Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
RÓZSA SÁNDOR Móricz Zsigmond két könyvet írt a betyárkirályról. Az elsőt ,,Rózsa Sándor a lovát ugratja“ 1941-ben, a másodikat: „Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét“ 1942-ben adta ki az Athenaeum. 1948 márciusában azért írunk róla újra, mert most vált igazán aktuálissá. Azt szeretnénk, ha mindenki elolvasná vagy újra olvasná ebben az évben, de legalább is minden város és falu, minden kul hírcsoport, minden olvasókör műsorára tűzné s egy-egy részét megtárgyalná. Mit tárgyaljunk egy betyárkirályról? Méghozzá a centenáris évben? Különben is idegesítő valami ez, hogy XX. századi nagy művészeink ilyen alakokban látják nemzeti hőseinket mint Háry János, a hazug és Rózsa Sándor, a betyár. Kicsoda nekünk Háry és Rózsa? Mind a kettő az élet kisemmizettje. Mind a kettő szeretne valahogy betörni az életbe, az egyik úgy, hogy képzeletében alkotja meg azt a világot, amelyben nekünk, szegényeknek, magyaroknak is dicsőséges részünk van, a másik meg, a betyár, mint cselekvő ember, mint társadalmi reformer igyekszik segíteni a szegény népen, de mint törvényen kívüli személy csak egy-egy sérelmet torolhat meg, ettől azonban az egész nép sorsa nem javul. ' Mégis ők voltak ketten, akik a szegénység sikeres életét akarták, ezért szeretjük őket, ezért hőseink, a, népi demokráciának pedig az a feladata, hogy megvalósítsa azt, ami nekik nem sikerülhetett: minden dolgozónak törvényesen biztosított szabad és boldog életét. A Rózsa Sándor könyvek nélkül nem értjük igazán 48-at, e nélkül pedig nem lehetnek gyökeresek mai terveink. / zúg a,z erdő zúg a mező / ugyan mi zúyattya talán bizony rúzsa Sándor a lovát ugrattya szép ő maga szép mindöne szép a paripája vígan vágtat a betyárok szép karikájába i i Hogyha Müller kapitány olyan jó lett volna hozzá, ahogy mondta, akkor nem huszonötöt szabott volna ki, hanem azt mondta vóna: Mécc a méneshöl Jóságos jó Isten. Ha ez az egy kívánsága megtörténhetett vóna: vagy mögtörténhetnék, hogy Szöged városának tisztösségébe békerülhetne, számadónak vagy mestörnek a városi ménes mellett, akkor másmint fordul itt minden. Erre a nótára gondol s így morfondírozik magában Rózsa Sándor, miközben azon fárad, hogy ha már ő nem lehet, legalább az öccsé-142
