Új Szatmár, 1912. március (1. évfolyam, 1-5. szám)
1912-03-27 / 1. szám
1912. március 27 3. oldal üjMmm hazából a himnuszon és szózaton kívül. Oly természetes az, hogy egy polgári magyar városban minden más politikai irány csak úgy tola- kodhatik be, ha demokratának tetteti magát, mintahogy Szatmáron is a kormánypárti reakció minden alkalommal polgárinak mondja magát, hogy félrevezesse és természetes elveikből kifossza Szatmár polgárságát. Bízunk benne és reméljük, hogy mától kezdve ez nehezebben fog menni. Szatmár, 1912. márc. 22. Szatmári munkásmozgalmak és a hatósági intézkedések. A tőke és munka egymás közötti harcából eddig nem nagyon sok jutott ki Szatmárnak. Nálunk önállóan harcol a tőke és teljesen különállóan a munka. Nagyon ritka eset, hogy a kettő egymással jöjjön összeütközésbe. Sőt elmondhatjuk, hogy a nagyobb hullámokat mindig a százezresek — mert milliomosunk vajmi kevés van — mozgolódása, a százezrek megsokszorozására irányuló zajos törekvések verik fel, ennek hullámai, illetve árhullámai hömpölyögnek a pénzpiacon, amig a munkásosztály létfentartási küzdelme szerényen megmarad a kenyérpiacon. Bámulatos dolog azonban, hogy a hatóság még sohasem igyekezett még törvényesen sem elnyomni azokat a sokszor jogtalan törekvéseket, melyek a százezrek vagyoni előbbrejutását nem mindig válogatós eszközökkel célozzák, de nyomban megnyilatkozik a rosszindulata, ha a munkásosztály, a legjobban ráfanyalodott társadalmi rend igyekszik javítani a helyzetén. Az utóbbi napokban az asztalosmunkások és munkaadóik között élesedett ki annyira az ellentét, hogy a munkások jónak látták helyzetüket — az egyöntetű járás és könnyebb mozgolódás céljából — nyilvános gyűlésen megbeszélni. Szóval élni akartak azzal a legelemibb joggal, mely őket a fennálló jogrend és törvények értelmében megilleti. Vasárnap reggelre gyűlést hívtak tehát össze az Ősbudavárhoz címzett kávéházba. Minthogy a gyűlés hatósági engedélyhez van kötve, a munkások beadták eziránti kérelmüket az illetékes hatósághoz: a főkapitányhoz. A főkapitány pedig egy rövid határozatban betiltotta a gyűlést azzal az indokolással, hogy a „folyamodók nem igazolták, hogy a kávéház át van en- qedve részükre“. A betiltás nem meglepő, legkevésbbé lepte meg a „folyamodókat.“ A szűk látókörű vidéken ez egy kaptafára megy. A munkás ne gyülekezzék. Azzal pedig nem számol az előrelátás, hogy az ilyen indokolatlan és láthatóan erőltetett betiltás még jobban elmérgesiti a helyzetet és nem válik előnyére a munkaadóknak sem, akiknek nem az a fontos, hogy a munkások gyülekeznek-e vagy nem, hanem a bébés megoldás. Szóval a betiltás nem is olyan meglepő. De az indokolás, — az már meglepően nem előkelő. Hiszen azt az asztalosok szervezetének legfiatalabb tagja is tudja, hogyha nincs átengedve a kávéház, akkor a gyűlés hatósági betiltás nélkül sem tartható meg. És arra is rájön még a szervezetlen asztalos tanonc is, hogy ahol ilyen indokolással tiltják le munkásemberek gyülekezési jogát, ott komolyabb érv nem akad. De tudja azt is és ha nem tudná, akkor ez az indokolás tudatára ébreszti, hogy a szervezett munkásság ereje könnyen meggyőzi az ilyen kicsinyes akadékoskodást. Egyszerűen újból kérelmezik a gyűlést a szabad ég alatt. Akkor csak nem fogja a hatóság azt kökell lenie ; békétlennek és kellemetlennek, ha nagy, ha kicsi egyaránt. A nagyvilági sajtónál ez már rég elintézett dolog. A keskeny vágányu vicinális hírlapirodalom azonban még nem fejtette meg a saját problémáját. Elcsépelt vicceknél tart még a közvélemény is ebben a tárgyban, mint annyi másban. A „mucsai híradó“ — ötletében merül ki mindaz, amit erről mondani tudnak. Pedig mégis csak van ebben valami, amit tapasztalhatunk, itt Szatmáron is. Három év előtt hihetetlennek tartották, hogy itt egy napilap éljen és ma háromév után a közönségnek hiányzik az, hogy a napilap nem az övé. Tehát nemcsak élclapi téma a vidéki sajtó, hanem van valami reális feltétele is a létezésének. Körülbelül abban az irányban, hogy a közönség intelligenciájának átlagos színvonala rohamosan emelkedik. Az a közönség, az a „mindenki,“ akit vezetnek, akit dirigálnak, akinek és aki ellen intézkednek, az a nagy tömeg, amelynek elébe állanak azok, akik hivatalos, félhivatalos, félig — és egészen hivatatlan vezéreik gyanánt szerepelnek — ez a közönség szemelláthatóan kezd modernebbül és értelmesebben érezni, gyorsabban kezd a vére keringeni, talán gyorsabban mint a vezérek kék — ezután a dühtől is kékülendő ereiben. Ez a mohó átértelmezés pedig beszélni és tenni vágy; egyebet beszélni, mint mindig azt, hogy milyen nagyszerű mindaz ami történik ebben a városban, azon világnézet recipéje szerint, amely erőnek erejével a régi sajtót akarta visszahozni és sikerült is neki két esztendőre elnémítani a publikumát. Ennek a szatmári közönségnek kezd nagyon sok mondanivalója lenni és unja azt, hogy mindig mások beszéljenek helyette a mások hangjával. Ezért kell ennek a gyorsuló életű közönségnek egy gyorsuló hírlapirodalom. Az „Uj Szatmárra“ nem irtuk ki, hogy menetközben nem szabad eprészni. Azért nem irtuk ki, mert a gyorsvonatból már „kihajolni“ is veszélyes; kiugrani pedig csak akkor érdemes belőle, ha az ember azután egyáltalán nem szándékozik többé utazni. vetelni: mutassák fel a kontraktust, vájjon az Úristen átengedte-e nekik gyűlés céljaira a szabad ég alját és a természetnek rendőri felügyelet alatt álló lágy ölét. Szatmár, 1912. márc. 26. Nem volt szükség verbunkosra, hogy az Uj Szatmár munkásainak kicsiny, de elszánt csapatába édesgessen bajtársnak. Ifjúkorom óta élénken vágyódtam olyan hírlapra, amely lehetőleg független legyen, s amelybe ennélfogva szabadon írhasson mindenki, akinek Írni valója van, és írni akar. Azért mondom, „lehetőleg“, mert teljesen független hírlap nem is képzelhető. A legjobb esetben is, amikor tehát minden idegen befolyástól mentes, függ a saját létérdekétől. És bizony ez is elég súlyos béklyó. Az Uj Szatmár, amint tudom, ennél nehezebb kötelékkel nem indul útnak. És, mert a vezetői főleg abban bizakodnak, hogy a közönség érdeke egészen összeesik az övékkel, és igy ugyanaz lesz jó mindakettőnek: bízvást föl lehet tételezni, hogy az uj lap kizárólag a közönség jóvoltának fog szolgálni, aminthogy kizárólag ebből fog élni őmaga is. Mások adják majd elő a lap szellemének általános irányzó pontjait. Én, aki mindjárt negyven esztendeje, hogy magánbuzgalomból kontárkodom az újságírás mezején, örömmel és lelkesedéssel állok be most is önkéntesnek fiatal barátaim sorába, hogy velők harcoljak a közjóért, a helyes fejlődés, városunk közéletének haladása, a művelődés és becsületes munka és összes polgártársaink zavartalan békéje szellemében. Remélem és hiszem, hogy az Uj Szatmár uj iránya: a radikális demokrácia meghódítja az olvasó közönséget — hamarosan. Mert, ha vannak is tán, akik idegenkednek az idegen nevű eszmevilágtól, szívesen megbarátkoznak majd vele, mihelyest rájönnek, hogy a latinos név tulajdonképp magyar jellemvonást fed. Boldog leszek, ha e nemes munkában én is végezhetek néhány kapavágást, mikor nagy szeretettel akarok közreműködni, hogy Uj Szatmárunk legyen — nemcsak papiroson . . . Tanódy Márton Valódi angol és olasz kalap-újdonságok keztyü,- zsebkendő-különlegességek Ragályinál. Sárfeány L. mitten Piíii 8. ipliíiet IMS kézből átadó. Cim : a kiadóhivatalban. 50 százalék megtakarítás, ha házilag készítjük likőreinket, melyek jóval kellemesebb izüek a gyárilag készülteknél. Mindenféle ízben kaphatók. Kis üvegcse ára 60 fillér. Főraktár: Brünn Sándor gyógyszertárában a „Meg- váltóhoz“ Szatmár Deáktér 15. szám. Az összes művésznők és művészek megegyeztek abban, hogy ezentúl CIPŐSZÜKSÉGLETÜKET M0SK0VITS Cipőgyár R.-T. fióküzletében szerzik be. Talpbavésett szabott ár
