Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Ingyenes mind a két kiállítás, egész nap nyitva van, lehet kérem folyton és folyvást... A Fővárosi Képtár harmadik ki-, állítását a Városi, Vármegyei és Községi Alkalmazottak Országos Szövetsége rendezte, tagjainak képzőművészeti, iparművészeti és foto munkáiból. A műveknek nagy tömege és általában alacsony nívója kifárasztja a nézőket, alig marad kedvük, hogy az egypár szépet megkeressék köztük. A rajztanárok művei voltak a szerencsésebbek, a dilettánsok között nem akadtunk különösebb tehetségre. Jó volna, ha a képzőművészeti szabadiskolák és tanfolyamok meggyőznék országszerte a méltatlanokat, hogy csak saját mulatságukra érdemes nekik művészkedni, a tehetségeseknek viszont komoly képzést adnának. Karácsonyra három helyen is mutattak be ajándékoznivalókat. A NÉPMŰVELÉS kerámiai és iparművészeti kiállításán futom, ötletes munkák szerepeltek, Gorka Géza és Gádor István kerámiáival az élen. A SZALMASSY GALÉRIA karácsonyi vásárán régen megunt baba- és játékfigurák voltak összezsúfolva. Az IPARMŰVÉSZETI AKADÉMIA kerámiai kiállítása szemléltető rendezésben mutatta meg, hogy mi a különbség az ízléses és ízléstelen holmik között. A régi divalú ke.rám iák célszerűtlenek," pöffeszkedők, cikornyások_voltak. A modem tárgyak még ha művészi igény nélkül készültek is, végsőkig célszerűsített formáikkal művészibb hatásúak. Egy mai fogorvosi köpőcsésze szebb formájú, mint egy hajdani, díszravatalszerű virágtartó. Az új kerámiai dísztárgyak elhagyják a sok porfogó domborulatot, kínai vázákról ellesett néhány formára szorítják az érdeklődésüket, de a különleges keverésű mázak színeiben és szövedékeiben merészen tobzódnak. A NEMZETI SZALONBAN Kállai Ernő rendezte meg „A magyar képzőművészet újabb irányainak“ kiállítását. A katalógus bevezetésében, újra megbolygatja azt az ismert kérdést, hogy a demokrácia miért nem ' méltányolja jobban az absztrakt és szürreális ta irányú művészeket, pedig Hitlerek sem szerették őket. Hiábavalók az ilyen összevetések. A politikai életből tudjuk, hogy aki ellenük állt a németeknek, az nem mind demokrata. Akit a fasiszták nem szerettek, az csak ezért nem várhat még' különleges kegyeket a demokráciától. Természetesen minden művész háborílhatatlanul dolgozhat saját felfogása és iránya, sőt saját mániája és vesszőparipája szerint is. De az most a döntő kérdés, hogy az eddig teljesen elzárt paraszt és munkás tömegeket hogy tudjuk belevonni a művészeti életbe. ínyenc, modoros irányok nem tudják ezt megoldani. Hitlerék megkerülték a kérdést, álművészekkel készíttettek érzelgős és patetikus álműveket: a népek bitófájára levendulacsokrot kötözgéttek. A demokratikus népek nem áltatják magukat azzal, hogy kész megoldást találtak már á mindenkinek szóló művészetre. De keresik az útját és nekünk is kötelességünk, hogy teljes szabadsággal keressük. Variálni szabad csak a művésznek, amit mások kigondoltak? Mert a magyar absztraktak és szürreálisták nem tesznek többet. Az igazi szabadság új szépségekre nyitja rá a művész szemét a teljes hagyomány alapján. Alszent siránkozás, hogy nálunk szárnyát szegik a haladó művészeinek. Szálljon csali, röpüljön, akinek szárnya van, ott a cél csak legyen ki eléri. A kiállítás nem igazolja a bevezető pesszimizmusát. Ezeket kellene félteni a demokrácia szükkeblűségétől? Czóbel Bétát? Egry Józsefet? Márffy Ödönt? Barcsai/ Jenőt? Vagy a fiatalabbak közül bármelyiket? Háborítatlanul vonulhattak föl itt is, mint eddig és ezután. Senkit excentrikus kísérleteiért mág- Tyára még nem dobtak.- .. (Azért, például, Megyeri Barnabás biztosan komolyabban veszi a Népművelésnél kiállított kisplasztikáit, mint a cérnaszálon itt libegő plélikölteménvét.) A SZALMASSY GALÉRIA „Száz év festészete“ kiállításán egypár gyönyörű Mednyánszky képet élvezhettünk, Csontváry-1, Rippl-t.... 60
