Új Szatmár, 1912. április (1. évfolyam, 6-29. szám)

1912-04-18 / 19. szám

2. oldal UjMttnm 1912. április 18 Alpár Ignác: hanem ott fogod ta­lálni az utolsó 50 év vezetőinek diszes sorozatát, akik kiváltak né­pünk soraiból részben politikai, részben irodalmi, részben irodalmi, részben művészi téren. Pár név mindenkit meggyőzhet. Wekerle Sándor, gr. Andrássy Gyula (kül­ügyminiszter). Ábrányi Emü, Berze- viczy Albert, Antal Gábor ref. püs­pök. Náday Ferenc stb. stb. Kikapott nevek ezek, de látható, hogy a nemzet elitjét képezik. Örömmel láttuk, hogy Udvary Fe­renc, Ifj. gróf Zichy Nándor s több más jelesünk nincsen ebben a név­sorban, talán a kongreganisták kö­zött keresnénk őket. A fekete nem­zetköziség lezüllött leventéi nem találnak helyet a szabadkőmivesek sorai között, de ez csak előnyére irható a szabadkőmivességnek. Huszár Károlynak pedig kö­szönet, hogy saját maga megcáfolta a szabadkőmivességről vallott ha- zudozásait a jelen névsor kiadásával. S végül ne haragudjék reánk szabadkőmivesekre, hogy inkább állunk a Wekerlék, gróf Andrássyak, Berzeviczyek zászlói alá, mint a néppárt fekete lobogója mellé. Dr. BORGIDA ENDRE ügyvéd irodáját május l-töl az uj városi bérpalotába (A. épület I. emelet) helyezi át. Sül L iojifl Pii-U. i A gépkocsi közeledett — a szive őrülten dobogott — alakja megingott. A fia jött meg. — Apa még nem jött vissza, — kiál­tott feléje a grófné. Henriette-el és a soí- főrrel az uj kocsin mentek el és még nem jöttek meg. Aggódó nagy félelmében könyörgött a fiúnak, hogy menjen apja elébe. — De igazán nem értem édesanyám félelmét, néhány perc múlva itthon lesz­nek. Várjunk még egy kis ideig. — Ne, ne! — valami baj érte őket, atyád maga a pontosság, kérlek, menj eléjük. Hiszen tudod, hogy csak ezen az egyetlen utón mehetett. Nem bírom el a bizonytalanságot. Ne halasszad, egy pil­lanatig se halasszad, menj rögtön! A fiú engedelmeskedett. A grófné újra fölment a toronyszo­bába és kinézett az ablakon. Látta az el­robogó automobilt. A nap lenyugodott és alkony szállt a földre. , Paul gyors tempóba ment, éhes volt és a váratlan sétakocsizás, amely a va­csorát későbbre tolta, nem volt neki kel­lemes. Megalakult a Szatmári Cukorgyár R. T. — Az Uj Szatmár tudósitójától. — Szatmár, április 17. Budapestről táviratozza tudósí­tónk : A szatmári cukorgyári r. t. tegnap tartotta meg alakuló köz­gyűlését a Pesti Magyar Kereske­delmi Bank üléstermében. Az ülé­sen Lánczy Leó főrendiházi tag elnökölt. A r. t. Szatmár-Németi szék­hellyel s öt millió alaptőkével alakult. Az igazgatóság tagjaiul megválasztattak Dr. Aczél Ede az eszéki cukorgyár igazgatójá, Robi- csek Zsigmond a magyar cukoripar r. t. vezérigazgatója, Gróf Zichy Andor, a magyar cukoripar r. t. alelnöke, Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, Bartha Kálmán gazd. tanácsos, Hollós Ödön pesti magyar kereskedelmi banki igazgató, Né­meth Elemér nagybirtokos, Dr, Hirsch József budapesti ügyvéd. A felügyelő-bizottság tagjai let­tek : Teitelbaum Hermán szatmár- vármegyei takarékpénztár igazga­tója, Dr. Erdélyi Sándor a pesti magyar kér. bank cégvezetője és Pál Lajos főkönyvelő. A r. t. ügyé­sze Dr. Böszörményi Emil ügyvéd. A r. t. irodája május hónapban kezdi meg Szatmáron működését. A közgyűlés után tartott igazgatósági ülésben az igazgatóság elnökévé Kende Zsigmond választatott meg. De külömben is, anélkül* hogy akarná, anyjának félelme őt is megzavarta. Sötét sejtelem bántotta, hogy a kö­vetkező fordulónál megláthatja azt a ré­mes jelenetet, amelyet anyja nagy félel­mében kiszínezett előtte. — Nevetséges, hárította el magától sötét gondolatait, bizonyára találkozom velük és ők jókedvűen kikacagnak majd bennünket buta félelmünkért! Leküzdeni igyekezett nyugtalanságát. Még háromszáz méter és megvannak . . . legföljebb háromszáz ötven méter, több semmi esetre sem . . . Ugyané pillanatban ellenkező irány­ból teljes erővel rohant feléje egy automobil. Kikerülni már nem lehetett. Paulnak csak annyi ideje volt, hogy megismerhette az atyját. Az összeütközés rémséges volt . . . A két kocsi egymásra tört, halálosan roppantak össze . . . kiáltás, panasz, si­koly — nem hallatszott . . . A nagy síkságon, a sötét égboltozat alatt hallgatagon és komoran haladt végig a halál. Egy ragadozó madár rekedt kiál­tással csapott le négy véres holttestre. A közönség tolla A szatmári magántisztvise­lők szervezkedése. Örömmel üdvözlöm az „Uj Szatmári“, hogy hasábjait felajánlotta a Szatmáron megalakítandó magántisztviselők egyesü­lete számára csinálandó propagandának; ha a kezdeményezés sikerrel fog járni és remélhetőleg meg is lesz a kívánatos eredmény, akkor ezen uj egyesület első­sorban az „Uj Szatmár“ előtt fogja meg­hajtani zászlóját. Az előnyöket, melyek az egyesülés­ből a tisztviselőkre, társadalomra hára­molnak, tömör sorokban már elsorolta az Uj Szatmár e hó 12-iki számában; ma­gam ezúttal ‘csak arra; szorítkozom, hogy beigazoljam az egyesülésnek szükséges­ségét. Nem képezheti vita tárgyát, hogy az egyesülésben rejlő erő minden téren és tekintetben imponálókban, hatályosabban képes megnyilatkozni, mint ha az szét­forgácsolva, egyenkint akar érvényesü­lést szerezni. És ha a társadalmi osztá­lyok valamelyikének: szüksége van egy­öntetű, imponáló erőkifejtésre, úgy két­ségkívül a magántisztviselők azok, a kik­nek azért, mert egyelőre semmijük sincs, a legtöbbet kell kivívniuk Ugyebár a munkásról az állam már gondoskodott, ha nem is úgy, hogy itt már nincs semmi tenni valója, de azzal, hogy a kötelező munkásbiztositást törvénybe foglalta, le­galább jelét adta gondoskodásnak. Az ál­lami és városi tisztviselőkről az állam és város gondoskodik nyugdíj utján tisztvi­selői munkaképtelenségének idejére, csak egyesegyedül a magántisztviselő van ezen a téren önmagára utalva és ha munkál­kodásának idején tudott magának annyit szerezni, hogy öreg napjaiban is tisztes­ségesen élhessen, akkor jó neki, ha azon­ban nem, akkor bizony csak a társadalmi jótékonyságot: gyakorló intézetek alamizs­nái fogják megmenteni az éhhaláltól, pe­dig ép úgy rászolgált munkájával öreg napjaira gondtalan életre, mint az állam vagy város tisztviselője. Az ország minden nagyobb városá­ban egyesületbe tömörültek már a ma­gántisztviselők; sajátságos, hogy ebben a lüktető forgalmú városban, ahol óriás léptekkel halad minden a fejlődés zeníthje felé, csak a magántisztviselők maradnak hátra! A megalakulandó egyesület egyik főcélja szerintem az lesz, hogy mint ilyen meliéálljon az ország többi hasonegyesü- letéhez és egyesült erővel, kitartással küzdje ki magának azt, hogy az állam is vegyen tudomást róluk és intézményileg biztosítsa a megántisztviselőt annak jele­nét és jövőjét érintő létkérdéseiben. Min­den magántisztviselő önönmagának tarto­zik azzal, hogy minden tehetségével tá­mogassa ezen küzdelmet, mert csak váll­vetett munkával, összetartással és egyesült erők imponáló, respektust keltő megnyi­latkozásával lehet ezt a végcélt elérni, melyért küzdeni nemcsak szükséges, ha­nem szép is. Meg vagyok arról győződve, hogy a szatmári magántisztviselők egye­sületének is lesznek érdemei abban, ha ez a kérdés rövidesen kedvező megoldást nyerend, mert ép a szatmári magántiszt­viselők között sok olyan tekintélyes nagy- müveltségü ember van, a kinek szava a város _ falain túl is meghallgatásra talál. Ep ezért szükséges a magántisztviselők összessége érdekében is, hogy a szatmári egylet mielőbb megalakuljon. Még sok más igen fontos ok szól még az egyesület megalakulásának szük­ségessége mellett, a melyekről azonban legközelebb leszek bátor szólani. Egy magántisztviselő. Minden vevő érdeke, hogy cipő«3iikségletét Miß cipőgyár r.-t. fióktizle- tében szerezze be. :: Szatmár, Deák-tér 7 :: Talpra vésett szabott ár!

Next

/
Thumbnails
Contents