárra az agyonsanyargatott, sebestestü, tépett ruháju árva gyermeket. S ezzel befejeződött a kisleány szenvedése. Mostoha miatt a fegyházba. Babiák Etel, a gyermekrabló leány, aki a gyermekrablással két éven át Üzletszerűen foglalkozott, egy beregszászi tisztességes család gyermeke. A leány, aki most 22 éves, ezelőtt három évvel, 19 éves korában vetemedett bűne. A szerencsétlen leányt a mostoha anyja juttatta a züllés útjára. Ezelőtt négy évvel meghalt az anyja. Az anyja halála után atyja megnősült, elvett egy beregszászi özvegy asszonyt, akivel azonban Babiák Etel nem tudott békés együttlétben élni. A mostoha anya állandóan ütötte, verte, sőt volt rá eset, amikor, a már férjhezmenendő leányt a mostoha véresre verte. 1909. december 8-án egy újabb családi perpatvar volt Babiákéknál. A perpatvart megint a mostoha anya idézte elő, aki Babiák Etelt azért, e 'rt egy tányért kettétört, véresre ver+e. Ebbe a családi perpatvarba beleavatkozott Etel Margit nevű nővére is, kijelentvén, hogy ezt az állapotot tovább már nem tűrhetik. Ha nem tűrhetitek — ordította a neki vadul asszony — akkor hagyjátok el a házat.
