Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
a hivatásos színészet, A művészi hajlam az ember egyik legősibb ösztöne, Művészet, színház és a társadalom, A színház fejlődése, A helyes magyar színpadi beszéd, A magyar színészet története, A színház gépezete, A színész feladata és helyzete, Színpadi gyakorlatok, A rendező feladata, A rendezés alapelemei, Nagy magyar színészek, A rendezőpéldány, Hogyan szavaljunk, A színpad berendezése, Tanulmányi kirándulás a Nemzeti Színházba és az Operaházba, A díszlet szerepe, Művészettörténet, A jelmez és a maszk szerepe, A színházi adminisztráció, Az éneklés alapelemei, A lánc alapelemei, A zene története, Népi tánc, A zene szerepe a társadalomban, Népi játékok, balladák, színjátszás, Hogyan csináljuk egyszerűen a színpadot, A műkedvelés aktuális problémái. A tanfolyam hallgatói közösen néznek meg különböző színházi előadásokat és arról ismertetést írnak. Az egyhetes — minden nap reggeltől estig együttdolgozó — tanfolyamra hetvenen jelentkeztek. Az országban többfelé indult komoly próbálkozás a színházi kultúra terén. így a baranyamegyei felügyelő a pécsi Nemzeti Színházzal együttműködve kísérletképpen tájszínházat szervez. A színház vállalja a pécsi szezonnal egyidőben a város 20 km-es körzetének színi kultúrával való ellátását. A tájszínház csak irodalmi és művészi értékű darabokat ad elő. A kaposvári felügyelő a színigazgatóval együtt munkás, paraszt, diák színielőadások tervét dolgozta ki. A szombathelyi felügyelő az ott időző színtársulat előadására félárú utazási kedvezményt biztosított a vidéki színházlátogatók részére. Ugyancsak ezzel kapcsolatban a műkedvelő gárdák számára ingyen tanfolyamot tartanak. A csanádmegyei felügyelő felkérte a makói társulatot, hogy a megye több községében néhány alkalommal a hivatal rendezésében tartsanak előadást. Újabban a miskolci szabadművelődési felügyelő kísérlete is figyelemreméltó sikert Ígér. Reméljük és hisszük, hogy ezekből a tervekből a pestmegyeihez hasonló valóságok lesznek. Oláh István „DON JUAN“ AZ ÓBUDAI GÁZGYÁRBAN Fekete ködben bolyongunk valahol Aquincum körül a téli estében: Don Juan Tenorio jeles spanyol lovag pillangós cipőjének nyomát keressük az Óbudai Gázgyárban. Valahogy nem véletlen és számomra nem is csodálatos, hogy idáig kellett jönnöm, hogy meglássam egy olyan Moliére-darabnak budapesti ősbemutatóját, amelyet még sohasem játszottak Magyarországon. Aquincum nem külváros, hanem különös bájú, antik kultúrától átitatott ,,római fürdője“. Budapestnek, ahol csaknem kétezer év óta jól megfér szorosan egymás mellett a gyárváros és az amfiteátrum. Mi sem természetesebb, hogy amikor 1945-ben benn a nagyvárosban még alig gondoltak az emberek másra, mint betevő falatjuk megszerzésére, itt már az ostrom utáni nyáron szabadtéren, az antik színházban Csehovot játszották a munkások. Ezerötszáz külvárosi, óbudai és rómaifürdőbeli lakos jött el éhesen, rongyosan, mert kenyere ugyan nem volt, de az antik cirkusz színházivá előléptetett varázsának nem tudott ellentállni. * A munkásság ma nemcsak az államrend, hanem a kultúra hordozója is. Akkor is az volt már, amikor Magyarországon színpadról senkisem mondotta meg igazi véleményét, amikor a gyávaságra ötszáz ér óta rendszeresen idomított polgári közönség a nácizmus virágkorában 106
