Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
Másodiknak népdalfeldolgozásaid következtek, a feledhetetlen szépségű kórusművek. Igazán úgy hatottak, mint megannyi égő parázs, felengedett melegüknél egy egész nemzet dermedt és dermesztő némasága. Az lett belőle, ami eddig még soha, legalább is a XVI. század vége és a XVII. század eleje óta egyetlen egy korszakban sem esett még meg egyszer sem: ugyanazokban a csudálatos darabokban lelte örömét a tanyasi iskolás gyerek s találta gyönyörűségét a nagyvárosi hangversenytermek válogatós" közönsége, ugyanazt énekelte a gyári munkásénekkari tág s a konzervatóriumot végzett iskolázotthangú énekesnő. Zenei téren a Te hatásodra dőltek le az osztálytagozódás társadalmi válaszfalai s született meg az igazi demokrácia. Időrendben harmadjára vonult be diadalmenetben halhatatlan alkotásod, a Psalmus Hungaricus. Az eddig néma nemzet ennek a hangjain dalolta és muzsikálta el mondanivalóját a többi nemzeteknek. A nemzetek — eddig részvétlen és fagyosan viselve el a zeneileg jelentéktelen kis nép számukra appercipiálhatatlan muzikális teljesítményeit — nyomban figyelni kezdtek az új hangokra és a figyelő arcokon megjelent előbb az őszinte érdeklődés, később a szolidaritás letagadhatatlan jele s ez azóta sem hervadt le onnan, újra meg újra kivirul, valahányszor a Psalmus akkordjai megzendülnek. Negyedszerre zenepedagógiai munkásságod nyitogatta meg most már megint nemzetünk egyetemének, a hallását más nemzetek, az egész emberiség zenei kincsének befogadására. Énekre és muzsikára nevfelődő népünkben egyre mélyül, egyre tudatosul s egyre nemesedik szokásból gyönyörűségforrássá a zeneművészeti kultúra, ezért tisztelgünk most a Psalmus 25 éves jubileumán szívünk melyéből, nemes érzésekkel, tudatában annak, mit köszönünk benne. , A műved által felkavarodott érzelmek vihara elzúgott, el is halkult immár bennünk: pillantásainkban az öröm csóváit .gyújtotta fel. Az előttem szóló okosak bölcsessége értelmünket világbólta meg: tekintetünkből annak a laklvavilága lobogott őrtűz gyanánt. Hadd ragyogjon most fel, befejezésképpen, feléd fordult, reád néző, szeretőn ragaszkodó szemünkben, hadd áradjon a Te szemed irányába a hála fénye. Karácsony Sándor 398
