Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
Érdekes képei kapunk, ha megnézzük, hogy milyen társadalmi réteyekböl kerültek ki a szereplők. Falvakban (Szolnok megyében a falvak általában 5—9000 lélekszámmal szerepelnek, vagy még nagyobbal', a városok 14.000—43.000-ig) általában a következő megállapításra jutottunk e téren: Énekkaroknál«: paraszti réteg 30o/o, iparos 45o/o, értelmiség 25%. Ilt megjegyzem, hogy nagyon kevés az a falu, ahol fejlettebb kultúrájú énekkar van. A legtöbb helyen csak iskolai énekkar működik. Falusi viszonylatban igen fejlett énekkari kultúrát tapasztal ütni Jászapátiul, Czibakbázán, Tiszaföldváron. Több helyt nem jelentkeztek a meglevő énekkarok a versenyre. Ennek okát a helyi szemezés elégtelenségében is kell keresnünk, de voltak más okai is, mint pl. politikai, világnézeti okok. Tánccsoportoknál: földműves 50o/0, munkás és értelmiségi 50%. Itt meg kell állapítanunk azt, hogy az ősi tánckultúra legtöbb helyt kiveszőfélben van és különösen a Jászságban már alig találunk kollektív népi tánckultúrát. A kunsági rész az, ahol még ilyenek vannak és ahol érdemes lenne a népi" láncok továbbfejlesztésével foglalkozni. Színjátszó csoportoknál: paraszt 40°/o, munkás és iparos 55%, értelmiségi 5%. Ami a paraszti szereplőket illeti, azok nagyrésze az újgazdák sorából kerül ki. A középparasztság kulturális érdeklődése igen csekély, felszínes és rendszertelen. Ha most versenyzők választott műsoranyagát vizsgáljuk, azt kell látnunk, hogy az a selejtkultúna, a giccs, a proletkult, a népi romantika világából táplálkozik nagyobbrészt, de meg kell állapítanunk azt is, hogy voltak helyek és személyek, ahol a választás kifogástalan volt. Rendszerint a vezető személyén, műveltségén, tehetségén múlott a jó vagy rossz anyagválasztás. „ ' • Fentiek is megerősítik, hogy a jövőben nagy súlyt kell helyezni a falvak, de a városok kulturális vezetőinek képzésére is. Másik fontos és ■ lényeges kérdés, hogy az énekkarokat, tánccsoportokat, szabadszí n iá Is zó csoportokat irodalmdag és művészileg tökéletes, ideológiailag helyes és kellő mennyiségű műsoranyaggal, kuli úranyaggal lássuk el a legkisebb helyen is. Gondolunk ilt elsősorban a magyar, aztán a külföldi írók és szerzők megfelelő műveinek állami kiadásban való megjelentetésére, olyan olcsó árakon, hogy azt a legszegényebb ember vagy csoport is megvehesse. Viszont legyen ez. a kiadványsorozat olyan, hogy annak minden füzetéi vagy kötetét feltétlenül tudják használni a gyakorlatban is és ne történhessék meg, hogy csak mikor megvették, veszik észre, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Szükséges tehát, hogy minden kiadott műről részletes leírás készüljön (tartalom, szereplők száma, időtartam, milyen közönség számára alkalmas, milyen színpadi felszerelést igényel, stb.). Vizsgáljuk most már magukat a produkciókat. A régi, kiforrott, összeszokott együttesek minőségi munkája sokkal nagyobb volt még falusi viszonylatban is, mint pl. a mostanában kialakult vagy alkalmi (pl. iskolai! szabadszínjátszó csoportoké. E téren szép eredményeket láttunk a jászapáti,' szolnoki és jászberényi szabadszinjátszóinknáí. Egyeseknél egészen kifogástalan volt a stílusbeli felfogás, kor- és eszmehűség, kivitelezés. Ami*a rendezést illeti, nagy hiány van jó rendezőkben. Alig kettőhárom emelkedik ki az ú. n. műkedvelői- rendezők sorából. E téren is sok a tennivaló, mert a szereplők között sok az ösztönös színjátszó tehetség, csak jó rendezőre lenne szükségük. Rendezői hiba volt, hogy a legtöbb csoport nem magának való darabot választott és mivel a szereplők teljesen idegenek voltak a darab személyeitől, furcsa, groteszk, sokszor kínosan ható előadásokat láttunk.' Az egyik újgazdacsoport pl. a „Csikós“-t választotta. Előadásukban aztán a bárónőből házsártos háziasszony, az úrfiból pedig* pomádés börbélysegéd figura lett. A népitáncok esetében már sokkal sikerültebb produkciókat láttunk. Eltekintve attól, hogy kevés volt az eredeti, helyi szokásokon és hagyományokon alapuló produkció s nagy általánosságban a kanásztáncok, különböző verbunkok, csűrdöngölők sorából került id a műsor, a táncok előadása sok esetben megközelítette a művészi nívót. Sok tánctehetséget j 413
