Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

SZAKSZERŰSÉG ÉS MÓDSZER

Van néhány időszerű és gyakorlati kérdés, amelynek elvi tisztázását napirendre kell tűznünk. Az első és legfontosabb probléma: hogyan képezzünk ki kultúrmunkásokat a szabadművelődési feladatok szakszerű ellátásúra.

A demokratikus szellemű, iskolánkívüli művelődési munka évek óta szervezetten és tervszerűen folyik már mind az állami, mind a társadalmi vonalon. Lelkes, tehetséges és művelt emberek álltak be a tömegek művelődéséért folyó munka szolgálatába. Előadásokat, tanfolyamokat, szabadiskolákat, ének- és zenekarokat, népiegyütteseket szerveznek, kultúrnapokat, kultúrversenyeket, kiállításokat rendeznek, könyvtárakat állítanak fel és kezelnek. Azonban nyilvánvaló, hogy mindehhez nem elég a lelkesség, az agilitás, a puszta tehetség, sőt még az általános műveltség sem. Ezeknek a feladatoknak az ellátásához éppúgy szükséges a szakszerű műveltség is. Enélkül előbb-utóbb dilettantizmusba fúl minden tevékenységünk. ízlés helyett akaratlanul is ízléstelenségre nevelünk, művelt emberek helyett félművelt, hamis öntudatú embereket szabadítunk a társadalomra.

Hogy erre a szakszerű műveltségre szüksége van mindenkinek, aki kuliúrvezetői szerepet kíván vállalni, azt a kultuszkormány kezdettől hangoztatta munkatársai felé. Ezért rendelte el a szabadművelődési státus tagjai részére a kötelező szakvizsgát s bízta meg az Országos Szabadművelődési Tanácsot, állítsa össze ennek a vizsgának anyagát. Ezért rendez egyrészt a státustagok, másrészt az ügyvezetők számára szakmai tanfolyamokat. De a társadalmi szervezetek is éppúgy szükségét érzik, hogy bizonyos útbaigazítással, szakismerettel lássák el azokat, akiket kultúrmunka vezetésével és szervezésével bíznak meg. Ezért rendeznek munkatársaik számára úgynevezett kuliúrvezetői tanfolyamokat.

Ennek az igénynek a jele: a szabadművelődési akadémiák feladatának új tisztázása is. Eszerint az akadémiák hivatását állam és társadalom egyaránt mindinkább abban látja, hogy a művelődési munka számára képezzenek ki szakembereket. Ennek megfelelően az akadémiák hallgatóit is már az egyes társadalmi szervezetek küldenék be kiképzésre. Ilyen módon az akadémiák nevelő munkája az eddiginél szervezettebben kapcsolódnék be a társadalomépítés szolgálatába. Azok az ifjak, akik falaik közül kikerülnek, a tudományt és művészetet nem öncéllal ápolják majd, saját kedvtelésükre és gyarapodásukra, hanem tudományukat és műízlésüket egyaránt a társadalomfejlesztés szolgálatába állítják. így tudományuk és ízlésük nein elkülöníti őket társaiktól, hanem még szorosabb kapcsolatba vonja velük. Azok szolgálatára ösztönzi és kötelezi. Előbbi közösségükhöz így nem szélnekeresztett, vagy félszeg és ütődött emberekként kerülnek majd vissza, akikre ujjal mutogat a falu, hanem aktív, másokért élő, munkájukkal a társadalom szerves életét építő kullúrlényckként.

96