Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
MŰVÉSZEK A VASÁRON Megkérdeztem egyet a Vásár egymillió látogatója közül, hogy mimindent látott odakint. Beszélt a típusbútorról, a jegynélküli zsemlyéről, az alumíniumlábas gyártásáról, kaviárról, traktorokról, rádióüzenetekről, vidám és lelkes közönségről. Csak éppen arról nem szólt, ami engem legjobban érdekelt volna. — És a képek? — kérdeztem meg a végén. — Micsoda képek? — Nem emlékszel? A főbejáratnál, meg a nagyobb pavilonokban nagy faliképek voltak, aztán meg domborművek, szobrok is ... — Ja, persze, azok is voltak, de én azt nem igen néztem meg. Az csak dísz ... Természetes, hogy egy vásárnak a gazdasági fontossága az első. A művészi alkotások csak ráadásképpen szerepeltek, „dísznek“, mint a megkérdezett átlaglátogató megállapította. De akármilyen pesszimistán számítjuk is, mégis csak akadt jópárezer a millióból, aki a szédült bámuldozás közben a faliképeket is jól megnézte. Bízvást mondhatjuk, hogy a Nemzetközi Vásár volt iaz évnek egyik legfontosabb képzőművészeti kiállítása. Nemcsak a látogatók hatalmas száma adja a fontosságát, hanem a fölvetődő problémák is. Szabadban, másérdeklödésíí nagy tömegnek milyen műveket mutassunk he? Semmi esetre se múzeumi értelemben vett alkotásokat. Akármilyen élénk színekben pompázik egy olajfestmény, nem bírja a versenyt a vásár harsány mozgalmasságával. A Nemzetközi Vásár képeit, domborműveit és szobrait tervező művészek új stílust, új kifejezési formát keresnek, amelynek jóformán még neve sincs, de nagy reménysége van a fejlődésre. Most még bátortalanul fognak hozzá: saját festői és grafikai modorukat megpróbálják az új föladatra átfogalmazni, elmúlt stílusokhoz is fordulnak ihletért. Hajnal János faliképé a Goldberger pavillonban a szövés sürgés-forgását ábrázólta. Oktatói ambíciói nincsenek, nem vezeti végig szemléltetően a munkamenetét. Alakjai és színei nagyon szépek, a freskó stílusát 'posztimpresszionista elemekkel keveri. Az arcok az ő képein a íegegyénibbek, de még mindig sok bennük az általánosítás. Bán Béla a szecesszió kelléktárából veszi színes kontúrjait. Vasmunkást, aratót, munkás családot és hídépítőt ábrázol négy táblája. Az expresszionizmust Faragó Pál képviseli; lapos fejek és kígyózó végtagok ellenszenves színezéssel; mindez az \ erősáramú vállalatok számára. Hincz Gyula az absztrakció körül keresgél. A Viscosa gyár számára készült tábláján olyan merészen keveri az arányokat, hogy emberi alakok helyett fantomokat és bolhákat rajzol. A szürrealizmus sem marad el: Bálint Endre az OT1 munkáját szemlélteti homokórával, fatörzzsel. Gál Mátyás .hároméves terve is valami félreértett szürrealizmus: agancsszerű faágak, itt-ott statisztikai adatokkal. Konecsni a NIK pavillonban alumínium-lemezekre festeti; nem sokkal ad többet mint a plakátjai, az arcok egészen stilizáltak. Iíáldor László , és Gábor Pál szemléletesen ábrázolták a Magyar Állami Szénbányák munkáját és történetét' Kádár György a Szövetkezeti Központ pavillonjának az oldalára vázolt néhány kompozíciót. A nyomdai pavillonban Koffán Káro'y és Bencze László kisebb méretű képeit láttuk, előtte Gyenes. Tamás nyomdászszobra áll. A szénbányák három nagy reliefje Somogyi József, Szabó Jván és Tar István közös szép munkája. A Szabadságharcos Szövetség pavillonjában bemutatták a Partizán emlékműpályázat legjobb pályaműveit. A művek többsége formalista irányú volt, nem embert és munkát ábrázolt, hanem stílusemlékekből próbált összehozni tetszetős, erőteljes kompozíciókat. Ha fejlődést várunk a nagyméretű, tömegek számára készülő faliképektől, 'meg kell adni a lehetőséget a művészeknek, hogy nyugodtan, elmélyedve, személyes élményeik alapján ábrázolhassák a munkások, parasztok és értelmiségiek hősies teljesítményeit. Vitéz Mihály 434
