Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-01-01 / 1. szám
/ AZ ANALFABÉTIZMUS ELLENI KÜZDELEM MAGYARORSZÁGON ÉS NYUGATON I. A törvénykezés nyelvén analfabétának nevezik azokat, akik a) az írásban és olvasásban járatlanok; b) akik testi vagy szellemi hiányok miatt az olvasásban vagy írásban akadályozottak; c) azok a szerződő felek, akik járatlanok abban a nyelvben, amelyen az okiratot. fogalinazniok kejl; a) szemianalfabélák, azaz fél-analfabéták azok, akik írni nem, csak olvasni tudnak. A magyar magánjogban az analfabéták cselekvőképessége nincs korlátozva. A törvényben külön megjelölt esetektől eltekintve a jogügyletek kötéséhez ugyanis azoknak írásbafoglalása nem szükséges; ahol pedig a törvény írásbeli alapot kíván, ott az írni nem tudó kézjegyével látja el az \okiratot. A kézjegyet legalább két tanúval kell hitelesíteni. Egyedül váltót nem írhat alá az analfabéta, mert a kézjegy használatát a váltón csak testi fogyatékosoknak engedi meg a törvény. Meghatalmazással azonban az analfabéta is váltóképes lehet. Felesleges hangsúlyoznom, hogy mi az analfabétizmus ellen, nem a váltóképesség biztosítása szempontjából kívánjuk felvenni a harcot. •Helyesen állapítja meg Fekete József tanítóképzőintézeti tanár a Magyar Pedagógiai Társaságban 1929-ben tartott székfoglalójában, hogy ..demokratikus mozgalmak nyomában — szinte törvényszerű függvényként — mindig népművelési törekvések jelentkeznek“. Mi nevelők meggyőződéssel valljuk, hogy a politikai és gazdasági demokrácia teljes kibontakoztatására irányuló törekvések csak akkor járhatnak megfelelő sikerrel, ha ezeket a kulturális demokrácia megteremtése is megalapozza. A kultúrdemokrácia hirdeti, hogy minden embernek joga, és igényevan arra, hogy a benne rejlő erőket kifejthesse, joga van arra, hogy önmaga művelése által emberré legyen. Ebből következik, hogy a közösségnek mindenki számára meg kell adnia a lehetőséget,’ hogy magát a saját akarata szerint fejleszthesse, ä maga módja szerint műveltté lehessen s így a kultúra javait élvezhesse. Minthogy az írás és olvasás ismerete nélkül a műveltség növekedéséről, a kultúra javainak élvezetéről ma már komolyan nem beszélhetünk, az analfabétizmus elleni küzdelem minden demokratikus közösségnek az első feladata kell legyen. Valamely nép műveltségének meghatározására általánosan elfogadott mértéket még nem állítottak fel. Vannak, akik a tiej, a bor, a gyümölcs, a műtrágya vagy a szappanfogyasztás, mások az pjság és a könyvek kelendőségét, ismét mások a rádiók, az illemhelyek- vagy a gépkocsik számát tekintik kultúr jelzőnek. Általánosságban legszívesebben a népiskolák, de különösen az írni-oivasniLudók százalékszámával határozzák meg egy-egy nemzet művelődésének színvonalát. Kétségtelen, hogy mindegyik adat mond valamit, csalhatatlan mértékmutatóul azonban egyiset sem tekinthetjük. Nem vitatható azonban, hogy az analfabétizmus fontos jelzője a nemzet kultúrájának, továbbá, hogy az olvasni és írni nem tudók tehertételt jelentenek nemzetük számára, mert fogyatékos ismereteik miatt a legtöbb esetben szűk látókörűek, gátlói a szellemi Adataimat és megállapításaimat az alábbi irodalomból merítettem: Révai Lexikon I. és XIII. kötet, továbbá az Űj Idők- Lexikona II. kötet: analfabéta címszó. Magyar Pedagógiai Lexikon: analfabéta, Budapest szfőv. népművelés, iskolánkivüli népművelés címszók. Tamás József: Népművelés Somogybán. Fekete József: A magyar népművelés körvonalai. / Vernon Hodge: A felnőttek oktatása az Amerikai Egyesült Államokbatí. 27
