Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
ennyire pontosan megrajzolt típust. A „Szép úr hétköznapjáéban a burzsujjal ismerkedhetünk meg, sívár és önzö, örömtelen és eseménytelen napjaival. A kötet címét adó »novellamár pozitívabb életet mutat be: a munkásmozgalomhoz csatlakozó értelmiségi ember harcát a mozgalom bizalmáért. A „Szakadék szélén“ az öntudatra ébredt munkást rajzolja meg határozott vonásokkal egy szabotázs, majdnem partizán-akció kapcsán. A kötet minden egyes novellája az életnek egy új, előttünk nem nagyon ismert részét tárja fel. Köszönjük ezt a szerzőnek, annál is inkább, mert ezen felül végig élvezetes, jó olvasmány a „Gyanú“. . Török Bálint SZABÓ PÁL: Most és mindörökké! (Püski). Néhány válogatott elbeszélése je'lent meg könyvnapra Szabó Pálnak. Régi és új novellák vannak ebben a füzetben egy csokorba szedve. Mintha két különböző világot, helyesebben két különböző parasztot írna le a kétféle világban. Az elsőben a nyomorgó, a kilátástalan élet'terhét cipelő szegény parasztot, a másikban, az újban pedig az öntudatra ébredt szegényembert, a valóban felszabadult, » a jobbágyság, az urak befolyása alól felszabadult parasztot. Sokat írtak már, sokat beszéltek, még többet ujságcikkeztek az előző rezsim elnyomásáról s a felszabadított parasztság új életéről. Elhittük, mert sok mindent magunk is tapasztaltunk. Szabó Pál is ugyanezekről ír, de a'csodaszép szábópáli nyelven és stílusban. Az ember mzzal a megnyugvással teszi le ezt a kis füzetet, hogy ha Szabó Pál.ilyen szépen mondja, egy egész kötetben mondja, hogy „mink vagyunk az ország“, akkor a történelem lógja ráfelelni: „most és mindörökké“! / Török Bálint SZÍNHÁZ KOSZTOLÁNYI DEZSŐ; Színház (Nyugat). Kosztolányi Dezső hátrahagyott müveinek XI. kötete. A „Hét“-ben, a „Nyugat“-ban és máshol megjelent bírálatok, tanulmányok, cikkek színmüvekről, színészekről, rendezőkről, a színház elvi kérdéseiről. Kosztolányi szerette a színházat, hitt magas és maradandó hivatásában. Ez teszi áhitatossá, meghatottá és líraian magával ragadóvá, amikor az igazán nagyokról beszél. Ez szúr és mar mondataiban, amikor a színpad rossz mesterembereiről, akarnokairól ír. Legkedvesebb írói Shakespeare és Csehov. Bírálatai a „Hamlet“-röl, az „Athéni Timon“-ról, a „Ványa bácsidról — a kötet legszebb írásai. De érdekelték a színészek is, a játék, az alakítás, az átváltozás rejtélye. Részletesen elemzi a legnagyobbak — Márkus Emma, Pethes Imre, Odry Árpád, Hegedűs Gyula, Törzs Jenő — játékát. Fáradhatatlanul szemléli a külföldi vendégszínházakat is — a színészek szavát néha meg sem érti, mégsem csal az ösztöne, az ítélete. A moszkvai Művész Színházról, Sztaniszlavszkij társulatáról így ír: „...Mi különbözteti meg őket minden más színésztől? Az, hogy a valósághoz sokkal közelebb állanak .. . Amit láttam, az páratlanul szép volt és érdekes...“ Egy másik külföldi vendég, Reinhardt, a német rendező, már egészen más fogadtatásra talál, Kosztolányi nyílt levelet intéz hozzá, amely ma is megszívlelendő bírálata a felszínes, külsőséges, hatásvadászó rendezésnek: „...Önnek ötletei vannak, függetlenül a darabtól és ezeket az ötleteket — törik-szakad — keresztül akarja vinni, ráhúzza a darabra, még akkor is, ha szegény belenyomorodik.. . Tanár úr, ön már nem is rendez, de tanít. Ötleteket ad Shakespearenek, a7, öreg , Sophlokesifek éppúgy, mint a Lumpácius Vagabundus szerzőjének és jaj nekik, ha nem paríroznak. „L’art pour Part“, mondja és rendezni akar magáért a rendezésért. Drótnélküli rendező, aki elszakadt a talajától s most az ötleteit szcenirozza, nem a darabokat ...“ Kosztolányi bírálataiban is élesszemű, biztosítéletü művész. Kiss Józsei 382
