Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)
1912-04-05 / 9. szám
1912. április 5 3. oldal üj&atm A hely tehát meg van. Következik az uj, az elképzelhető legnagyobb 'megtakarítással termelő gépek kiválasztása, beszerzése, beállítása. Erre vonatkozólag a villamos igazgató már összeköttetésbe lépett Hollós müszak’i tanácsossal, akivel karöltve a telep első rekonstrukcióját végezte. Mikor ez is készen van, akkor lehet szó a külterület világításáról s a közvilágítás tulajdonképeni íejlesztésérői. Az ehhez szükséges kábelek lefektetéséről és áramgyüjtő központok elhelyezéséről ugyan már szintén készülnek á tervek, — azonban ezekről tárgyalni ma még nem aktuális. A közvilágításnak azonban a fentiek értelmében leendő fejlesztése befejezett dolog. Türelemmel várjuk e szép tervek megvalósítását és elismeréssel adózunk a villamos mü vezetőségének a végzett és végzendő nagy munkáért. Tisztelettel értesítem, hogy Könyv- és papirkereskedésemet május havában az ideiglenes helyiségből Deák-tér 7. szám alá (Fógel Károly ur házába, volt Halmi ház) helyezem át és ezért a raktáromon lévő árukat leszállított árban kiárusitr m. Szives pártolását továbbra is kérve, maradtam kiváló tisztelettel Huszár Aladár. Gabányi Róza regénye. Nem egy, hanem két gyermekét ölte meg — Saját tudósítónktól. — Szatmár, április 4. Az „Uj Szatmár“ hasábjain több Ízben foglalkoztunk már azzal a szerencsétlen asszonnyal, Gabányi Rózával, aki gyermekgyilkossággal vádolva került be a szatmári törvényszék fogházába. Valóságos rémregény ennek a nyomorult asszonynak az élete s minden kihallgatása újabb, megdöbbentő részleteket dérit fel. Újabban a vizsgálat, amely ellene folyik, most kiderítette, hogy Gabányi Róza nem is egy, hanem két gyermekét gyilkolta meg. Gabányi Róza boldogtalan házasságáról legutóbbi tudósításunkban irtunk. Ebből a regényes házasságból három gyermek született, akikkel a szerencsétlen asszony az utcára került, Az elhagyott asszony elment Puszta- hidegkuton lakó nővéréhez, Kardos Já- nesnéhoz. Itt lakott két hétig, mígnem a sógora megunta a vendégszeretetet és kiadta az utat neki. Ekkor már testben és lélekben ösz- szetört asszony elment a pusztahidegkuti uradalomba, ahol gyógyfű szedésével foglalkozott. De itt is sok üldöztetés, keserűség érte, itt sem maradhatott. Elhatározta, hogy elpusztítja magát is, gyermekeit is. Bejelentette ezt a szándékát nővérének is, aki nemhogy lebeszélte volna erről, de még azt is megígérte biztatásul, hogy csak menjen, legyen öngyilkos, vigye gyermekeit is. Még meglevő lim-lom bútorait odaadta egy fuvarosnak, aki ezekért szekerén elvitte őt gyermekeivel együtt Erdő- szádáig. Az erdőszádai hídon azonban már nem vitte át a fuvaros, mert nem tudta megfizetni a hídpénzt. Leszállóit a szekérről és egyetlen megmaradt vagyonát, nagykendőjét lete- ritve a földre, lefeküdt aludni. Éjfél volt, mire felébredt. El volt gyötörve a keserűségtől s az éhség is kínozta. A táj csendes volt, nem járkált a folyó partján senki, ez volt a legalkalmasabb idő az öngyilkosságra. Felkarolta a négyéves Mari nevű leányát, felszaladt vele a hidra, s beledobta a gyermeket a Szamosba. Azután nyolc éves Teréz nevű leányát dobta a vízbe. A gyermek azonban nem a viz közepére, hanem a parthoz közel egy sekélyebb helyére esett a Szamosnak,'ahonnan kimászott. Ezt látva az elkeseredéstől már őrült anya, torkon ragadta a gyermeket, úgy cipelte fel a hidra, és ismét bedobta a Szamosba. A gyermeket egy pillanat alatt elnyelték a hullámok. Ezután felvette a nagykendőjét a földről, magához kötötte vele a hat éves István nevű fiát, s azzal a szándékkal, hogy a folyóba ugrik vele, felszaladt a vashidra. A gyermek közben felébredt, hangos sírásra fakadva kérdezte. — Hol vannak Mariskáék ? Az asszony a gyermek kérdezősködé- sétől megrémült s a nagy izgalomtól elájult. Reggel volt már, amikor felocsúdott ájultságából. Eleinte nem tudta mitévő legyen, majd Patóházára ment, onnan étlen- szomjan tovább ment Aranyosmedgyesre. Aranyosmedgyesen összekoldult 4 K 50 fillért, a pénzzel bejött Szatmárra, ahol cselédkönyvet váltott. Szatmáron újból öngyilkossági tervekkel foglalkozott, megakarta magát mérgezni. A Deák-téren végig haladva meglátta a katholikus templomot, ahová betért meggyónni, ugyakart a másvilágra menni. Szatmárról Porcsalmára ment, ahol a hat éves István nevű gyermekét Mezei Istvánnénál helyezte el, ő maga pedig szolgálatba állott. Két hét múlva a Szamos két gyermeki hullát vetett ki. A hullákban felismerték Gabányi Róza gyermekeit. A gyermekhullákat beszállították a szatmári közkórház halottas kamrájába, ahonnan boncolás mellőzésével temették el. Gabányi Róza ellen köröző levelet bocsájtottak ki. Alig egy hónappal a gyermekek hullájának megtalálása után, Szamosdobnál a Szamosból egy foszlósnak induló női hottestet fogtak ki, akiben Gábonyi Rózát a gyermekgyilkos anyát ösmerték fel. A Rendőri Közlöny“ 1905-ik számában feltalálható a körözvény visszavonása és Gabányi Róza holttá nyilvánítása. így azután a gyermekgyilkos anyát nem kereste többé senki. Állítása szerint azonban sok ideig nem tudott egy helyen szolgálni, állandó rettegésben volt, furdalta a lelkiösmerete. Ez év január havában a fia, Kalauz István, aki most 13 éves, beállított Erdélyi István porcsalmai jegyzőhöz, cselédkönyvet akart váltani. A jegyző, akinek még élénk emlékezetébe volt a gyilkosság, megsajnálta a magára hagyatott gyermeket, elkezdett neki a lelkére beszélni, hogy mint apátián — anyátlan, teljesen árva fiú a szolgálatban jól viselje magát. A tudatlan gyermek, akkor elmondta, hogy ő nincs teljesen magára hagyatva, az anyja él, jelenleg Sándor Lajos nyírbátori gyógyszerésznél szolgál. A jegyző a gyermek kijelentésén meglepődve, közölte az^esetet a csendőrséggel, akik ezután a gyermekgyilkos anyát letartóztatták. A férj, aki Gabányi Róza szerencsétlenségének az okozója, keservesen meg- bünhődött. Teljesen elzüllött, s ezelőtt három évvel a nagy szenvedéstől megőrült s az őrültek házában fejezte be életét. D* BARTHA JÓZSEF D« TANÓDY ENDRE ügyvéddeltársulván, ügyvédi irodáját Rákóci-u. 7. szám alá (a rel. egyház házában) helyezte át. Húsvéti cukor, selyem tojások és tojás bonbonierek nagy vátasztéka Gindl cukrázdájában, Deák-tér 5. SZÍNHÁZ és ZENE * Fehér Gyula jutalomjátéka. Színtársulatunk kiváló művészének és főrendezőjének, Fehér Gyulának e hó 10-én lesz a jutalomjátéka. Színre kerül a „Bolond“ c. operett. Az estélyen közreműködik Fehér Olga, fővárosi coloratur énekesnő is, aki a jutalmazandó művésznek testvére. Színházi műsor: Csütörtökön „Györgyike drága gyermek“ (B.) Pénteken és szombaton nincs előadás. uűzatmm ^ radikális politikai napilap------- Megjelen naponta délután 4 órakor Fő szerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. TANÓDY ENDRE DÉNES SÁNDOR Előfizetés: HELYBEN : VIDÉKRE: Egész évre . . K 12— Egész évre . . K 16 — Félévre . . . K 6— Félévre . . . K 8.— Negyedévre . . K 3— Negyedévre . . K 4 — Egy hónapra . K 1— Egy hónapra . K 1.50 Egyes szám ára 4 íillér Szerkesztőség és kiadóhivatal Iskolaköz 1. szám TELEFON 358 Ilin a termőföld, ha kellően trágyázzák. Ehhez ma már elengedhetetlen kellék a kísérletek alapján elismert aranyéremmel kitüntetett fekál komposzt trágya, :: Első Szatmári Műtrágyagyár :: Iroda : BERCSÉNYI-UTCA 21. szám