Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-04-01 / 4. szám
Hát nem érdeke az államnak, hogy a dolgozó a legmesszebbmenő védelemben részesüljön? Hát elválasztható az állam jóléte az egyénétől? A mai ember alig is értheti már meg az 1889-es munkás helyzetét. Mert akkor ezeket még államellenes, romboló, forradalmi kérdéseknek minősítették, amelyek hallatára rendes polgár tartozik elszörnyűlködni és rendőrt hivatni. A párisi munkáshatározat ezeknek a céloknak a megvalósítása végett elrendelte, hogy a világ proletársága — mindenki a maga hazájában — szervezzen tüntetést a nyolcórai munkaidő bevezetése érdekében: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés és nyolc óra testi-szellemi felfrissülés minden ember alapvető joga. És mikor legyen ez az ünnepi tüntetés? Hát mikor, ha nem a tavasává rás napján, amelyet a falu népe — a városi munkásság testvére és sorstársa — ősidők óta már amugyis ünneppé avatott! így lett a május elsejéből most már a falusi és városi dolgozók ünnepe szerte a nagy világban. Azaz, hogy így kellett volna lennie, de még sok víznek kellett lefolyni a Dunán, Rajnán, Volgám és mindenütt, ahol várakozással tekintettek a május elsejei követelések megvalósítása elé. Mert a TŐKE nem humanista, a TÖKÉT nem lehet sem szép szóval, sem erkölcsi érvekkel meggyőzni. A tőke nem harmóniát akar, hanem profitot. A nem;-« ntözi TÖKE a nemzetközi PROLETARIÁTUS követelésére tiltakozással felelt. A kongresszus munkástagjait kizárták a munkából, a határozat mellett agitáló szervezőket elbocsátották, bebörtönözték. Az első májusi ünnep páni félelemmel töltötte el a polgári lakosságot. Pesten mintegy 10.000 katona és 1000 rendőr vigyázott a polgárok vagyonára. A gyűlés mellett állt egy század katona, az Aréna (Dózsa György) út körüli házak szintén meg voltak rakva katonasággal. Katonák őrizték a gázgyárat, a teherpályaudvarokat s a rendőrök puskát kaptak az ünnepi alkalomra, a rendőrtisztviselők pedig kiköszörültették kardjaikat. Hódmezővásárhelyen is rendőrségei, cséndőrséget vezényeltek ki és sortüzet adtak a tüntető tömegre. Körömszakadtáig védekezett a TÖKE a május elseje ellen. Csak lépésről-lépésre engedett. A munkásság az idők folyamán kollektív szerződéseiben kikötötte magának a május elseje megünneplésének jogát, sőt fizetést is kiharcolt magának erre a napra, de a tőkés állam soha nem ismerte el ünnepnek. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején lett először törvényes ünnep a május elseje. A tanácsköztársaság bukása után a Horthy-rendszer persze megint minden dühével a május elseje megünneplése ellen fordult. Az ünnepet betiltották. A munkásság természetesen nem nyugodott bele ebbe a tilalomba és szakszervezeteinek minden erejével azon dolgozott, hogy újra megszervezze a tüntető felvonulásokat. De ez csak hosszú esztendők munkája árán és csak fokozatosan sikerült. 1938-ban például csak annyit engedett meg a kormány, hogy a munkás sportegyesületek tornabemutatójával kapcsolatosan az üzemek kivonulhassanak a hűvösvölgyi nagyrétre. A kerékpárok és jelzőtáblák piros szalagjait a nagy erővel kivonult rendőrség elkobozta, elkobozták azonkívül a FÖLDET, MUNKÁT, SZARADSÁGOT! feliratú jelzőtáblákat is. A Petőfi, Ady, József Attila és más demokratikus érzésű költők verseiből összeállított műsor előadását megtiltották és nem engedték meg még azt sem, hogy a tánczene hangjait megafónok útján továbbítsák a szórakozó fiatalság számára. Csak a felszabadulás után állította vissza a demokratikus magyar kormány a tavasz és a munka ünnepének régi fényét. Takács István 238
