Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-04-01 / 4. szám

maguk helyét és szerepét ebben a szellemi zajlásban? Nem szabad visszariadnunk az őszinte önkritikától. Nagyobb dologról: a nemzet sorsáról van itt szó, semhogy megengedhetnénk magunknak az érzékenység és hiúság fényűzését. Csak a nyílt és őszinte szembenézés a valósággal képesíthet bennünket arra, hogy a múlt tanulságait levonjuk, a hibákat kiküszöböljük, a mulasztásokat kipótoljuk. Ha így mérjük fel az elmúlt esztendők munkáját, becsülettel be kell vallanunk, hogy munkánk üteme nem tudott lépést tartani a társadalom művelődésének ütemével.

Természetesen nem egy mentséget tudunk fölhozni magunk mellett. Itt van mindenekelőtt az anyagiak hiánya. A demokratikus kormányzat szinte mindmáig nem méltányolta költségvetésileg a kultuszkormány szabadművelődési tevékenységét. Az idén mindössze 10 millió forint az, amiből az egész országra kiterjedő tevékenység személyi és dologi kiadásait fedeznie kell. A múlt évben ennek az összegnek is csak a fele állt a kultuszkormány rendelkezésére. A másik: a személyzet hiánya Mire a szabadművelődési státust felállítottuk, bekövetkezett a kinevezési tilalom s a státust máig sem tudtuk betölteni. A legtöbb helyen idegen, berendelt munkaerőkkel vagyunk kénytelenek dolgozni. Ám a személyi válogatásnak is csali mérsékelt lehetősége volt meg eddig a számunkra. A régi értelmiségi réteg jórésze közömbösen vagy ellenségesen áll szemben a demokráciával. Műveltsége is sok hiányt mutat fel korszerűség tekintetében. A népi rétegekből fölemelkedő tehetségeket viszont a pártok és társadalmi szervezetek foglalták le maguk számára. Súlyos tehertétele munkánknak a múlt „népművelési“ öröksége is. A községek ügyvezetői túlnyomóan azokból#! pedagógusokból kerültek ki, akik a múlt népművelési rendszerének szellemében nevelődtek s annak módszereivel máig sem tudtak szakítani. A berendelt tanítók révén ez a szellem ülte meg igen sok helyen a felügyelői hivatalokat is. Felügyelőink jórésze tisztában van azzal, hogy tevékenységével a társadalmi fejlődést kell szolgálnia. Azért feladatát abban látja, hogy támogatja, elősegíti a társadalom művelődését. Munkatársaik nagy része azonban nem ezt az utat járja. Ezek a társadalmi mozgalmaktól függetlenül szervezik a maguk külön művelődési tevékenységét s nagyobbrészt azokat vonják maguk köré, akik egyénileg sem tudtak bekapcsolódni a társadalmi mozgalmakba. Az ilyen embereket legfeljebb a foglalkozásukat előmozdító szakmai ismeretek, illetőleg a könnyű szórakozás alkalmai érdeklik. Politikai és társadalmi tájékozódásra már kevésbé tartanak igényt. És azoktól, akik a tanításukra vállalkoztak, igen sok esetben nem is igen kaphatnák meg azt.

Akasztotta a felügyelők munkáját az a bizalmatlanság is, amelylyel az egyes társadalmi szervezetek, pártok és egyházak elzárkóztak mind az állami szervek támogató törekvése, mind pedig a más társadalmi szervezetekkel való együttműködés elől. Ez volt az oka, hogy a tanácsokat sok helyen máig sem lehetett munkába állítani s ahol munkába álltak, ott sem ragadták még meg mindenütt a maguk igazi szerepét és feladatát.

Alapjában igen kevés volt még az idő ahhoz, hogy a „népművelés“ szellemétől, gyakorlatától és módszereitől megtisztítsuk az állami apparátust; az új szervezetek munkáját kellő lendületbe hozzuk; minden

204