Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-04-01 / 4. szám
TÁNCSICS MIHÁLY NÉPÍRÓ Nem sokat hallottunk Táncsicsról a régi világban. Azt az egyet hallottuk minden évben egyszer, március 15-én, hogy az első március 15-én kiszabadították a börtönből. Hogy miért is ült börtönben, mit csinált azelőtt, van-e valami jelképes történelmi jelentősége a kiszabadulásának, mi lett vele azután — arról már csak az tudhatott, aki nem sajnálta a fáradságot, hogy utánajárjon. * 1799 április 21-én született Táncsics egy kis bakonyi faluban, Ácsteszéren. Telepes falu volt ez, innen-onnan jöttek össze a lakosai. Magyarok voltak legtöbben, voltak németek is; Táncsicsunk apja, Stancsics Mihály horvál eredetű volt, az anyja meg Nebehaj-leány, szlovák származású. „Ilyen ős szittya magyar vérből eredtem én“ — írja Táncsics, „Életpályám“ című önéletrajzában. Telkesjobbágy fia volt. Libát őrzött kicsikorában, később meg lovat, ökröt; telente iskolába is járt, megtanult „meglehetősen olvasni, kissé írni és valamit számolni.“ Úgy élt, mint más falusi gyerek. De a nagyheti passiót ő énekelte legszebben a faluban; ifjúkorának pedig az volt az egyik legnagyobb élménye, mikor Csákvárott járván egy fogadó ablakából „két urilány könyökölvén ki, elkezdették a Jaj de fáj a szívem népdalt harmónia szerint dalolni“. Az addig ismeretlen művészi forma könnyekig meghatotta az érzékenylelkű Táncsicsok Nem a nagyravágyás, hanem az önérzet mozdítja ki a paraszti sorból. „Űr dolgában“ szántottak egyszer, ő megállóit ökreit pihentetni, a hajdú észrevette s agyba-főbe verte. „Az szokásban volt, tehát föl sem tűnt, ha egyikre és másikra néhányszor jól ráhúzott, de így verni, mint engem vert, az már sok volt. Énnek híre a faluban mindjárt elterjedt, amit szégyenlettem; ekkor föltettem magamban, hogy robotban nem dolgozom többé soha.“ Falujabeli takácshoz szegődött hát inasnak. Hamar beletanult, felszabadult. Nem igen érzett különbséget a parasztlegény és a mesterlegény állapota között, de a falu népe úgy tartotta „hogy a posztónadrágos mesterember csakugyan előbbkelő, mint a szűrös földmíves: végre magam is elhittem, hogy érdemesebb vagyok, mint pőregatyás pajtásaim. Sajnos, hogy a földművelő nép magamagát tartja minden osztályok közt legalábbvalónak.“ Most meg a tudásvágya nem hagyta nyugodni ebben az állapotban. Megkérte az iskolamestert, vegye maga mellé, tanítsa ki a „szakmára“, (A régebbi mester is befogta tanítani maga helyett a serdülő Mihályt, hogy Ő maga többet vadászhasson.) Azután segédtanítóként vándorolt ide-oda a Dunántúl. Végül eljutott a Kiskúnságra, Izsák faluba. „Négy iskolamesternél voltam eddig tanítósegéd, de egynél sem láttam csak egyetlen egy könyvet is a levelezőn és énekeskönyvön kívül. Nagyon szembeötlő volt tehát rám nézve most először az izsáki kántornál kis könyvtárt láthatnom“ — írja Táncsics új gazdájáról, Zemán Jánosról. Búcsúkra járva ezelőtt is ponyvahistóriákra költötte kevés pénzét, a falujában található könyvet („Árgyilus királyfi“, „Stielfried és Brunswick“, „Makula nélkül való tükör“) pedig mind kiolvasta — most aztán lelkesen nekiesett az olvasásnak. A tanítás is sokkal komolyabban érdekelni kezdte a derék izsáki mester mellett. Két évi izsáki tanítás után oklevelet is akart hát szerezni. Elvégezte a féléves képezdei tanfolyamot Budán kitűnő eredménnyel. Kényelmetlenüt érezte magát latin iskolából jött, latinul beszélő társai között, beiratkozott hát latin iskolába is, Kecskemétre, 24 éves korában. 208
