Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

MAGYAR! HAJNAL HASAD!

Vigadj, magyar haza! s meg ne tagadd tömött Javaidtól azt a valódi örömöt,

Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra Az egész országban harsogó vivátra.

Vége van már, vége a hajdani gyásznak.

Le hasadó ztak már a fekete vásznak,

Melyeket a fényes világosság előtt A hajdani idők mostohás keze szőtt.

Az eltépett gyásznak rongyainál fogva Tündöklik egy nyájas hajnal mosolyogva.

Setét uö 'gyeinkre súgárit ereszti,

Mellyel a megrögzött vak homályt szélyeszli. Bíztatja hazánkat vidámító képe.

Hogy már a magyarok napja is kilépe.

S rövid időn felhág egünk délpontjára,

Iiogg világosságot hintsen valahára.

Kelj fel azért, magyar! álmodból serkenj fel, Már orcáidra süt e nyájas égi jel.

Kelj fel! s ázsiai Múzsáddal köszöntsed,

Elibe háláló indúlatid öntsed.

Örvendj, hogy elmúlván a setét éjszaka,

Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka.

Ez által egy kövér reménység táplálhat,

Hogy még napod fényes delére felszállhat.

Lesz még a magyarnak olyan dicső neve,

Amilyen volt a Mars mezején eleire.

S még azok is laurust fűznek maggaéinkra,

Kik most finnyás orral néznek hérosinkra:

Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,

Víg egünkön mulasd mosolygó orcádat.

Jer! ímé Nimfái már a víg Dunának,

Elődbe koszorús fővel indáidnak.

Ezt minap egy jámbor magyar énekelte —

5 benne á huszadik századot képzelte.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY