Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
fiskálist mért választotta meg pestmegyei követnek. Azért, hogy a kígyónak kihúzza a fogát. És valóban, azóta nincs másról szó, minthogy az úrbéres parasztok teljes áron megválthassák telkeiket, ami számukra egyenlő a szabadsággal, s régi uraik számára a friss pénzt jelenti, ami jobb, mint az üres föld, a lelketlen robot és a rothadt dézsma. Folyt tehát a vigadás. A vén természet kialudta magát és az ébredező hajnal rózsaszín pillákkal nézett be a táncterem ablakán és mind egyszálig mindeneket ébren talált s oly kéjben, hogy egy ifjú az egész közösség érzelmét fejezte ki, amint imádottjává vált táncosnője előtt így rebegett: — E táncvigalom emlékezete szívem húrjain visszhangzand. Ebben a pillanatban mindennél borzasztóbb dolog történt. Mintegy boszorkányi jelentés, mintha az ördögök rendezték volna, egy pillanatban a közgyűlési teremnek minden ajtajánál sikoltás és tolongás támadt s amint a zaj csökkent, szűrös és gubás betyárok tömege tódult be és egy stentori hang káromkodva kiáltotta el magát: — Héj az atyaistenit, valahun egy van közte tök, urak! Hát jól esik mulatni, mikor műnk éhössen fagyunk el a sutét éccakábanl A védtelen és fegyvertelen társaság a középre tolongott mint a megijesztett nyáj és megsápadva bámult a támadókra. A karzaton is szűrös és halinás betyárok fekete tömege állott már felvont puskákkal és a fegyvereket rájuk szegezték. És senkinek fogalma, sejtelme, álma sem volt, hogy e percekben mi folyt Bécsben. Hogy Metternichnek vége. — ölég vóna a vármegye minden kunyhójába az a sok gyertya, ami itt van, de minekünk még a forgács se világít! — Ótsátok ki a gyertyát. Sütétbe is lőhet mulatni. Tűz! Erre sortüz volt és a csillárok a mennyezetről sorra lehullottak és a fiatal uraknak volt dolguk, hogy a sikoltozó, mezítelen váltakat megmentsék a rájuk esőző lángoktól és szikráktól. Senki sem tudta, mi lesz. Azt hitték, most itt a világ vége. A rablók nagyon sokan lehetlek. Kint is csönd volt. Néma csönd, A jelenlévő pandúrok és más védelmi vármegyei őrszemélyzet nagyon csekély volt. Ki gondolta volna, hogy egy ezredet kell erre a megyei bálra berendelni. — Csönd! — kiáltotta újra az a hang. —• Nem költ félni, nagyságos urak. Nem azé gyüttünk, hogy az uraktúl elszödjük pénzüket, mög a kincseiket. Erre egy kis csend lett. — Akkor mért? nézett fel mindenki. — Azé gyöttünk, hogy mögmondjuk kendtöknek, hogy amé mög nem hítták Rúzsa Sándort, azé Rúzsa Sándor mög tuggya kentöknek mondani a véleményit. A lélekzeteket meg lehetett hallani. — Annakfölötte az urak kötelesek lösznek ellátni a szögényököt. Kentük úgyis régön dőzsölnek. A morzsákbul hadd jusson a szögénységnek is. — Ügy van a! — zúgtak rá a betyárok. Viharos zúgás és fenyegető bömbölés tört ki. Mintha azok nem is alkalmazottak volnának, hanem pártgyűlésen lennének. Ki hallott olyat, hogy a szónok beszédébe beleszóljon a kirendelt katonaság. Ezek a betyárok nem a vezér katonái, hanem meghívott szavazók? — Tuggyák mög kentök, hogy a szögény embör főd nékün sömmit se ér. Mi a szabadság, ha nincsen főd? A fődeket mán ezután úgy fogjuk mögoszlani, hogy eddig az urak vöttek kilencedöt, ennekután a fődnek egy kilencede marad az uraknak! — ŰQU igaz! Ügy van, úgy! és mennydörgő tombolás. — E most csak egy kis intelöm vót! De ha mög nem lösz az igasság, elgyüvünk a fustéllyall... — El ám, de el! El bízat — kiabálták a mocskos betyárok. — Tárcsák mög az urak a kincsüket, nekünk nem költ, csak a főd, mög a fődbeli szörzék. Vögyék szívükre az urak, osztán úgy lögyönl Lüjjetök! 148
