Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-26 / 49. szám
(T) Nekünk, szegény vidékieknek nem adatott látnunk a legújabb magyar forradalmat. Szép vagy csúnya, de mindenesetre valami, ami afíektáció nélkül a tömegek leikéből lelked- zett. Mégis csak más, mint mikor betanult dikciók- ban ömlik a lelkesedés és előnyökre éhes szájak éljeneznek meg elhasznált szólamokat, amelyeket ma már a inucsai újság sem merne kiirni és amelyeket a hazafias közönség előbb ismert már, mielőtt a szónok maga betanulta őket. Valami igaz, valami kivételes volt ebben a kitörésben, de mi nem láthattuk ezt a nagy kinyilatkozását a felkorbácsolt szenvedélyeknek. Sovány kárpótlásul alkalmunk volt látni azt a másik forradalmat, amely a vidéki elmékben játszódott le a fővárosi események hirei nyomán. Ritka alkalom az is, hogy a szociológiai ismereteknek üyen gazdag laboratóriuma nyíljon fel, mint aminő most kínálkozott idelenn, mikor a pesti vér idáig párolgóit és a szagára izgalomba jött a polgári lelkek összes előítéletei. Igazában véve, ez nem annyira írói, mint gyorsírói probléma lett volna. A gyorsírónak kellett volna megörökiteni száz és száz beszélgetést, amelyekben kifejezésre igyekezett a polgári világlátás, illetve világ nem látás egész rendszertelen rendszere. Az emlékezett tökéletlen ahoz, hogy mindezt visszaadja és csak általános benyomásaink maradhattak meg azokról a benyomásokról, amelyek polgártársainkban lejátszódtak/ Egyik legáltalánosabb és legjellemzőbb tünetük volt az, hogy legtöbben a jogosság szempontjából háborodtak fel a történteken. Hát szabad forrongani ? Szabad rombolni ? Szabad gyújtogatni ? Hiszen a kormány, a törvények és a főkapitány nemcsak hogy meg nem engedték, de kifejezetten megtiltották a forrongást, a rombolást, a gyújtogatást. A polgári elme terheltségének egyik mániája a jogrendnek örökkévalóságába és felsőbb eredetébe vetett hit. Hogy a jogszabályok és azoknak intézményes biztosítása csak mesterséges keretek, csak hatalmi berendezkedések, amelyeket az erősebb jogán diktálunk a gyengébbre, — ez a bebizonyított tétel vagy nincs is még felvéve a polgári ismeretek kezdetleges kátéjába, vagy legalább is olyan kevéssé gyökerezett a polgárság gondolkodásában, hogy az első kényelmetlen konzekvenciájánál siet tőle ez a gondolkodás megszabadulni. A polgárság az első lárma hírére elfeledte, hogy a társadalom felső rétegei az évnek minden napján felrúgják azokat a törvényeket, amelyek az alsóbb rétegek jogait tartalmazzák. És pedig sokkal radikálisabban rúgják fel, mint a múlt napok forradalma tette az ő törvényeikkel. A felsőbb rétegek ott kezdik és végzik, hogy meg sem engedik alkotni az alsóbb társadalmi osztályok jogairól szóló törvényeket. Nincs választójog, nincs progresszív adó, nincs közigazgatás — ellenben van korrupció és protekció amennyi csak belefér a korrektül született, vagy inkorrektül meggazdagodott emberbe. A polgári elme ezt vagy nem tudja, vagy rögtön fgledi, hogy ez sokkal radikálisabb kiforgatás az élet összes javaiból, mint a pesti egy napos rombolás. Mert ez évszázadokon tart, évszázadok minden egyes napján. Ennek dacára a polgári úriember csak ezt a két napot látja, mert ez hangos, mert ez véres és mert azt tanulta, hogy a forradalom szigorúan tiltva van. De ennél a logikai operációnál még érdekesebb a polgári kebel érzelmi hullámzása. Tapasztalati tény, hogy az ösztönök és érzelmek gyakran háborúskodnak az értelem szigorával. Nagy állású és formailag a közbe- csülésben álló emberek igen gyakran a lelkek mélyén lappangó közmegvetés és ellenszerv tárgyai. És viszont a társadalom esze, a törvény gyilkosnak mond valakit, a társadalom szive pedig ellágyul és sírva kiséri a bitóhoz. Már most aztán akár káros, akár hasznos, akár jogos, akár jogtalan — de szimpatikusnak mindenesetre szinpatikus, mikor ezrek és ezrek, igaz vagy vélt jogok kivívásáért az életüket viszik küzdelembe. Maga a szegénység önmagában rokonszenves, maga a bátorság önmagában rokonszenves, maga a megsebesülés és főként az elhullás a küzdelemben, a „nagyszerű halál“ — felemelők és szinpatikusak. A napokban mégis azt láttuk, hogy az ő szegényes, szűk lelkében a polgár ur egy szikráját sem tudta kicsiholni a részvétnek és a szeretetnek hős és szenvedő ezrek számára. I. évf. 49. sz. Szatmár-N érne ti 1912 május Vasárnap híd- és csatorna-csövek, itató vályúk, beton oszlopok, víztartó-medencék és mindenféle betondolgok valódi jó minőségben s csinos kivitelben kaphatók: Kosa Bertalan és Fia Betongyárában. Telefon: 206.
