Új Szatmár, 1912. május (1. évfolyam, 3-52. szám)
1912-05-23 / 47. szám
Paralysis (T.) A hatalmi túlkapások kicsapongásaiban elvénhedt közjogi szervezeten a a végpercek biztos tünetei, a pa- ralytikus téboly jelenségei ütöttek ki. A munkapárti uraknak igazuk van. Nem ütött ki a forradalom; nem »most ütött d. Tíz éve forradalom van, mert az a forradalom, mikor az alkotmányos jogrend erkölcsi varázsa kivész, mikor a nemzet maga arra a tudatra ébred, hogy alkotmányos rendjének alapvető igazságai hazugok és csak a hazugságok végtelen láncolata tartja össze a társadalom bomló szerveit. Hol egyszerre, hol egymásutáni sorrendben, hol felváltva kétségtelen igazsággá lett, hogy az alkotmány egyetlen tényezője sem áll önzetlen szolgálatában a nagy egységes ideának, amely az alkotmányt szentté, avatja az emberi intézményéi között. Először a november 18 bizonyította, hogy az országgyűlési többség a korona akaratát a legfontosabb alkotmánybiztositékok holttestén át is szolgálni kész. Azután a koalíció bizonyította, hogy a kormányzás önző érdekei a politikai programmok legfrivolabb cserbenhagyásáig képesek zülíesz- teni hatalmas pártokat, amelyek a nemzet naiv hitének kihasználásával tudtak összeverődni. A korona és a parlamenti többség teljes és töüéletes alkot- mánytalansága tehát egészen nyilvánvaló lett és lényegében ez a két momentum már proklamálta a vérnélküli forradalmat. Ezeket a jelenségeket nyomon kisérte az obstrukció ellentünete ; az obstrukciós vonaglás, az agyontaposott féreg kínos ^vergődése. És nyomon kisérte az az egyre széles- bedő, mélyedő és tisztuló tudat, hogy a halálosan korrupt választások csirájában fertőzik meg a „népképviselőnek gúnyolt parlamentet és hogy az obstrukció és a többség között az a viszony, hogy sem alkotmányos kisebbség nincsenek, nem létező egységek között pedig sem törvénytelen, annál kevésbbé törvényes összeütközés nem lehet. Legvégül pedig megszületett a történelmi gondolat a nemzet széles rétegeiben, hogy maguk a választók sem hivatottak választani, sem becsületesen annál kevésbbé becstelenül, mert a választói joggal való visszaélés csak a nemzet törpe kisebbségének volt és van haszonbérbe adva. Senki — aki nem a politikából él — nem mondja és nem Írja ma már, hogy Magyarországnak élő alkotmánya van. Szomorú tapasztalatok és szomorú félreértések, a melyekről ma már tudjuk, hogy hit-' vány lelkiismeretlenség szándékos eredményei voltak — azt a felfogást erősítették meg a nemzetben, hogy csak a korona hajlandó az alkotmány igazságait összbirodalmi I. évf. 47. sz. Szatmár-Németi 1912 május 23 Csütörtök flz 113 SZHTmRR tárcája Váratlan hűtlenség. Midőn Sermoisené a Chausseé d’ An- tinen kitekintett a kocsiból, mely a színházból hazafelé vitte, majdnem felsikoltott örömében. Itt feküdt táskájábau a sürgöny, melyben barátja, Lavergne Georges értesíti, hogy holnap Párisba érkezik. S ime, a fiatal ember ablakai világosak, tehát már ma este megérkezett. Milyen kedves meglepetést szerez neki, ha felszalad hozzá. Férje nipcs honn, a szobaleány diszkrét. Egy egész hosszú, gyönyörű, szabad éjszaka . . . kínálkozik a szerelmüknek. A kocsit elküldte s öt perc múlva benyitott az előszobába, amelyet a maga kulcsával nyitott fel. — Ki van kinn? — kérdé belülről egy férfiba*- í. Egyidejűleg egy ösmeretlen lépett a halálra rémült asszonyka elé, egyik kezében revolverrel, a másikban kézilámpával. — Ne lőjjön, — sikoltá Sermoisené — bocsánat ... a sötét folyosón . . . eltévesztettem az emeletet . . . A fiatal ember már eldobta a fegyvert. • — Én kérek bocsánatot, hogy igy megijjesztettem. Azt hittem, betörő . . . — Akkor, kérem, uram ... mert nem tudom, hol vagyok ... Hányadik emelet ez ? — A harmadik, asszonyom! De hiszen akkor ez Georges lakása ... Csakugyan, már a bútorokat is megös- meri ... De mit keres itt ez idegen . . . Talán ő maga a betörő? — Kö . . . köszönöm, uram . . . — Engedje meg, asszonyom, hogy elkísérjem és világítsak az ajtajáig. Sermoisené közel volt az ájuláshoz. A betörő meg akart győződni felőle, vajon csakugyan hazatér-e s nem üt-e lármát... De hirtelen megállt. Ha lefelé megy, a betörő azt hiszi a portást akarja fellármázni, s még utána iramodik . . . botrány keletkeznék s hogy magyarázza meg ittlétét ez idegen házban, éjnek idején . . . — N . . . nem megyek le . . . ellenkezőleg . . . fölmegyek a negyedikre . . . — Akkor hát felkisérem . . . De, kérem, előbb nyugodjék meg, hiszen még egész testében reszket . . . Igyék egy pohár likőrt . . . vagy konyakot . . . Támaszkodjék rám, hadd vezessem a pam- laghoz ... De milyen hülye is voltam azzal a revolverrel! Sermoisenénak annyira remegtek a térdei, hogy engednie kellett. A konyak némi bátorságot öntött belé s most már könyörögni kezdett a betörőnek, engedje csendben távozni . . . — Maradjon még, asszonyom, — erősködött amaz — hiszen valósággal el vagyok ragadtatva, hogy ilyen bájos szomszédnőm van . . . S mindenek előtt engedje, hogy bemutassam magam: Marais Pierre, toursi ügyvéd vagyok. Üzleti dologban jöttem néhány napra Párisba. Afiatal asszony meglepve tekintett rá: A madarat tolláról. ■■ Elegáns ember csakis .. az előftelö embert cipőjéről ISMERIK MEG- Talpha^ésett szahotl ár ! j
