Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
A SZÁZÉVELŐTTI MAGYARORSZÁG „Barátom, csudákat élünk! Nemzeti honunk hajszálon függött. Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel. Valóban egész mértékben élvezem mindazt, mi Becsben tegnap és ma történt. Nékem úgy látszik, mintha reánk vagy azokra elvégre felnyílt volna az ész! Én nem tudok kételkedni nemzetünk legszebb kifejlődésében; s miután Batthyány és Kossuthnak hallatlan nagy szerepén csak örülni tudok és Isten látja lelkemet, legkisébb irigység nem rejlik keblemben, azon édes meggyőződésben ringatom magam, hogy politikámnak nincs egyéb mozdító ereje, mint ügyszeretet. Fogok-e és minő részt venni az új kormányban, még nem tudom. Egészségem miserabilis, alig tudok lábaimon álíni. Bécsről most nem írhatok; hanem, hogy egy kis része a kikelteknek engemet is illet, arra esküdhetem. Bár minőnek fog mutatkozni a második és harmadik felvonás, azt be kell várnunk. Mi engem illett, én Batthyányi és Kossuthot legőszintébben fogom szolgálni. Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára lett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt nem 'bírhatott volna előállítani! Ha reactio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint a dicsvágy, én biz azt hiszem, lesz még a magyaréul valami s pedig sok!“ Széchenyi István írja ezeket a sorokat március 17-én este Pozsonyból bizalmas emberének és titkárának, Tasner Antalnak. Széchenyi már évek óta nem számított forradalmárnak Kossuthtal való szembenállása, mérsékelt politikája miatt s az idézett levél után is két-három héttel ismét az országgyűlési ifjúság gúnyolódásának célpontja megfontoltsága miatt. A március 15-i események azonban néhány napra benne is felgyújtották a régi tüzet, mely valamikor a fiatal huszártiszt és mágnás szívében égett s elsősorban volt elindítója az országos reformmozgalmaknak. Levelének őszinte lelkesedése szépen mutatja, hogyan fogott el a márciusi napok hangulata állásra és pártkülönbségre való tekintet nélkül mindenkit, akinek szíve ügye volt a magyar nép sorsa. Természetesen minden felelős ember látta, hogy a forradalmi napok vívmányait most már át kell ültetni a hétköznapok életébe, ez a feladat. „Az európai népek — írja a Pesti Hírlap március 18-án — egy rövid hónap alatt roppant anyagot nyújtónak a históriának. Az absomtistikus Kormányok rendre bulinak, mindenütt diadalát üli az alkotmányosság. Az absolutismus ezentúl Európában lehetetlen, Orosz- és Törökországon kívül. A lefolyt hónap nagyszerű mozgalmak lánczsora. S váljon egyedül a véletlen idézte-e elő e mozgalmakat-? Ezt fogják hinni az udvarpubliczisták, kik egy tuczat franczia keztyüben vagy egy burnótszelenezében keresik gyakran a legnagyobb események szülőokát. Mi máskép vélekedünk. Mi e mozgalmak okát Páristói Pestig a népek ellenállhatatlan szükségében, jog- és korszerű kivánataink megnyerése iránt s a kormányok bornirozott makacsságában keressük, minélfogva e kivánatokat jelenleg is megtagadhatni gondolánk... Ily viszonyok közt igen természetes, ha Pesten, hazánk fővárosában is, nagyszerű mozgalmak történtek. S a nagyszerű mozgalom minden rendetlenség, minden kicsapongás nélkül ment véghez. így illett alkotmányos életre valóban érett férfiakhoz. De kérdés már most, miként kell a pillanatnyi sikert állandóvá tenni?... Mi azt hisszük, hogy a pillanatnyi sikert csak a törvényhozás teheti maradandóvá!“ De ä feladat nem csekély. „Most jön a tettek, a fáradhatatlan s következetes munka ideje. A szép szavak, az olcsó liberalizmus kora lejárt. A feladat, mely reánk vár, csaknem oly roppant, mint Istené vala, ki az örök chaoszt szép rendezett világgá változtatta át. Új státust kell építenünk a réginek alapjaira, legnagyobb 159
