Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-07-01 / 7. szám

nyét. A kiállítást Oelmacher Anna nyitotta meg, ugyanő tartott az első 3 nap tárlatvezetést, a következő napokon pedig helybeli képzőművé­szek. A továbbiak során a helybeli művészek kiállítása, kanizsai mű­vészeknek Göcsejben és a Balaton melletti községekben tartandó 10— 14 napos tanulmányi útja, az ősztől kezdve háromhónapos rajzlaalö­­lyam, kéthónapos művészettörténeti tanfolyam, művészeti előadássoroza­tok. dunántúli művészek kollektív kiállítása, a Fővárosi Képtár to­vábbi kiállításai stb. szerepelnek a tervben. A vasi írók a vidék kultúrájúnak szolgálatában irodalmi estet tartottak a sárvári vár kultúrtermében. Palkó István bevezetőjében éles tárgyila­gossággal mulatott rá arra, hogy az emberi haladás és kultúra ellen­sége a nemtörődömség és, butaság. A vasi írók ennek leküzdésében út­törő munkál végeznek vidéki út­jaikkal. A nívós műsort a sárvári közönség tetszéssel hallgatta végig. Vándor bábszínház létesült Vas megyében. A Magyar Bábjátékosok Egyesületének vasmegyei titkársága a Szabadművelődési Felügyelői Hi­vatal támogatásával megszervezte a vasmegyei kölcsön bábszínházát. Ez színpadból, lejekből, ruhákból, dísz­letekből és egy előadásra való tel­jes szövegből áll. A teljes színházat a Felügyelői Hivatal kölcsönzi ki az igénylőknek. Azok számára, akik a kölcsönszínpadot nem tudják ke­zelni, de szeretnének bábjátékelő­adásokat tartani, a búb játszók me­gyei titkársága küld ki egyet-egyet vendégjátékra a már gyakorlott cso­portokból. 30 új falukönyvtár létesült Vesz­prém megyében a Kommunista Párt segítségével. A felügyelői hiva­tal öt vándorkönyvtárai adott ki, a falukönyvtárak régi anyagát pe­dig 1000 korszerű könyv adományo­zásával frissítette fel. Megyei kultúvkonferencia volt Veszprémben. A konferenciát előké­szítő bizottságban részlvett a me­gyei Nemzeti Bizottság, a megyei térvmegbízolt, az UFOSz, FÉKOSz és EPOSz megyei szervezete, támo­gatta a rendezést a rendőrség és a közigazgatás is. A megyei Nem­zeti Bizottság községi munkaérte­kezletek tartására szólította fel a » községeket, ezeken megtárgyalták a hároméves■ terv kulturális beruházá­sainak eddigi eredményeit s követ­kező évi menetét. A munkaértekez­letek elsősorban helyi társadalmi erőforrásokat igyekeztek mozgósí­tani a kuliúrmunka anyagi támo­gatására. Tanácskozásuk eredmé­nyéről beszámolót küldtek a me­gyei művelődési értekezletre. A me­gyei konferencián többek között a szabadművelődési felügyelő és a körzeti könyvtár szervezője is be­számolót tartott és ismertette mun­katervét. A művelődéspolitikai tá­jékoztatót Alexits György állam­titkár tartotta. A községek kiküldött munkatársai igen sok művelődési eredményről számoltak be és több problémát tettek szóvá. Elhatározta a konferencia, hogy az ősz folya­mán minden községben kultúrnapot tart a hároméves terv kulturális be­ruházásainak ismertetésére. A köz­ségek kulturális munkatervét egy szakértő megyei bizottság az ősz folyamán részletesen megbeszéli a kiküldöttekkel a kisebb tájegységek központjaiban. A cél: 'társadalmi mozgalmat teremteni a megyei kul­túráiét szellemi és anyagi támogatá­sára. Kertán (Veszprém m) kitünően si­került körzeti falunapot rendeztek május utolsó vasárnapján. Népi táncbemutatók és sportversenyek után előadták Darvas József ^Sza­kadéknál. Kiállították Sülé Sándor gyűjteményét a környék 48-as emlé­keiből (lásd az Uj Szántás decem­beri számát). Székesfehérvár zenei eseményei giek sorából kiemelkedik Bisztriczkg Tibor négy hangversenye. A nagy­­közönség számára rendezett hang­versenyen kívül az Állami Bőrgyár, a Felmaier Gyár és a Református Nőegylet egy-egy külön hangver­senyt szerveztek a hegedűművész közreműködésével tagjaik számára. A Szovjet-Magyar Művelődési Tár­sasig és a Zenékonzervatórium kö­zös hangversenyt rendezett orosz zeneszerzők műveiből. A Szabad­művelődési Tanács és a Vörösmarty Társaság szabadtéri énekkari hang­versenyén 1800 fehérvári énekes vett részt. Szép hangversenyt adott Fe­hérvárt a Rákospalotai Kamarakó­rus is az Állami Bőrgyár meghívá­sára. A helybeli postások kultúr­csoportja viszont a Budapesti Posr 448

Next

/
Thumbnails
Contents