Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
adatokat. Ha ennél szííkebben értelmeznénk az óhajtott realizmust, akkor menthetetlenül naturalizmussá korcsulna és méltán menekülne belőle az író egy fiktív stílusvilágba. Dérynék ez az alapvető megtorpanása magyarázza a darab összes kifogásolható részletét. Urav parádés játéka áthevíti a nézőket, különösen a második felvonásban. A többi szerep olyan rosszfutású, hogy nehezen lehetett volna belőlük emberi alakot gyúrni. Vargha Balázs KASSÁK LAJOS: ÉS ÁTLÉPTÉK A KÜSZÖBÖT (Nemzeti Színház). Kassák Lajos élesszemű és sokat látott ember. Amit megfigyeléseiből ír meg — annyi regény után most először dráma formájában — az találó is. Valóban így őrlődtek szegénységük és kilátástalanságuk kettős nyomorúságában polgári családok tízezrei a két háború közti ,,béke“ évtizedeiben. így gyötörték egymást halálra egy-egy családba összezárt emberek, így születtek egyéni és családi tragédiák, anélkül hogy csak sejtették is volna, tulajdonképpen mi hajtja őket egymás ellen. Drámát alakilani azonban nem sikerült az írónak ebből az anyagból — hiszen nincs is semmi drámai mondanivalója — s a műfaj törvényét érezve minél inkább igyekszik a második, harmadik felvonásban, hogy az ismétlődések miatt egyre egyhangúbb s egyre va!ószerűtlenebb naturalista életképből drámai fordulatokba vigye a darabot, annál inkább távolodik az élettől. A végén, mint egy tanulságos iskolai darabban, mindenki megjavul. JAMES GOW - ARNAUD D'USSEA: MÉLYEK A GYÖKEREK (Művész Színház). Az Egyesült Államok egyik déli államában játszódik a darab, ahol a fehérek ma is alsóbbrendű emberként kezelik a négereket s szívük mélyén igazságtalanságnak érzik, hogy nem tarthatják őket már rabszolgasorban. Persze, nem mindenkiben tudatosul ez így s nem mindenki meri megfogalmazni. Vannak patriarkális hagyományokat őrző családok s jószívű fiatal hölgyek, akik tudják, hogy a néger is ember, akik nagyon is jók akarnak lenni a feketékhez. Az atyáskodók és jótékonykodók szíve mélyén azonban tulajdonkép ugyanaz a lebecsülés húzódik meg, mint a lincselők kegyetlenségben, csak a temperamentum más. A történet maga ez: Egy amerikai néger vitézül harcol a háborúban, tiszti rangra jut, kitüntetéseket kap s mikor a háború végével visszatér városába, nem tud visszavedleni a régi négerré. Megszokta, hogy szabadon viselkedjék, önállóan a maga feje után járjon s annyinak érezze magát, amenynyit eszével és munkájával ér. Régi környezete, a gazdag szenátor családja, akiknél felnőtt, a város többi lakói, még maguk a többi feketék is, ijedten veszik észre, hogy nem a régi jó fiú többé. A fehérek megfenyegetik, jóakarói szelíd szóval próbálják visszavezetni régi magatartásába, rákényszeríteni újra a déli hagyományokat, de hasztalan. Egy darabig védi még ugyan az egyenruha, azután már az sem. Hazug váddal börtönbe juttatják s csak mert kényelmetlen a hazugság szöktetik meg azután onnan. A két amerikai író darabja sokszorosan felülmúlja Sartre tavaly bemutatott hasonló témájú darabját. Annak kiagyalt meséjével szemben itt életszerű történet játszódik előttünk s élők a figurák is. Nem sematizált bábalakok, akiket a tanulság kedvéért rángat s idealizál vagy csúfít az író tetszése szerint, hanem emberek: akikben — más és más árnyalatokkal — egyszerre küzködik egy régi gonosz világ egy jobbat akaró újjal s ebben a hálóban fonódik tulajdon egyéni sorsuk is. Az első két felvonás nagyon érdekfeszítő is, csak a harmadikban komplikálódik kissé már terhesen a történet s küzködnek az írók érezhetően azzal, hogy végső nagy mondanivalójukhoz megtalálják a megfelelő szép kifejezést hőseik sorsában, szavában. A Művész Színház — miután már a pillanatnyilag jóval érdektelenebb ,,Hedda Gabler“ előadásában is kitűnőt nyújtott — ez alkalommal a szezon legsikerültebb előadását produkálja. Él a darab a színpadon, a legteljesebb fegyelemmel szolgálja minden és mindenki a darab egészét s a színészek sab'onos gesztusaikat és trükkjeiket feledve, szerepüket, a darabot játszák, nem 117
